A szelíden simogató, kora őszi napsugár kedvesen ragyogta be kis falunk főutcáját. A helybeli gazdák a jó idő ellenére megszakították mindennapi teendőiket, ünneplő ruhában sétáltak ki a szüreti napokra. Volt ott minden, amit szem-száj megkíván. Nem csak a bográcsok teltek meg, hanem a pultok is az őszi gyümölcsöktől roskadoztak. Őszibarack, szőlő, alma. Arra lettem figyelmes, hogy a férjemmel lepaktál egy borvirágos orrú, kedves parasztember. Éles hangját időnkét hihetetlen harsány nevetése szakította meg. Kérdezte:
– Ugye komám, ha két szilva megy az utcán, szerinted melyik a nő?
– Hát a repedt... – akkorát nevetett ezen, hogy majd kiugrott a kerekre dagadt hasa a nadrágból.
– Most komolyra fordítom a szót – folytatta. A napnál is világosabb, fiam, hogy abban a helyzetben, amikor ez az általános válság a nyakunkon van, a mezőgazdaság egy különleges ágazatnak számít. Fejleszteni kellene, mert élelemre még a minisztereknek is szükségük van, még a válság idején is. Ahhoz viszont, hogy ki tudjuk használni a természeti adottságokat, tervszerűen hosszú távú agrárpolitikai intézkedéseket kellene hozni. Minden hektár termőföldet, a támogatások érdekében, az állam egyformán értékelne, függetlenül attól, hogy a nyugdíjalap fizetése mellett, főállásban művelik-e a parcellát, vagy munka utáni kiegészítő tevékenységet űznek rajta. A rokonom egy olyan családnál dolgozik, ahol a férj bankár, a felesége pedig vezeti a családi vállalkozást. Az ottani állam ugyanúgy támogatja az ő szőlőültetvényüket, mint azokét, akik kizárólag a mezőgazdasági tevékenységből élnek. A lényeg abban van, hogy hogyan tudjuk bezárni a termelési és az értékesítési kört.
– Igaza van – szóltam közbe. Fiatalabb koromban én is arról álmodoztam, hogy majd felújítjuk a család szőlejét, építünk egy kis panziót, borospincét, vendéglőt, olyat, mint a Borkastélyos, csak kicsiben. Hogy oda várjam a turistákat. Életem álma, vágya volt ez.
– Nézze, Katinka, ezeket az almákat. Tudja-e, milyen rengeteg munkára van szükség ahhoz, hogy ilyen szép almák teremjenek. Például, az igyekezet ellenére, a termés jó része ebben az évben is másodosztályú vagy még rosszabb, mert a hőség, az erős napsütés és a betegségek folytán károsodott a gyümölcs. Lehullott a földre. Ezt a termést én nem hagyom kárba veszni, almabort készítek belőle.
– Kik vásárolják? Van hagyománya az almabornak?
– Á, Katinka, nem érdemes azt a bort eladni, mert igen zamatos íze van. Jön az én komám meg a szomszédom, és lassan elszopogatjuk. Ha marad az üveg fenekén, azt a feleségem szobahőmérsékleten még érleli egy keveset, majd szűri, aztán a fogyókúrához használja, csodaszerként.
– Hogyan készíti az almabort?
– 1 liter almalevet 1,5 kg almából nyerhetünk. Érett állapotban kell feldolgozni, azért csak őszi almából készítsük. 1 literben csak hat százalék alkohol van. Behűtve, szódavízzel üdítő helyett is fogyasztható. Néha cukrozom az almabort. Mindenképpen gyorsan kell sajtolni az almalevet, hogy minél rövidebb ideig álljon, többszöri fejtéssel és kénezéssel tartósítható. A léhez hozzáadok 12–14 dkg cukrot, így eltarthatóbb lesz, mint a hatszázalékos, és eléri a 11 százalékos alkoholtartalmat. Palackozom, pasztőrözöm, így is legföljebb 2 évig tárolható.
– Említette, hogy Önöknél semmi sem megy tönkre, mert az asszony almaecetet is készít.
– Egy háromliteres üvegbe lereszel 1 kg jó ízű, érett almát, 30 dkg mézet ad hozzá, majd 1 liter vizet felforral, és szobahőmérsékletűre hűti. Az almára önti, elmorzsol benne 2 g élesztőt, végül apró darabokban elmorzsolja a 4 dkg száraz barna kenyeret. 10 napig fedetlenül érleli, közben naponta megkeveri. Ezután gézen átszűri, majd újból hozzákevrhet literenként 10 dkg mézet. Az üveget ekkor már le kell kötni, és az almaecetet még hat hétig kell érlelni. Akkor kész, ha egészen letisztul, csak az üveg alján látható a zavaros réteg. Ekkor óvatosan áttölti szép, vékony, hosszú nyakú üvegbe, dugóval jól lezárja, és sötét hűvös helyen, kamrában tárolja.
Időközben megérkezett a kedves, idős úr felesége is, aki egy szatyor almával ajándékozott meg bennünket. Mi gyorsan elsiettünk, mert vártak ránk. Rozi és Sári barátnőim már foglaltak helyet a gazdagon megterített szüreti báli asztalnál. Aztán mulattunk, amíg a bor ki nem fogyott az üvegből, és a zenészek el nem fáradtak.
Baráti üdvözlettel
Kertész Katinka
