Nemzetközi Böllérbarát Találkozót rendeztek Törökfaluban – Hagyományos disznótor, nem szokványos létszámmal a fagyos zimankóban
Minden tavaly kezdődött a magyarországi Bogyiszlón. A helyi polgármester, Tóth István kezdeményezésére megszervezték az I. Nemzetközi Böllérbarát Találkozót, amelyen testvértelepülésként részt vett Törökfalu is. Az adai tanyavilágban lévő falu február elején viszont már a házigazdája volt a második találkozónak, amelyen Bogyiszló, a németországi Schlitz, az erdélyi Csíkcsicsó, valamint a vajdasági Erzsébetlak, Valkaisor, Mohol és Törökfalu hatfős böllércsapata mutatta be azt, hogyan is zajlik náluk a hagyományos disznótor. Berze Tibor törökfalui tanácselnök szerint a barátkozás mellett a rendezvénynek éppen ez a célja, a hagyományos disznótoros szokások ápolása és megőrzése.
A disznótor hajnali kelést és pálinkázást jelent, egész napos munkát a téli zimankóban, végezetül pedig hajnalig tartó mulatságot étel, ital és zeneszó mellett. Törökfaluban is így zajlott, azzal, hogy ezen nem egy-két család vett részt, hanem egy egész falu. Akárcsak a rendezvény előkészítésében és megszervezésében, amely Berze Tibor, Balla Imre, Csernák János, Horti Attila és Nagynémedi Ágoston vezetésével történt. És nem is egy-két sonkást öltek le, hanem azonnal hetet, amelyből a tor után maradt is, meg nem is. A böllérek és a kíséret fél hét tájt erős havazásban indult a közösségi ház udvaráról főleg lovas fogaton Sándor Vencel portájára, ahol a vágásra szánt disznók várták sorsuk beteljesülését. A böllérek nevében Januskó László egyezkedett az állatok tulajdonosával, Banyári Józseffel, akitől egy láda fémpénzért vette meg a jószágokat. Az egyezkedést követő disznóölést már mindenki a „saját hagyománya” szerint igyekezett véghez vinni a helyszínen. Volt, aki árammal terítette le a szegény párát, mások fejszével vagy disznóölő pisztollyal próbálkoztak. Volt, akinek elsőre sikerült a művelet, mások megszenvedtek az áldozattal együtt, mire annak vérét vették.
A sonkásokat azonban már a közösségi ház udvarán dolgozták fel. A csapatok többsége gázpörkölővel tisztította meg a szőrtől a vágójószágot. Kivéve a bogyiszlói és schlitzi bölléreket, akik előbb fateknőben leforrázták, majd megkoppasztották. Hajdu József bogyiszlói böllér szerint a koppasztás után puhább marad az állat bőre, mivel nem marad benne annyi szőrtüsző. Vreckó István moholi hentes egy alapos áztatás után legalább annyira eredményesnek tartja a pörkölést, hiszen a mostani disznók szinte szőrtelenek. Mindesetre vízből nem volt hiány, tíz üstben rotyogott. Ezek egy részében valamivel később az állatok feldarabolása után már abalé bugyogott a hurkának való belső szervekkel, hússal és a párolt szalonnával, majd a disznósajttal, azaz a varslival. A böllércsapatok a sonkások feldarabolását az otthoni jó bevált szokás szerint végezték. A németek állványon ketté vágták, a többiek levágták a fejét, majd kettéhasították a testet egy pallón. A magyarországiak ezzel szemben egy asztalra tették a leforrázott disznót, amelynek törzséről darabonként nyesegették le a húst, és mindezt a sonkákkal kezdték. A húst aztán már mindenki a saját hagyománya szerint dolgozta fel. A végtermék többé-kevésbé megegyezett minden csoportnál: pecsenye, kolbász, véres, májas és kásás hurka, valamint szalonna, disznósajt és töpörtyű. Bár a németek a maguk húsos kolbászába főtt káposztát is daráltak. Amit mindenki megcsodált, akárcsak az egész német csapatot. Akik persze nem bújhattak ki a bőrükből és alaposan felszerelkeztek minden szükséges eszközzel, a digitális mérlegtől a modern kolbásztöltőig. Bár érdekes látvány nyújtottak, amikor értetlenül várakoztak a lengő kábelre, ugyanis az elektromos darálóhoz nem volt kézközelben csatlakozóaljzat. Hát ez nem Németország.
A törökfalui Huszenbasity Ferenc receptje szerint a kolbászhoz a hús mellett só, bors, őrölt paprika, köménymag kell. A csíkcsicsói Báló József megjegyezte, hogy a helyi szokás szerint a kolbászhoz régebben kevés őrölt paprikát adtak, a köménymagot pedig csak a gyulai kolbászhoz használják mostanság. A véres hurkát viszont csomborral (borsfűvel) ízesítik. Pap Ilona elmondta, hogy Valkaisoron a rizses hurka készítéséhez borsot, sót, vegetát, babérlevelet és majoránnát használnak. Király Gézától megtudtuk, hogy Bogyiszlón a véres hurka abált húsból és disznóvéréből készül vöröshagymarántással. Emellett készítenek húsos hurkát, disznósajtot, kolbászt, szalonnát és sonkát, amit felfüstölnek. Vreckó Istvántól megtudtuk, hogy Moholon az abából, vagyis megfőzött fejből és belső részekből fűszerek hozzáadásával készül a rizses és a májas hurka, valamint a disznósajt. A húsokból pecsenye lesz, illetve kolbász, amit felfüstölnek, akárcsak a szalonnát és sonkát a pácolás után. Mint mondta, mostanság az emberek levágják a disznót, majd a mélyhűtőben lefagyasztják a húst. Hagyományosan viszont mindent felfüstöltek és így egész évben volt mit enni.
A hagyományos disznótoros ételek tekintetében volt talán a legjelentősebb különbség a résztvevők között. A bogyiszlóiak szerint náluk a reggeli fogás pálinka, ebédre pecsenyét sütnek a disznónyakából, vacsorára pedig húslevest főznek orjából, valamint pörköltet és töltött káposztát. Valkaisoron reggelire szalonnát, májat és vért sütnek, délre májfasírozottat. Vacsorára orjalevest és paprikást készítenek. Barta Judit elmondta, hogy Csíkcsicsón disznótorkor a következő a menü: dél körül tokányt és káposztalé levest tálalnak fel a vendégeknek. Az előbbi egy pörköltszerű étel. Vacsorára pedig véres és májas hurkát, kolbászt és húst sütnek, amelyhez krumpli a körítés. Erdélyi különlegesség a disznófejsajt, valamint a tűrt hús, amely úgy készül, hogy a disznó hasaalját feltűrik a fátyolba, amit megfőznek vagy megsütnek, majd hidegen tálalják. Az erdélyi disznótorok különlegessége még, hogy ott a disznó feldarabolás után a férfiak elmennek pálinkázni, a többi, vagyis a hús feldolgozása már a nők dolga. Legalábbis ezt állították az erdélyi asszonyok.
