A 19. század első felében évente 200 000–400 000 disznót szállítottak Szerbiából az Osztrák–Magyar Monarchiába. Akkortájt a disznókereskedés Miloš Obrenović irányítása alatt állt. A túlnyomórészt Šumadijában tenyésztett állatokat – az úthálózat hiánya miatt – a bécsi piacok felé vezető úton többnyire terelték.
A 19. század első felében évente 200 000–400 000 disznót szállítottak Szerbiából az Osztrák–Magyar Monarchiába. Akkortájt a disznókereskedés Miloš Obrenović irányítása alatt állt. A túlnyomórészt Šumadijában tenyésztett állatokat – az úthálózat hiánya miatt – a bécsi piacok felé vezető úton többnyire terelték. Ennek a hosszadalmas és gyötrelmes eljárásnak előnye volt, hogy a meglehetősen sovány és rosszul táplált állatok útközben a szerémségi és szlavóniai tölgyesek makktermését ették, és szépen fejlődtek. Mire nagy sokára a piacra kerültek, meghíztak.
Írásos források tanúskodnak arról, hogy 1833-ban Miloš Obrenović topčideri kondájából tíz kocát és két kant ajándékozott József nádor kisjenői uradalmának. Ezeket az állatokat bakonyi és szalontai sertésekkel keresztezték, és így alakult ki az a híres magyar mangalica, amelyet a 19. század második felében milliószámra tenyésztettek, és szállítottak a világ számos országába.
Még az első világháborút követő években is változatlanul népszerű volt a mangalica, állományának rohamos hanyatlása csak a második világháború után következett be. A zsírt az étolaj váltotta fel, ezzel párhuzamosan egyre népszerűbbek lettek a magas húshozamú disznófajták. A „szappanszalonnát” az „adidas” (három réteg hús) váltotta fel.
Fogyott a mangalica, 1970-ben már csak mutatóban volt belőle, genetikai értékű állományai csak a Szovjetunió déli tagköztársaságaiban maradtak meg, ahova az 1945. évi szállítással került. Az ország széthullása után azonban ezeken a területeken többnyire muzulmán hitű utódállamok jöttek létre, és kipusztították a mangalicát.
A fajtát Magyarországon 1974-ben létrehozott génbankok mentették meg, amikor a kocák száma már alig 200-at tett ki. Ennek ellenére 1991-ig a fajta majdhogynem kiveszett, világszerte immár kétszáznál kevesebb tenyészállat maradt, a vörös mangalicából alig harminc. A fekete mangalica teljesen kiveszett, utolsó példányát valamikor a hetvenes években látták egy dunai szigeten.
Ekkor egy spanyol sonkagyár jelentkezett Magyarországon! Igen zsíros, ridegen tartható disznó kellett nekik csúcsminőségű sonka előállítása végett. Méghozzá sok. Szóval akár a filmekben... És a mangalica visszatért!
Az egészséges táplálkozás térhódítása során kitudódott, hogy a mangalica zsírja merőben más jellegű, mint a magas húshozamú disznóké. A végsőkig leegyszerűsítve: belőle lesz a jó koleszterin, amely csökkenti a rosszat. Európa és a világ ismét felfedezte a mangalicát.
Az elmúlt évek során vidékünkre is visszatért ez a disznófajta, tenyésztői szövetségbe tömörültek, kellő komolysággal fogtak a munkához. Az állattartást, a takarmányozást, a feldolgozást, az ellenőrzést úgymond szabványosították. Az állatállomány gyarapszik, nagyáruházainkban pedig megjelentek a mangalicakészítmények. Aki mostanság evett belőlük, az rájött, miért szerették annyira nagyapáink és dédapáink.
