Hosszú és bizonytalan kimenetelű jogi huzavona útjára lép az, aki a közigazgatási bíróság döntésén felbuzdulva és a mezőgazdasági miniszter, Saša Dragin biztatására hallgatva kártérítési keresetet nyújt be a bíróságon a monopolista viselkedés miatt elítélt Danube Foods Grouphoz tartozó tejgyárak ellen. A szerbiai törvények, a jelek szerint, ilyen esetben mindenkit védenek, csak azokat nem, akik a legnagyobb károkat szenvedték el: a magántermelőket.
Nehéz dolguk lesz azoknak a tejtermelő családi gazdaságoknak, amelyek a gazdasági bíróság tavaly novemberi döntése alapján kártérítést szeretnének kapni a Danube Foods Group tulajdonát képező tejfölvásárlóktól, az Imlektől vagy a Szabadkai Tejgyártól. Erről tanúskodik Željko Simićnek, a Simić ügyvédi iroda munkatársának nyilatkozata a sajtónak:
– Abban az esetben, ha valamely vállalat visszaél a piaci helyzetével, mindenki védelmet élvez, kivéve azt az egyént, aki a legnagyobb kárt szenvedte el a visszaélés során, mivelhogy nem létezik az ilyen helyzetekre megfelelő eljárásmód. Az állam megfizetteti a büntetést, az egyszerű polgár viszont csak annyit tehet, hogy klasszikus pereskedésbe kezd, amelyben kártérítést követel, és be kell bizonyítania a beperelt fél bűnösségét. Konkrétan erre az esetre vonatkoztatva a parasztoknak be kell bizonyítaniuk, hogy ok-okozati összefüggés van az elszenvedett kár és a két tejgyár piaci helyzettel való visszaélése között, ami csöppet sem könnyű feladat. Emellett rengeteg pénzre is szükségük lesz, mivel fizetniük kell az ügyvédet és a szakértőt, de a különféle illetékek anyagi terhe is rájuk hárul – érvel Željko Simić.
Magyarán, hosszú és bizonytalan kimenetelű jogi huzavona útjára lép az, aki a közigazgatási bíróság döntésén felbuzdulva és a mezőgazdasági miniszter, Saša Dragin biztatására kártérítési keresetet nyújt be a bíróságon az említett tejfölvásárlók ellen. Az államnak, mint Simić szavaiból kiderül, ezentúl már könnyű dolga van: ha akarja, kiróhatja a nagyvállalatra a monopolista viselkedés miatti törvényben megszabott büntetést, amely a cég éves profitjának 1-től 10 százaléka közötti összeg lehet. A kárvallott magántermelőnek viszont marad a bírósági eljárás, amelyben minden őt ért sérelmet bizonyítania kell, vagyis mindent elölről kell kezdenie, a közigazgatási bíróságnak a Danube Foods Groupot elítélő határozata számára ezek szerint csak annyit jelentett, hogy jogalapot szerzett a keresete benyújtására, annak a kimenetele viszont semminemű biztosítékot nem nyújt.
Azokban az országokban, amelyekben valóban komolyan fogják föl a monopolista viszonyok elleni küzdelmet és a termelők érdekeinek védelmét, ilyen esetben megadnak egy referenciaárat, amihez viszonyítva pontosan meghatározható a kártérítési követelés összege: a termelő így – természetesen a kamatokat is hozzászámolva – pontosan tudhatja, hogy mennyit kérhet: annyit, és egy dinárral sem többet, amennyivel kisebb volt a tejgyár által fizetett aktuális fölvásárlási ár a referenciaárnál. Így viszont mindent bizonyítaniuk kell a termelőknek: a föltételezésüket, hogy megkárosították őket a zsírtartalom meghatározásakor, és azt is, hogy a nyomott fölvásárlási árral 5–7 dinárral megkárosították őket.
Ez nyilván nem egyszerű feladat – figyelmeztet az Imlek igazgatóbizottságának elnöke, Donald McLaren fenyegetésként is fölfogható üzenetében:
– A parasztoknak előbb be kell bizonyítaniuk a bíróságon, hogy megkárosították őket, s ezután a bíróságnak meg kell határoznia az elszenvedett kár mértékét. Ha a bíróság úgy dönt, hogy fizetnünk kell, akkor mi fizetünk. Ám a kormány megtéveszti a gazdákat azt az érzést keltve bennük, hogy most már csupán a markukat kell tartaniuk a pénzért.
