Nemcsak az időjárás és az értékesítései gondok, a termelőket átverő külföldi fölvásárlók okoznak főfájást a homokvidéki termelőknek, hanem a technológiai váltás szüksége is egyre sürgetőbb feladattá válik. Egyre többen ismerik föl, hogy a hatvanas-hetvenes évek termesztési módszerével már nem lehetnek versenyképesek a külföldi piacon. Erre jelenthetne megoldást az integrált gyümölcstermesztés. Az új technológiával a korábbi 1200–1600 helyett 3500–4000 gyümölcsfát ültethetnének egy hektáron, amin ezután a jelenlegi 2,5-3 tonna helyett, 5-6 tonna almát is termelhetnének.
Lehangoló látvány volt két évvel ezelőtt az észak-bácskai homokvidéken tett télidei utazás. A Palicsról Horgosra vezető országút mentén sorakozó almásokban ott rohadt a földön a lehullott termés, ugyanis azon az áron, amit akkor kínáltak érte, összeszedni sem volt érdemes. Tavaly, 2010-ben, a gyenge nyugati termés miatt ismét megnőtt a kereslet a homokvidéki alma iránt, ám a gazdák öröme mégsem felhőtlen.
– Vegyes év volt a 2010-es. A növényvédelem a sok eső miatt egész évben nehézségekbe ütközött, ezenkívül a jég is károsított bennünket, de az árak az előbbi évek áraihoz viszonyítva szerencsére most tűrhetőek. Európában mintegy egynegyedével kisebb volt az almatermés, de hasonló a helyzet másutt is a világon. Emiatt jelenleg nagy a kereslet az alma iránt – mondja Puha Gábor, az Észak-vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke.
Kell az alma, de a gazdának kellene a pénz is
Az jó hír, hogy megfelelő ára van és keresik az almát, de fizetnek is érte? Az utóbbi időben sokat hallhattunk olyan orosz fölvásárlókról, akik átverték a termelőket.
– Ez a fő gondunk nekünk is itt a szövetkezetben, amelynek az elnöke vagyok. 2003-ban alapítottuk az Agrostar földműves-szövetkezetet Palicson, jelenleg 900 tagunk van. Az újratermelési alapanyagok beszerzése terén jól működünk, az értékesítés zavartalan megszervezésére viszont a mai napig nem találtunk elfogadható megoldást. Túl nagy a kockázat, és megfelelő nagyságú forgatható tőke nélkül a szövetkezet nem vállalhatja magára a kockázattal járó anyagi terhet. Mindannyian tudjuk, hogy milyen nehéz a megfizettetés. Mit mondhatnék a szövetkezet elnökeként annak a termelőnek, aki nem kapná meg a pénzét a rajtunk keresztül értékesített terményért? Oroszországban van kereslet az almára, s az onnan érkező fölvásárló hoz is magával garanciát, csakhogy – a rossz tapasztalatok erre intenek – sohasem tudhatjuk, hogy hihetünk-e a papírnak. Még a bankoknak sem áll módjukban ellenőrizni, hogy az orosz fölvásárló által hozott garancia valódi jótállást jelent-e. Az oroszok nagy mennyiségben viszik a gyümölcsöt. Egyesekkel már 5-6 éve üzletelünk, ám ez sem jelent biztosítékot. Van, aki 4 éven át kifogástalanul fizetett, az ötödikben viszont szőrén-szálán eltűnt. Tavalyelőtt 450 ezer euróval maradtak adósak az orosz fölvásárlók az itteni termelőknek, ami nem kevés pénz!
Az újratermelési alapanyagok beszerzése terén viszont, amint az előbb is említettem, hatékonyan működik a szövetkezet. Csak 5 százalékot számolunk rá a nagykereskedelmi árra, a kiskereskedőknél a haszonkulcs elérheti a 40 százalékot is. Az idén 100-120 ezer eurós forgalmat bonyolítottunk le az újratermelési alapanyagokkal.
Van valami reményük a pórul járt gazdáknak a pénz behajtására?
– Nem sok. Eltűnt az orosz a nagy orosz pusztában. Nem tudják megtalálni. Azt kell föltételeznem, hogy Oroszországban talán nem is akarják. Van egy három testvér és a szülők által létrehozott kis családi szövetkezet, ami egymaga 150 ezer eurót veszített.
Az állam nem segít
Ezek szerint nincs a láthatáron semmilyen kézenfekvő megoldás?
– Addig nincs, amíg nem hozza meg a kormány a termelőket védő törvényt. Magyarországon például az árut 30 napon belül ki kell fizetni, különben zárolják a folyószámlát. Nálunk 120 napot is várni kell, hogy pénzt kapjanak azért a kenyérért, ami az áruházba már sütés után másnap eljut. Az orosz fölvásárlókkal kapcsolatos gondokra visszatérve a termelőknek az volna jó, ha rögtön fizetnének az áruért, csakhogy ez nálunk borzasztóan bonyolult külföldi devizával megoldani. Amíg nem engedik meg, hogy az orosz rögtön kifizesse és átutalja a számlára a pénzt, addig nemigen várhatunk jobbulást.
Tettek-e arra irányuló javaslatot a kormánynak vagy a minisztériumnak, hogy ilyen esetekben ők vállaljanak garanciát?
Tárgyaltunk a minisztériummal, de úgy látszik, hogy a szerteágazó érdekek világában a mi szavunk nem sokat ér. Az állam nem segít, nem azon gondolkodnak, hogy a kisgazdaságokat kellene megmenteni. Hova mehetnek dolgozni ezek az emberek, ha elveszítik e szerény megélhetési forrásukat is? Mi lesz akkor, ha tönkremegy a falu: átköltöznek a városba?
Az orosz piacért is meg kell küzdeni
Az orosz piac márpedig vevő lehetne az itteni gyümölcstermesztők árujára, a szövetkező kicsiknek ugyanúgy, mint a nagytermelőknek.
– Az orosz piac óriási lehetőség. Az idén először konyhakerti veteményt is vásároltak tőlünk. Egyik szövetkezeti tagunktól 50 vagonnal szállítottak el. Olajozottan működhetne itt minden, ha megoldást találtak volna már a pénz azonnali átutalására. Oda kellene hatnia az államnak, hogy a kifizetésekkel ne legyenek problémák. Ma akkora a gazemberség, hogy az embert bárhol és bármikor átverhetik.
Jelenleg már az orosz piaccal kapcsolatban is fölvetődik a versenyképességünk kérdése. Lengyelországban például jóval olcsóbban termesztik az almát, mint nálunk.
– Amíg Nyugaton 10 eurócentből elő tudnak állítani egy kilogramm almát, addig a régi, hatvanas-hetvenes években használt technológiával nekünk ez 18-20 eurócentbe kerül. Ezt mérlegelve döntöttünk úgy, hogy át kell állnunk az új, korszerű technológiára, az integrált gyümölcstermesztésre. Eddig egy hektáron 2,5–3 vagon alma termett, viszont ezzel a technológiával kétszer annyira leszünk képesek. A téli oktatás keretében szeretnénk megismertetni az új technológiával a termelőket, mintaparcellát hoztunk létre, amelyen már azt is be tudjuk mutatni, hogyan kell beállítani a metszést. Azt reméljük, hogy a 3-4 hektáros kisgazdaságokban sikerül meghonosítani ezt a külföldön bevált módszert.
Az integrált gyümölcstermesztésé a jövő
Mi a különbség a régi és az új módszer között?
– A hetvenes években a gyümölcstermesztők 1200–1600 facsemetét ültettek egy hektáron, jelen pillanatban viszont 3500-4000-at. Ez azt jelenti, hogy a faköz 80 centiméter és a sorköz nem több 3,5 méternél.
Hogy bírja el ezt a sűrűséget a homokvidéki föld?
– Sokan tartanak attól, hogy ezt nem bírja el. A homokvidéki talaj elbírja, ezzel nincs gond, csak megfelelő mennyiségű tápanyag szükséges, ez pedig tápoldatozással megoldható. Mi a terveink szerint istállótrágyával trágyáznánk, az integrált termelés ugyanis hektáronként 80 kilogramm műtrágyánál többet nem engedélyez. A homokvidéken minden megvan, ami a termesztéshez kell, csak vízből nincs elegendő, ezért locsolórendszerre van szükség. Mi ehhez egy víztakarékos izraeli mikrofejes locsolórendszert használunk, hat méteres körben szórja szét a vizet és két légkörnyomás is elegendő hozzá, tehát akár egy sima kétcolos kút is vízforrásul szolgálhat a rendszernek.
Ezek szerint kutakból locsolnának?
– Igen, a másik megoldás a tartályból vagy medencéből való locsolás volna, a medencéket szintén kútból töltenénk fel. Ez amiatt ajánlható, mert az állott víznél a vas
leülepszik a tartály aljára, és így kevésbé dugulnak el a fejek.
Mi a mikrofejes locsolórendszer előnye?
– Legfőbb előnye, hogy egy páradús levegőjű mikroklímát képez a fa körül. Ezzel megelőzhető, hogy sokkot kapjanak a fák 39-40 fokos forróságban. Nem sínyli meg annyira a meleget a fa, és nem hullik le a gyümölcs. Már második vagy harmadik éve az történik a homokterületen, hogy a nagy melegek miatt termés előtt két héttel lehullik az alma fele. De van más előnye is. Csak most, 6-7 év után kezdenek rájönni az emberek arra, hogy a homokot a szifonos locsolás kimossa, a talaj tönkremegy, és a második-harmadik évben a tápanyag hiánya miatt kiszáradnak a fák. Erre a problémára is megoldás a mikrofejes locsolórendszer.
