ÁLLATORVOS: Miért bosszankodsz, mi bajod van?
TENYÉSZTŐ: Azt állítják, hogy szermaradékot találtak a hízóimban. Az igazat megvallva azt sem tudom, hogy mik azok a szermaradékok. Mezőgazdasági termeléssel foglalkozom már fiatal korom óta, de soha sem emlegették a szermaradékot. Ez talán valami új divat?
ÁLLATORVOS: Nem beszélhettek abban az időben erről a kérdésről, mert az egyszerűen nem létezett. Ez a probléma csak az iparszerű mezőgazdaságban jelentkezett.
TENYÉSZTŐ: Sokféle iparról hallottam, például kisipar, gyáripar, vegyipar, de az iparszerű mezőgazdaságról még nem. Mi ez tulajdonképpen?
ÁLLATORVOS: A mai elképzelések szerint egy mezőgazdasági birtoknak, legyen az kisebb vagy nagyobb, az ipart kell utánoznia. Egy ilyen birtok nagyfokúan gépesített, nagy mennyiségű vegyszert, növényvédő szert, valamint műtrágyát használ föl, és szigorú üzemgazdasági szempontok szerint irányítják, csak jövedelmet hajtó tevékenységgel foglalkozik.
TENYÉSZTŐ: Ez azt jelenti, hogy ha az állattenyésztés nem kifizetődő, akkor azt egyszerűen felszámolják?
ÁLLATORVOS: Úgy van, ahogy mondod.
TENYÉSZTŐ: Ezt nem értem, annyi a tudós mezőgazdasági szakember, és azok nem tudják, hogy a föld termőerejét állattenyésztés nélkül nem lehet fenntartani?
ÁLLATORVOS: Az, hogy a szakemberek mit tudnak és mit nem, hogy mi a pillanatnyi érdekük, most nem beszédtéma. Viszont a helyzet az, hogy az állattenyésztés nálunk és a hozzánk hasonlóknál tartósan válságban van! Ezt különben magad is láthatod, sőt a saját zsebeden tapasztalhatod. Ha a jövedelmezőséget nézzük, akkor jelenleg nálunk állattenyésztéssel foglalkozni gyakran ráfizetés. Ezek sajnos megcáfolhatatlan tények!
TENYÉSZTŐ: Milyen gazdasági eredménnyel gazdálkodik az iparszerű mezőgazdaság?
ÁLLATORVOS: Az iparszerű mezőgazdaság vitathatatlanul nagy eredményeket mutathat föl. Ugrásszerűen megnőttek a növénytermesztés és az állattenyésztés hozamai. Hihetetlenül megnőtt a munkatermelékenység.
TENYÉSZTŐ: Elhiszem, amit mondasz, de nem tudom, kifizetődő-e a hatalmas, automatizált állattartó telepek üzemeltetése?
ÁLLATORVOS: Nagyon helyénvaló a kérdés. Ami mondjuk kifizetődő az Egyesült Államokban, nem biztos, hogy az lesz nálunk vagy valahol Afrikában. Ezek a kérdések szorosan összefüggnek minden ország gazdasági és műszaki fejlettségével. A nagy munkatermelékenység nagyon tőkeigényes, mert az lényegében eszköz a mezőgazdasági népesség tőkével és idegen energiával való helyettesítésére, így e népesség ennek következtében munkaerő-felesleggé válik, amelyet más tevékenységben kell foglalkoztatni. Ez az irányzat a fejlett iparú országoknak megfelel, de a fejletlenebbeknél már más a helyzet.
TENYÉSZTŐ: Ha már ilyen nagy a munkatermelékenység az iparszerű mezőgazdaságban, akkor biztosan a területegységre vonatkoztatva is hatékonyabb.
ÁLLATORVOS: Itt másképpen állnak a dolgok. A területegységre vonatkoztatott termelékenység ott lesz nagyobb, ahol a munkatermelékenység alacsonyabb, és fordítva. A FAO egy 1972-ben közzétett jelentésében az áll, hogy több mint elegendő bizonyíték van a kisebb paraszti gazdaságok magasabb munkaintenzitására és nagyobb hektáronkénti terméshozamaira.
TENYÉSZTŐ: Ezt nem értem!
ÁLLATORVOS: Magyarázatul azt hiszem elegendő megemlíteni, hogy a rendszerváltás előtt a Szovjetunióban az egyénileg művelt rendkívül csekély földterület a lakosság élelmiszer-ellátásának aránytalanul nagy részét szolgáltatta. A kultúrterület 1,5%-a a mezőgazdaság össztermelésének mintegy 28%-át adta. Magyarország kistermelői, akik a mezőgazdaságilag hasznosított területnek mindössze 8,9%-án gazdálkodtak mellékfoglalkozásszerű tevékenységgel az ország élelmiszer-ellátásának az egyharmadát szolgáltatják. Japán és más távol-keleti országok kisparasztjai is ismertek hihetetlen gonddal művelt földjeikről és nagy terméshozamaikról.
TENYÉSZTŐ: A beszédből ítélve a „maszekoknak” drukkolsz?
ÁLLATORVOS: Azt hiszem, félreértettél! Nem drukkolok én senkinek sem. Mondom ezt annál inkább, mert a kisparaszti gazdaságok is elkövetik ugyan azt a hibát, mint a nagyüzeműek. Úgy látszik, tanulékonyak.
Az iparszerű mezőgazdaság káros következményei
TENYÉSZTŐ: Szerinted mi a „bűne” az iparszerű mezőgazdaságoknak?
ÁLLATORVOS: A legnagyobb hiba az irányítók rövidlátó profithajhászásában van. Az iparosodott mezőgazdaság ugyanis rövid távú termelésre és maximális nyereség elérésére törekszik. Ezáltal az alaptőkéjét használja föl pl. a talajdegradáció, az erózió és az állati és növényi fajok kipusztulása árán, míg a káros mellékhatásokat, a nagyfokú környezetszennyezést a közre, a táradalomra hárítja.
A természet alaptőkéjével való kíméletlen rablógazdálkodás révén mindig lehetséges rövid távú üzemgazdasági csúcsteljesítmények elérése, s ezeket nagy tőkebefektetéssel és elkendőző manőverekkel viszonylag sok éven keresztül fenn is lehet tartani. Ennek az irányzatnak a hívei úgy látszik, figyelmen kívül hagyják a mondást: a természet mindig hitelez, de soha sem felejti el benyújtani a számlát.
TENYÉSZTŐ: Nem gondolod, hogy ez hasonlít a rosszul fölhasznált devizakölcsönökre?
ÁLLATORVOS: Hát, ami a számla benyújtását illeti, nem kizárt a hasonlóság.
TENYÉSZTŐ: Említetted az iparszerű mezőgazdaság káros következményeit a talajdegradálódást, a környezetszennyezést. Mondanál erről bővebben valamit?
ÁLLATORVOS: Az iparosított mezőgazdaság szerte a világon mindenütt nagyfokú környezeti károsodást okozott. A tájkép elszegényedett, nagyon sok vadon élő állat és növényi faj kipusztult, a talaj és a felszíni vizek elszennyeződtek.
A műtrágyák és az antibiotikumok használata miatt a kémiai szermaradékok földúsultak a táplálékban, a talaj leromlott, és csökkent az élelmiszerek minősége.
TENYÉSZTŐ: Ne haragudj, ezek szinte általánosságok. Tudnál konkrét példát mondani, ahol a nagyüzemű módszerek szakmailag csődöt mondtak?
ÁLLATORVOS: Erre példa lehet a perui Canete-völgy esete. Itt 1920-ig a cukornád volt a legfontosabb haszonnövény, később a gyapotot részesítették előnyben. Emellett azonban továbbra is termesztettek burgonyát, kukoricát, babot és más szántóföldi növényeket. A termesztett gyapotfajták nem adtak ugyan kimagasló terméseredményeket, de a kártevőkkel szemben ellenállóak voltak. A növényvédelemre arzén- és nikotinkészítményeket használtak. Ez az időszak 1948-ig tartott.
TENYÉSZTŐ: Abban az időben nálunk sem volt „divat” permetezni, és még is jó minőségű gabona termett. A mai kenyér például meg sem közelítheti az 50-60 évvel ezelőtti minőségét.
ÁLLATORVOS: A permetezés nálunk abban az időben nagyobbára szükségtelen volt, mert a termesztett gabonafélék a kártevőkkel szemben ellenállóak voltak. Ami a termés minőségét illeti, az a hozamok növekedésével fokozatosan leromlott, ehhez nem fér kétség.
TENYÉSZTŐ: De mi is történt a perui völgyben 1948 után?
ÁLLATORVOS: 1949-ben új gyapotfajtákat kezdtek termeszteni, ezek intenzívebb öntözést igényeltek. Az érzékenyebb fajták védelmét DDT és más klórozott szénhidrogénekkel végezték. Minden kultúrnövényt gyapottal cseréltek föl, és az öntözést a lehetőségek végső határaira kiterjesztették. A repülőgépes növényvédelmet akadályozó fákat kivágták, és kiirtottak minden bokrot. Ez az 1949–1953. közötti időszak a nagy terméseredmények ideje volt, amelyet a monokultúra jellemzett.
TENYÉSZTŐ: Ami a fák és a bokrok kiirtását illeti, az nálunk is „divatba” jött. A tagosítás után a mi határunkban is igen megfogyatkoztak a fák és a bokrok. Panaszkodnak is emiatt a vadászok, mert azóta nagyon megcsappant a vadállomány. No de mi történt az elkövetkezőkben Peruban?
ÁLLATORVOS: Elpusztult a madarak és más állatfajok fészkelő- és tartózkodási helye, s ezzel veszendőbe mentek a természetes növényvédelem „munkatársainak” életföltételei. A gyapot termesztése során minél erőteljesebben védekeztek egy-egy kártevő ellen, az annál gyorsabban regenerálódott, a következésképpen egyre gyakrabban kellett permetezni. Míg a kiindulási fázisban évente két-három permetezés elegendő volt, 1953-ban már 14 naponként, 1954-ben pedig már három naponként kellett permetezni.
1955-ben és 1956-ban a kártevők rezistenciájuk folytán, a gyakorlatilag állandóvá vált permetezése ellenére is győzelmet arattak a kémia felett. A gyapottermesztés összeroppant, a termékek megsemmisültek.
Hát a piacokon milyen árut kínálnak?
TENYÉSZTŐ: Ami a gyakori permetezéseket illeti, arra az utóbbi években nálunk is van elég példa. Az ember már nem tudja, merjen-e a piacon venni gyümölcsöt és főzelékfélét, mert nem tudja, hogy mikor permetezték utoljára. Valószínűleg ezért is terjedt el az utóbbi évek folyamán a kertészkedők mozgalma. Mindenki igyekszik megtermelni saját magának a gyümölcsöt és a konyhakerti veteményeket.
ÁLLATORVOS: Azt hiszem, hogy közel jársz az igazsághoz.
TENYÉSZTŐ: Ebből a jelenlegi áldatlan helyzetből van-e kiút?
ÁLLATORVOS: Ez nem egyszerű dolog. Az alternatív vagy biológiai mezőgazdaság hívei szerint lehet megoldást találni, de ezt az elgondolást nagyon sokan kifogásolják.
TENYÉSZTŐ: Mit ajánlanak az „alternatívok”?
ÁLLATORVOS: Ez hosszabb téma, erről majd máskor beszélgetünk.
