Szokás ugyan időnként dinnyeszezonról, málnaszezonról, de még uborkaszezonról is beszélni, a globalizáció azonban az ilyen kifejezések értelmét is megváltoztatta. Jól termett a barack, nem termeTt jól a meggy, sokat termett az árpa, mégis veszteséges, manapság ilyenekről hallunk. A piaci hullámzásokat pedig mostanában nehezebb előrelátni, mint valaha korábban. A kicsik, a csak egyfajtanövényi kultúra termesztésére szakosodott termelők az ilyen hullámzások közepette gyorsan tönkremehetnek, vagy legalábbis anyagilag a mélyponthoz közelíthetnek.
A kereset és kínálat kapitalista farkastörvénye a szemünk előtt is folyamatosan szedi áldozatait a mezőgazdasági kistermelők között. Pedig a kereslet szintje manapság is többé-kevésbé előrelátható, miközben megőrizte a szezonális jellegeit is. Régebbi korok jellemzője volt ugyanakkor, hogy a kereslet természetszerűen alkalmazkodott a kínálathoz: azt keresték, ami ott és akkor bőségben termett. Most viszont, a globális fogyasztói kapitalizmus korában a vásárlók hozzászoktak ahhoz, hogy pénzért jóformán bármi, bárhol és bármikor megkapható. A gyorsuló tőkekoncentráció, valamint a szállítási költségek csökkenése lehetővé tette, hogy a lakosság élelmiszer-ellátását globális hálózatokon keresztül szervezzék meg. Azt eredményezte ez, hogy a nemzetközi nagytőke kezébe került a termés felvásárlása, feldolgozása és végső értékesítése is. Ennek az egyenes következménye, hogy egy ilyen helyzetben a kisebb termelők jóformán teljesen kiszolgáltatottá váltak.
A KLÍMAVÁLTOZÁS TETTEN ÉRHETŐ
Mostanában szeszélyes az időjárás, szokták mondani. De mondták ezt korábban is. Valójában minden év specifikus, miközben valamiféle klímaváltozás tényleg tetten érhető. Az viszont nem újdonság, hogy az időjárás nem alkalmazkodik a kereslethez. Sőt! Paradox módon a globális kapitalizmus és a fogyasztói társadalom környezetpusztító működése következményeképpen vált még kiszámíthatatlanabbá. A kistermelők fennmaradásának receptje viszont korábban a több lábon állás volt. Akik egyszerre többfélét termeltek, illetve a jószágtartást és a szántóföldi növénytermesztést valamilyen módon sikeresen összekötötték, hatékonyabban tudtak gazdálkodni. Ez azonban már korábban, a nemzetállamok keretében működő kapitalizmusban is egyre nehezebbé vált. Valójában a termelés hatékonyabbá vált, de ehhez kellett valamilyen szintű munkamegosztás és specializáció. Előbb csak helyben, majd régiós szinten alakult ki a szakosodás, a koncentráció. A termőterületek nagy részén ma már világszerte nagy táblás, monokultúrás, gépesített-iparosított mezőgazdasági termelés folyik. A termőterületek viszonylagosan kis hányadán, a töredékén folyik csak zöldség- és gyümölcstermesztés. Ez a munkaigényesebb része az élelmiszer-termelésnek, de ott is mindinkább a gépek veszik át az ember szerepét.
AZ IPAROSÍTOTT MEZŐGAZDASÁGON ALAPSZIK A LÉTÜNK
Korunk világrendjének egyik fő tartópillére az iparosított mezőgazdaság. A gépesítés és automatizálás oda vezetett, hogy a munkavállalók néhány százalékát kell csupán alkalmazni ahhoz, hogy az egész lakosságot el lehessen látni alapvető élelmiszerekkel. Ennek azonban súlyos ára van, amit valószínűleg ezután kell megfizetnünk. Az iparosított mezőgazdaság ugyanis jelentősen hozzájárul a globális éghajlatváltozáshoz. De az iparosított mezőgazdaság a termőterületeink eróziójához is elvezet. A növényvédő szerek pedig kipusztulással fenyegetik a beporzásért felelős rovarállományt, szennyezik a vizet és a talajt is. Könnyen belátható tehát, hogy az iparosított mezőgazdaság fenntarthatatlan. Egyelőre azonban a távolsági teherszállításnak és az iparosított mezőgazdaságnak sincs megfelelő alternatívája. Nincsenek valóban környezetbarát növényvédő szerek sem, a termelést sem lehet gyorsan úgy átszervezni, hogy a kibocsátás jelentős csökkentése nélkül kevésbé lenne nem fenntartható. A számos innováció ellenére még mindig ott tartunk, hogy a jelek szerint nem tartható fenn az olyan gazdasági rendszer, amelyben jelentős szerepe marad a mezőgazdasági termékek, a nyersanyagok, alkatrészek távolsági kereskedelmének. De a tapasztalatok szerint még a helyi piacokra korlátozódó kapitalizmus sem fenntartható, mert a környezetpusztító technológiák használata ezen szegmensen belül is versenyelőnyt biztosít. Lehet, hogy nem túlzó az a megállapítás, mi szerint az a jól hangzó tény, hogy bármit, bárhol és bármikor megvehetünk, mert a világ valamely pontján éppen megterem, sokba fog még kerülni az elkövetkező generációknak. A mezőgazdaságnak valójában sehol sincs jövője fenntartható földhasználat nélkül. A fenntartható földhasználat gyakorlatai közé tartozik a földterületek megőrzése, az erózió elleni védekezés és a talaj minőségének javítása. Egyedüli mentség lehet, hogy mindinkább elterjednek a fenntartható mezőgazdasági módszerek és technológiák, mint a precíziós gazdálkodás vagy az agrotechnológiai innovációk. Ezek alkalmazása segít a mezőgazdasági termelékenység növelésében és az élelmiszer-ellátás biztosításában, miközben csökkenteni képesek a környezeti hatásokat és a természeti erőforrások túlzott használatát.
Nyitókép: Pixabay
