Nemrég a szerbiai Šabacon és környékén autózva, az ottani ipari létesítmények között elsuhanva, a gazdasági fejlődés látható és impresszív jeleit látva, akaratlanul is felmerült bennem a kérdés, hogy vajon napjainkban hogyan áll Újvidék gazdasági fejlődése? Ha a város fejlődésére tekintünk vissza, akkor talán a 21. század harmadik évtizedében is jogosan gondolunk erre a tényezőre. Az biztos, hogy a múltban városunknak sikerült haladnia a korral, és a gazdasági fejlődésével biztosítania a város növekedését. Így, a két világháború között, pontosabban 1921 és 1929 között, az adatok gazdasági szerkezetváltásról tanúskodnak. Akkor mintegy 55 új ipari létesítmény jött létre, amelyek közül a fémipari, vegyipari, szövőipari, valamint a mezőgazdasági termények feldolgozásával foglalkozó gyárak domináltak. Fejlett kereskedelmi, ipari és kézműves kamarája volt, élénk forgalmú terménytőzsdéje pedig tartósan megalapozta ezt a kereskedelmi tevékenységet. Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy 70 évvel ezelőtt, amikor a város felszabadulásának 10 éves évfordulójára emlékeztek, ismételten felmérték a város gazdasági erejét. Arra a következtetésre jutottak, hogy az akkori Novi Szád az átlagosnál „többet produkált”, és az akkori fejlődés nem hasonlítható össze más időszakkal.
A város ipari részében az előrehaladásról az új épületek, géptermek tanúskodtak, új felszerelés került a már meglévő üzemekbe, és természetesen az új termékek is a haladásról és fejlődésről árulkodtak. Akkor ezt annak az új szellem hatásának tulajdonították, amelyet a „vezetés munkáskézbe való kerülése” biztosított. Akkori szemmel nézve a legszembetűnőbbek a Péterváradon lévő új „munkacsarnokok” voltak, amelyekből már öt volt. Ezekkel a Pobeda mezőgazdasági gépgyár jeleskedett. A Pobeda akkor, 70 évvel ezelőtt, negyven különféle gépet gyártott: aratógépeket, kévekötőket, műtrágyaszórókat, szénagereblyéket, traktorpótkocsikat és szalmapréseket, amelyekkel jelentősen fellendült a „mezőgazdaság gépesítése”. A gyár sikere is jelentős volt, erről a nemzetközi vásárokon való szereplés is tanúskodott, Szalonikiben, Izmirben, Damaszkuszban és Addisz-Abebában is. Ismert volt abban az időben az Újvidéken gyártott oltóanyag is, amelyet a kamendini Serum Intézet gyártott. Az új alapokra helyezett MLV-alapú oltóanyag a sertéspestis és a baromfivész ellen biztosította a védelmet a vajdasági jószágtenyésztésben. A gazdasági fejlődésről nemcsak ez tanúskodott, hanem a város és a tartomány gazdasági alapjait biztosító sikeres vállalatok is. Az Elektroporcelán, a Novkábel, a Petar Drapšin, a Jugoalat, az újvidéki hajógyár, a Március 27-e, a Danubius, az Albus, az Idol, az Alfa, az Első Bácskai Selyemgyár, a Ketomin és a Fruška Gora, vagy a fogászati kellékeket gyártó Jugodent. Talán nem is az üzemek száma, hanem azok nagysága volt a fejlődés jele, mert egy-egy korszerű üzemben „száznál és ezernél is több munkás dolgozott”. Akkor a „szocializmus építése” volt a cél, egy különös, a kapitalista és szocialista gazdasági rendszer keverékéből létrejött, új, az akkor beinduló munkás-önigazgatáson alapuló rendszerben. Ezért a „felszabadulás” tizedik évfordulóját ünneplő nép- és díszgyűléseken jogosan emlegették a város anyagi és szellemi fellendülését, amely akkor úgy látszott, biztos alapokon állt.
Talán ezért kellene elgondolkodni azon, így utazás közben, a félig kész autóúton suhanva Újvidék és Šabac között, hogy székvárosunk napjainkban lépéshátrányban van-e, már ami a gazdasági befektetéseket és a fejlődést illeti. A 70 évvel ezelőtti felsorolt gyárak közül talán már egy sem létezik. Épületeik gyommal benőve munkások nélkül, üresen konganak. A gazdasági fejlődést talán új alapokra helyezték, csak mi nem vettük volna észre?
A város rohamosan növekszik, lakosainak száma is rohamosan nő, rengeteg új épület épül, talán jogosan kérdezhetnénk, miből? És ezek az új polgártársaink vajon hol dolgoznak? És a jövőben, ha már minden szabad helyet eladtak és beépítettek, az ebből származó pénzt pedig felélték, vajon miből építenek új csatornahálózatokat, vízvezetéket, fűtőházakat, tartanak karban utakat és utcákat? Vajon lépést tud-e tartani a 21. században is Újvidék?
