A parasztlogika generációk sorának a megfigyeléseire támaszkodik. Például a paraszt Szent György napja előtt kiment a legelőre. Ha azt látta, hogy a kiszemelt legelőn sok a csattanó maszlag, akkor más legelőt keresett. Nem tudta ugyan a csattanó maszlag latin nevét, de azzal tökéletesen tisztában volt, hogy az egy kárt okozó, mérgező növény. Vagy például a kukoricavetés elérkeztét jelentette számára az, ha a határban szálldogáló cserebogarakat látott. A parasztlogika tehát hatalmas ismeretek, bölcs tapasztalatok alapján működött a maga területén. Méghozzá kitűnően!
De a parasztlogika nem érti a politikát. Mert az nem foglalja magában a természetismeretet. Ezért tartja a parasztészjárás a politikát úri huncutságnak. Ebből következik náluk, hogy a politika és hazugság közé egyenlőségjelet tesznek.
És úgy tűnik, hogy ezen a tavaszon sem lesz másképp. Merthogy hiába a hangzatos hírek, hogy a mezőgazdasági minisztérium ennyi meg annyi bankkal kötött szerződést rövid és hosszú távú hitelek folyósításáról, hogy a területalapú támogatást 12 000-ről 14 000 dinárra növelték hektáronként, hogy támogatást nyújtanak a mezőgépek vásárlásához, hogy hamarosan megindul a krumpliimport, ezt követően pedig szabadon szállíthatunk majd tőkehúst nyugatra, ugyanúgy, ahogy tehettük azt a múlt század hetvenes éveiben, azaz az úgynevezett Zöldterv idejében, amikor bőkezűen osztogatták a hiteleket, melyek az infláció során elértéktelenedtek, s melyeket aprópénzen lehetett visszafizetni. Sőt akkor nem is ellenőrizték, hogy a kért kölcsönt rendeltetésének megfelelően használták-e a parasztok. Mert volt, aki üdülőházat építtetett belőle az Adrián, hizlalda helyett.
De ez már a múltté. Ma már semmit sem adnak ingyen. Legfeljebb ígéreteket. Melyekből mindig sok van, sok volt, különösen a választások előtti hónapokban. Aztán minden valahogy elmosódik, elfelejtődik. A bajok pedig gyülemlenek. Ezen a tavaszon a termelőnek ismét rá kell eszmélnie, hogy a vetést önerőből kell elvégeznie. Mert azok a ritka szerencsések is, akik területalapú támogatásra jogosulnak, jó lesz, ha majd az aratás idején kapják meg a beígért hektáronkénti 14 000 dinárt. Addig pedig gyűjtögethetik a számlákat, töltögethetik az íveket, és reménykedhetnek abban, hogy legalább az időjárás nem hagyja őket cserben.
Az eget szemléli a gazda. Onnan várja a legbőségesebb támogatást. Csak attól fél nehogy „sógorostól jöjjön”, azaz nehogy jégverés tizedelje a vetést. Mert akkor nincs mentség. Valamikor a gazdák azért vetettek cukorrépát, mert számukra ez a növény jelentette a biztonságot, a biztosítót, hisz a répa, még ha el is veri a jég, újra kihajt. És az is ide tartozik, hogy az idén talán még a jégvédelemre sem lesz elegendő pénz. Nem hivatosan azt hallani, hogy a köztársasági képviselőház mezőgazdasági bizottságában elhangzott, nincs pénz rakétákra, a kilövőállomások személyzetének juttatásaira.
De hát akkor mire van pénz? A parasztlogika nem érti a politikát!
