Eltettük akár a befőttet, vagy futni hagytuk?

Tekintettel arra, hogy a vizekkel való játszadozást – beleértve a duzzasztást meg a beérkező víztömegektől való minél gyorsabb megszabadulást – meglehetősen bonyolult körvonalazni, maradjunk a vízjátéknál. Ez ugyanis egyszerű. A vízjáték egy meghatározott vízmércén az észlelés időpontjáig mért legmagasabb és legalacsonyabb vízállás különbsége. A szakma külön taglalja a jeges és a jégmentes vizeken kialakult értékeket, valamint figyelmen kívül hagyja azokat, amelyek a szabályozások következtében nem ismétlődhetnek meg.

A vízjáték fogalmával azért kell foglalkozni, mert ha csupán a legnagyobb meg a legkisebb víz értékeire összpontosítunk, elsikkadhatunk a lényeg felett. Adott vízmércéről leolvasott értékek ugyanis kizárólag helyben(!) szolgálnak arra, hogy árvízvédelmi készültséget rendeljenek el ezek alapján. Tekintettel arra, hogy a mércéket nem egy időben és nem stagnáló vízálláskor helyezték el, a készültségi szintek mércétől mércéig változnak. Meg aztán különböznek a szelvények és a víztükör lejtése is más.

Csupán példának okáért mondjuk, hogy Budapestnél már mértek csaknem kilencszázas vizet (pontosabban +891 centit), Újvidéknél nyolcszázast sem, hiszen a legnagyobb víz +778 centit tett ki. Hol itt a gubanc? Nincs gubanc. Budapestnél ugyanis a legkisebb víz +33, Újvidéknél pedig –68 centiméter. Ha elvégezünk egy alapvető számtani műveletet – kétszer –, akkor megállapíthatjuk, hogy a vízjáték mind Újvidéknél, mind Budapestnél csaknem azonos, a 12 centis különbség jelentéktelen. Tehát amikor onnan fentről bőven +800 feletti vizek közelítenek, nem kell begyulladni, hogy az ott mért értékek ide is átmásolódnak. Ahhoz viszont, ami az elmúlt három hétben történt, nem szoktunk hozzá, és számtanilag sem érthető.

Történt ugyanis, hogy a Duna felpörgött, és igazán meredek áradásra a budapesti mérce szerint szeptember 13-án váltott; +200 centiméteres szintről indult, és 21-én tetőzött kb. +830-as szinten. Nyolc nap és 630 centi, azaz 6,3 méter. Ha figyelembe vesszük, hogy ez az árhullám +40-es újvidéki vízre futott be, a szimpla összeadások szerint itt is hatméteres áradásra kellett (volna) számítani. Tudjuk, nem lett ennyi. Az árhullám a +550-et sem érte el, és kifáradt. De hova lett az a rengeteg víz, amelynek dilibe kellett volna kergetnie a hullámtéri házikók tulajdonosait?

Válaszként kezdjük azzal, hogy a nyolc nap alatt hatméteres áradások a Közép-Dunán új keletűek ugyan, de beleillenek a jövőképbe. Az ugyanis előlátja a hirtelen, ugrásszerű, rövid lélegzetvételű áradások kialakulását, amelyeket zuhanásszerű apadások követnek. A nyolcvan, a hatvan, de még az ötven évvel ezelőtti nagyvizekből sem szűrhetünk le erre vonatkozó ismereteket, hiszen az 1940., az 1965., valamint az 1975. évi nagyvizek merőben más jellegűek voltak. Akkor hosszan tartó, óránként centiző, naponta araszozó vízszintemelkedések uralták a medret, hosszú időn át. Azért vettük elő ezeket, mert csak ekkor mértek Újvidéknél +700 feletti vizeket, a 2006. évi – második legmagasabb – azonban már más sémába tartozott. Gyorsabban jött. Leginkább azonban a 2013. évi szolgáltatott olyan adatokkal, amelyeknek most hasznát vehettük volna. Még talán a fogadóirodában is. Akkor ugyanis a +891 centis, mindenkori legmagasabb budapesti víz ellenére Újvidéknél mindössze +678 centin tetőzött a folyó. Már ekkor látszott, hogy a két mércén mért abszolút érték között lehet többméteres különbség. És ami ott bajnok, az itt már a középdöntőbe se jut.

A számokkal tisztában vagyunk, de hova lett az a rengeteg víz?

Már említettük a fogadóirodákat. Ezeknek ugyan semmi közük a vízszint alakulásához, de ha fogadás tárgyává teszik, most kaszálhattak volna. Az árhullám kipattanását követően legérdekesebbnek a horvátországi Kiskőszegnél (Batinánál) életbe léptetett intézkedések, elhangzott előrejelzések meg elemzések bizonyultak. Eggyel külön érdemes foglalkozni. A szakember, akitől távol állt a politikai mellébeszélés, simán kikotyogta, hogy az árhullám kibontakozásakor – figyelve a Felső- és a Közép-Duna vízszintjének alakulását, valamint az ottani előrejelzéseket –, tíznapos jóslattal próbálkoztak. Tudták, ez sok. De ha árvízvédelemről van szó, nem árthat. A napi előrejelzésekben ±10 centis hibatartományt láttak elő. Be is jött, de úgy, hogy a vízszint folyamatosan, napról napra, tíz centivel volt alacsonyabb a vártnál. Ennek végeredménye a kiskőszegi mércén mért egy méterrel alacsonyabb szint, mint amennyit tíz nappal korábban saccoltak.

De most jön a java. Már az ottani tetőzést megelőző napokban kimondták és ismételgették, hogy a munka nehezét a Kopácsi-rét fogja elvégezni. Önszorgalomból. Lásd: árapasztás, vízvisszatartás. Kiskőszegen, meg persze Bezdánnál és Apatinnál sem, ez nem jut kifejezésre, hiszen ezek a mércék Kopácstól hegymenetben vannak. De völgymenetben már jóval kevesebb víz marad a mederben, hiszen a szakadókon keresztül rengeteg kerül a rétbe. Mennyi? A Kopácsi-rét területe 177 négyzetkilométer, és ha ezt a területet egy méter víz lepi el – a könnyebb számtan miatt mondunk csak ennyit – akkor 177 millió köbméterrel kevesebb folyik Gombos, Bácspalánka, Újvidék... felé. Hétezer köbméteres vízhozam mellett a Duna hét órán át érkező összes vize elfér itt. Aztán jön a többi hullámtér, amely úgyszintén komoly érvágást eszközöl az árhullámon. Mivel a víztükör lejtése is csökken ezen a folyószakaszon, az árvízcsúcs is bőven a várt alatt maradt. Mert még a Dráva is alulteljesített...

Maradjunk annyiban, hogy egy üvöltően érkező árhullám rendkívül csendesen vonult át tájainkon. Olyan vízszinttel, amekkorából az adatgyűjtés kezdete óta százszámra volt már. De nem dőlhetünk hátra, figyeljünk oda arra a jelenségre, hogy az idén ez már a harmadik +500 feletti víz. Ilyen raplis vízszintalakulással ritkán találkoztunk, most azonban kezd gyakorivá válni. Klímahiszti nélkül mondjuk, erre valakinek oda kellene figyelnie, mert ezt a rengeteg vizet a gátak között futni hagyni vétek.