Szünetel a munka. Számítgat a gazda, tervezget. Nehéz évet hagy maga után. A jövője sem fényes. De nem mindenki borúlátó, szép számban vannak olyanok, akik a mezőgazdaságból lefölözött hasznon meggadagoztak, s további gazdagodásuk sem kérdéses. Mert potom áron megszerezték a feldolgozóipart, gyárakat, termőföldet, s most annyit adhatnak nyersanyagért, amennyit akarnak. S jó, ha egyáltalán fizetnek.
Valaki valahol azt találta mondani, mindenkinek megvan a saját igazsága, így van ez a mezőgazdaságban is. A termelők sohasem elégedettek a felvásárlási árral, mert azt állítják, hogy nehezen térül meg a befektetés, az alapanyag folyton drágul, a munkájukat pedig már nem is szabad beleszámítani a kiadások sorába.
Való igaz, az agrártárca is örökös pénzproblémákkal küzd, mert hivatalosan ez az ágazat nem élvez prioritást, minden más nála fontosabb. Pedig még a kezdő politikusnak is tudnia kellene, hogy Szerbia mezőgazdasági ország, még akkor is, ha a statisztikai jelentésekből egészen más következtetést lehet levonni.
Az átlagosnál rosszabb évet zár a földműves. Nemcsak a mostoha időjárás sújtotta az idén, mostohán viszonyult hozzá a társadalom is. Ha tudjuk, hogy a gabona ára a múlt évben jegyzettnek valamivel töb, mint a felére esett vissza, akkor nagyjából mindent meg is mondtunk. De ha ehhez hozzáadjuk, hogy az idén már csupán a megművelhető földterületnek a 15 százalékára osztottak területalapú támogatásokat, akkor a további magyarázkodás teljesen felesleges.
Továbbra sem a közvetlen termelő fölözi le a hasznot, hanem valaki más. Közben panaszkodik a vásárló is, s nem ok nélkül. A statisztikai jelentések sorra azzal kezdődnek, hogy a létfenntartási költségek ennyivel meg annyival magasabbak, mint tavaly azonos időszakban. Az okokat senki sem kutatja. Senkit sem foglalkoztat az, hogy a 14-15 dináros lisztből hogyan készülhet két 38 dináros fél kilogrammos cipó és négy kifli. Azon sem tűnődik el nagyon senki, hogy a 110–140 dináros sertésből hogyan lehet 400 dinárra felboxolni a tőkehús árát. Vagy például az, hogy a 18-20 dináros literenkénti nyerstej hogyan duzzadhat 54–57 dinárra, amikor zacskózzák. Hol a különbözet? Ki fölözi le a hasznot? Meddig lesznek még Szerbiában monopóliumok? Miért nem lép az állam, amikor kötelessége volna? Meddig tarthat ez még így?
A szerbiai mezőgazdasági támogatási rendszer egyedüli találmány a világon. Mert sehol sincs a terület alapú támogatások és prémiumok kifizetése feltételhez szabva, azaz, hogy valaki csak akkor jogosulhat rájuk, ha kizárólagosan mezőgazdasággal foglalkozik, és mezőgazdászként fizeti a szociális és nyugdíjalap járandóságait. Ez ellen nem tiltakozik senki, és az ellen sem, hogy az idén csaknem 400 000 gazdaság maradt közvetlen támogatás nélkül.
Mert a termelőket is sikerült megosztani. Ilyenkor az év vége felé hallatnak szégyenlősen magukról az ilyen meg olyan födrajzi nevet viselő parasztegyesületek, szövetségek is. Legtöbbnek közülük tökéletesen megfelel ez a helyzet. Konkréten az, hogy csupán a kizárólag mezőgazdasággal foglalkozók kapjanak támogatásokat. Az már nem érdekli őket, hogy azok, akik munka nélkül maradtak, és néhány hektáros törpegazdaságokon próbálnak egzisztenciát teremteni maguknak és családjuknak, hogyan vészelik át ezeket a tranzíciós, bravúrokkal átszőtt éveket. Sokan talán titokban éppen azt remélik, hogy azok, akik majd nem bírják tovább az iramot, eladják a földjüket, ha lehet potom áron. Dögöljön meg a szomszéd tehene! Amíg ez a logika jellemzi a paraszttársadalmat, aligha tér jobb útra az ágazat!
Sokak szerint pedig minden a legnagyobb rendben. De a valóság másról árulkodik: máris drasztikusan csökkent a kenyérgabonával bevetett terület, tehát jövőre, még ha közepes év is lesz, kivitelre már nem jut búzából, és a malomipar nehezen tudja majd többlettermeléssel magyarázni az aratás idején rendszerint megalázóan alacsony búzaár felkínálását. Nagy a valószínűsége annak, hogy másból sem lesz többlettermék, mint ahogyan jelenleg húsból sincs, hiába mondja a kereskedelmi lobbi, hogy az alacsony takarmányár miatt a vágójószág árának csökkennie kellene. De nem a hús árának az üzletekben.
