Egy ideig minden embert félre lehet vezetni, vannak olyanok is, akiket állandóan tévhitben lehet tartani, de nem lehet minden embert állandóan becsapni. Vonatkozik ez a paraszttársadalomra is. Vagy mégsem?
Az idén mindenből több termett, mint tavaly. Legalábbis ezt állítja a statisztika, vagyis ez derül ki a Szerbiai Gazdasági Kamara legújabb jelentéséből, melyben arról adnak hírt, hogy az idén a 2008-as évhez viszonyítva 23,5 százalékkal több cukorrépa, 3,8 százalékkal több kukorica, 7,1 százalékkal több szója, 7,4 százalékkal több burgonya, 9,4 százalékkal több bab... termett. Történt ez annak ellenére, hogy az idén már területalapú támogatást a megművelhető földterületnek mindössze 15 százalékára osztottak, hogy szárazság volt, hogy jócskán romlott a dinár euróhoz viszonyított árfolyama, hogy világválság van...
Élénken él még emlékezetünkben azonban az az adat is, amelyet a múlt hónap derekán tettek közzé, hogy Szerbiában több mint 700 ezer éhező van, azaz, hogy a lakosság 9,2 százaléka tengeti életét a létminimum határa alatt. Legtöbb szegény éppen az idősek és a gyermekek kategóriájában található. Nem tudjuk azonban, hogy Szerbiában hány ember éhezik, még akkor sem, ha a statisztikusok kiszámították, hogy az számít szegénynek, aki havonta 8360 dinárnál kevesebbet költ, hisz tudjuk, hogy a munkanélküliek hadserege meghaladja az egymilliós nagyságot.
Elgondolkodtató az adat, amely arra utal, hogy Szerbiában 58 népkonyha működik, s ezekben megközelítőleg 25 ezer polgár jut meleg ételhez naponta. A becslések szerint még legalább 5 ezer adagot kellene kiosztani, hogy kielégítsék a jelenlegi szükségleteket. Éppen ezért megdöbbentően hat az a felhívás, amely a népkonyháktól ered, hogy liszthiány miatt soknak a működése hamarosan megkérdőjeleződhet. Ez a helyzet éppen abban az országban, ahol nem tudnak mit kezdeni a búzafelesleggel, mert kivitel nincs, a belföldi piac pedig nem tudja felszippantani a felgyülemlett többletet.
Pedig természeti adottságaink az átlagosnál is kedvezőbbek. Még valahol a titói Jugoszlávia idején az utca embere azt rebesgette, tettek a japánok olyan javaslatot, hogyha nekik adjuk Vajdaságot, akkor 25 évig eltartják az egész országot. Hogy valóban volt e ilyen ajánlat, azt nehezen lehet leelenőrizni, de tény, hogy erről akkortájt sokat beszélt még a parasztember is. S nem zörög a haraszt...
Újabban is vannak kedvező kínálatok, de most már a privatizációs ügyleteken keresztül bonyolódnak le, javarészt távol a nyilvánosságtól, hogy ne mondjuk, titokban. Mert mindenki megtalálja a számítását, hogy befektessen nálunk, hogy itt termelje meg saját nyersanyagbázisát, s a feldolgozás után jó áron magas extraprofit ellenében külföldön értékesítse a végterméket, azaz ugynazt, amit nálunk potom áron beszerzett. Vagy éppen nekünk adja el a tőlünk származó nyersanyagot.
Hogy jövőre nem fogunk dobálózni a kenyérrel, az már most biztos. Hiába noszogatják a parasztembert, folytassa a kenyérgabona vetését novemberben is, mert a tőzsdén növekedik a búza ára, mégsem látni, hogy megsokasodtak volna a vetőgépek a határban. Egyszer valahol halottam nálam több élettapasztalattal rendelkező emberktől: egy ideig minden embert félre lehet vezetni, vannak olyanok is, akiket állandóan tévhitben lehet tartani, de nem lehet minden embert állandóan becsapni. Vonatkozik ez a paraszttársadalomra is. Vagy mégsem?
