A kora reggeli órákat követően a forró napsugár égeti a kerti növényeket. Naponta hallhatjuk, hogy az illetékesek felhívják a lakosság figyelmét a vízhasználati korlátozásokra.
A kora reggeli órákat követően a forró napsugár égeti a kerti növényeket. Naponta hallhatjuk, hogy az illetékesek felhívják a lakosság figyelmét a vízhasználati korlátozásokra. Macedóniában például rendőrök vigyázzák a tavak vizét, hogy a parasztok ne használják locsolásra, mintha az ipar és más ágazatok nem lennének nagyobb ellenségei az álló- és folyóvizeknek. Azok szennyétől nem kell óvni a víztartalékokat? A napokban érkezett a hír, hogy a Krivaja patakba ismét szennyező anyagot engedett az ipar. Miért nem tőlük óvják az élővizeinket? A föld visszaadja élelem formájában, amit kiveszünk belőle. A vegyszergyártók és más szennyező ipari létesítmények mögött olyan erők állnak, hogy a rendőrség meg sem mer jelenni. Éppen a parasztoktól kellene védeni a vizeket?
Nem erről szerettem volna szólni, hanem arról, hogy naponta háromszor ürítem ki az udvarunkban található régi ásott kutat, de most már világos, hogy természetes úton nem tud annyi vizet utánapótolni, amennyire szükségünk lenne az öntözéshez. Ezért már a múlt évben fúrattunk a kertünk végében egy öntözőkutat, s vettünk egy hidropakkot, kis intenzitású, ám hosszan tartó öntözésre készülődve. A tavalyi év ráment a kút körüli rendszer kiépítésére. Azt gondoltuk, hogy majd az idei év könyebb lesz, de nem így történt. Most, este tíz órakor is a férjem és Béla fiunk próbálják a rendszert. Időközben a hidropakszivattyú lerobbant, kicsiny motorja leégett, így ún. orosz pumpával próbálkozunk. Össze sem tudnám számolni, mennyi pénzt költöttünk már a locsolórenszer kiépítésére. Bizonyára a zöldségfélék megvásárlása olcsóbb lett volna, de akkor nem tudnánk, mi kerül az asztalunkra. Számunkra viszont ez mindennél fontosabb dolog.
Nagyon kellene már egy jó eső, mert a sérgarépa levelei kifehéredtek, az alsó részen pedig a felsülés jelei mutatkoznak. Miközben áztattam a sorközben kihúzott barázdát, tekintetemet az égre emeltem, és a sötétedő fellegeket kémleltem. Hamar megállapítottam, hogy ezek nem esőfelhők, habár az időjósok előre látták a lehűlést és a kiadós csapadékot. Mégis amellett döntök, hogy kihasználom a kora esti órák adta lehetőséget, és megöntözöm a kertet. Mint később kiderült, jól tettem, mert a rövid, hűvös éj és a következő nap 29 fokos hőmérsékleti értékei után, újra 36–38 fokos hőség tört ránk. A szellő is éppen olyan, mint a sivatagban – forró, szinte perzsel. A fák leveleit apró porszemek borítják, s már kókadoznak a nap sugaraitól. Lassan észreveszem, hogy nemcsak a sárgarépa, de a zöldség levelei is olyanok, mintha savóval öntötték volna le őket. A tökök óriási leveleinek a széleit is megégette a nap. A paradicsom alulról felégett, de az alsó két fürt már beérett. Így már a héten kifőzhettem az erre az évre előirányzott családi adagot. Az öntözésnek köszönhetjük, hogy a folyton növő paradicsomok csúcsai – az alsó ágak felsülése ellenére – szépen hajtanak és nevelik sárguló virágaikat.
A földieper levelei is megkeményedtek a perzselő nap hatására, a smirglipapírra hasonlítanak. A zöldbabot hiába öntöztem, előbb megégett, majd a kipárolgó víztől megfőtt.
A diófa és az orgonafa levelei valósággal megkékültek a forróságban. Ezek a növények a levélfelület öregítésével, a légzőnyílások bezárásával védekeznek a túlzott kipárolgás ellen.
Minthogy a vakond sem bukkan a kertben másutt nedvességre, a káposztával bepalántált sorokat találta legmegfelelőbb lakóhelynek. A sorközökben készített barázdákon minden újabb öntözés előtt igazítanunk kell, és a káposztapalánták között is gyakran akad pótolnivaló. Ma délután rávettem a férjemet, hogy a kis betolakodót ásóval emelje ki a földből, és költöztessük el, de nem sikerült, mert a folyosóit mélyebbre ásta, mint gondoltuk.
