Vásárlói hazaszeretetre buzdított bennünket, szerbiai polgárokat Slobodan Milosavljević kereskedelmi miniszter. A gazdasági válságot leküzdő orvosságként beszélt erről a kereskedelmi tárca első embere a „Válasszuk a hazait” elnevezésű akció bemutatóján. A civil kezdeményezésre indult, de a minisztérium által is fölkarolt akció célja – talán egy kicsit epésen látva –, hogy megszabadítsa a szerbiai vásárlópolgárt a főfájástól, amikor két termék között kell választania. Ilyenkor a hazai vásárló válassza mindig a hazai terméket! – javasolja a kereskedelmi miniszter.
Nem kell lekicsinyelni egy ilyen kezdeményezés jelentőségét. Finnországban annak idején valóban komoly segítséget jelentett a hazai iparnak egy ehhez hasonló akció, melynek keretében a finn termékeket külön címkékkel látták el. Magyarországon ugyanez, a magyar termék címke feltüntetése az árukon, már nem hozott ugyanekkora sikert. Nyilvánvaló különbség van az egyes országok polgárainak vásárlói szokásai között, a magyarok, akik a rendszerváltás után nagy lelkesedéssel fogadták a nyugati termékek megjelenését és a nyugati áruházláncok beköltözését az országba, nem igazán a fogyasztói hazaszeretetről váltak híressé. És attól tartok, mi sem sokban különbözünk tőlük. Ehhez az is nagymértékben hozzájárul, hogy legtöbbször sem a magyar, sem a szerbiai termékek nem érik el a nyugati termékek színvonalát.
Slobodan Milosavljević szerint a szerbiai termékek versenyképesek a környező országok termékeivel. A kereskedelmi miniszter az autógyártást, az agráriumot, a vegyipart, a gyógyszeripart, a bútorgyártást, a textilipart emelte ki, mint azokat a területeket, amelyekre ez az állítás a legfőképpen ráillik. Tehát a mezőgazdaságot is.
A nyilatkozatok szintjén mindenki kiemelt jelentőséget tulajdonít a mezőgazdaságnak, a szavakon túli gyakorlat azonban már valami egészen másról tanúskodik. Ha a termelők is ugyanolyan támogatásnak örvendhettek volna a kormány részéről, mint például amennyit a szerbiai, azaz kragujevaci autóipar fölélesztésére fordított a kormány, akkor vígabb napok elé nézhetne a szerbiai mezőgazdaság is.
Ezt a különbségtételt azzal magyarázhatják a döntéshozók, hogy az autóipar stratégiai fontosságú iparág. Erről azonnal eszébe jut az embernek: hogyhogy nem stratégiai fontosságú gazdaságú ágazat a szerb kormánynak a mezőgazdaság is? A döntéseik ugyanis, ellentmondva a Kánaánt ígérő nyilatkozatoknak, nem arról tanúskodnak, mintha az agráriumot különleges fontosságú ágazatnak tekintetné a hatalmon lévő garnitúra.
Magyarországon is csak most kezdik belátni a rendszerváltás utáni években elkövetett hibákat. Hosszasan sorolhatnánk a meggondolatlan lépések sorát, amelyek odavezettek, hogy Európa egyik legerősebb mezőgazdasága a középmezőnybe esett vissza. Föltételek nélkül engedték be az országba a nyugati áruházláncokat, aminek következtében visszaszorult a magyar áruk, köztük a mezőgazdasági termékek aránya a polcokon. Nem valami eltitkolt magyarellenességet kell keresnünk ebben, az ok a szupermarketek üzleti alapelvében kereshető, amelyek a maximális profitra, a lehető legnagyobb nyereség elérésére törekszenek, s ezt azáltal valósíthatják meg, ha minél olcsóbb beszállítókra tesznek szert. Ez közvetlenül érintette a velük szerződő magyarországi termelőket is, akikről lehúzták az utolsó bőrt is. Csak a tömegtermelésre átálló gazdaságok tudtak talpon maradni az általuk diktált rendkívül kemény versenyben. Az őstermelők és a családi gazdaságok piac nélkül maradtak. Fokozatosan a szó szerinti értelemben vett utcai piacokról is kiszorulnak.
A magyarországi mezőgazdasági minisztérium megpróbált ez ellen tenni a nyár folyamán meghozott élelmiszeripari kódex meghozatalával, melynek értelmében 80 százalékban magyar élelmiszerrel kellett volna polcaikat föltölteniük a megállapodást aláíró szupermarketeknek. Utólag azonban nagyon nehéz helyrehozni a kezdeti mulasztást. Miután a Gazdasági Versenyhivatal kifogást emelt a megállapodás ellen, az áruházláncok máris elálltak annak az alkalmazásától.
