A gyors változások korát éljük. A koronavírus megjelenésének komoly gazdasági következményei voltak, melyeknek az enyhítésére foganatosított intézkedések után globális szinten mind a fiskális, mind a monetáris mozgástér most erősen korlátozott. Azt hittük/hitték sokan, hogy nem fog ilyen típusú fegyveres konfliktussá bővülni az ukrán–orosz ellentét, pedig bizony benne volt a pakliban az, ami most történik. Oroszország és Ukrajna is jelentős globális részesedéssel bír néhány kulcsfontosságú nyersanyag tekintetében. De emellett, vagy ezzel párhuzamosan is átrendeződés, súlypont-áthelyeződés zajlik a világgazdaságban. Álhírek, téves következtetések garmadával találkozhatunk mostanában, miközben a dolgok kimenetele annyira bizonytalanná vált, hogy szinte lehetetlen a trendeket előrevetíteni. Öt-tíz évvel ezelőtt a közgazdászok többsége még az úgynevezett BRICS-országok – Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika – gyors gazdasági felemelkedését tartotta valószínűnek. Számos „korabeli” véleményt találhatunk a neten is, melyekben a BRICS-országok fényes jövőjét jósolták. A világgazdaságra ható folyamatok közül a legtöbbet az ukrajnai konfliktussal foglalkoznak mostanában. Valójában a Krím félsziget 2014-es orosz annexióját követően életbe lépett az Európai Unió első, Oroszországgal szembeni gazdasági szankciós csomagja. Egy ilyen hatalmas országgal szemben azonban a szankciók sokrétű hatásokat váltanak ki. Oroszország a világ legnagyobb területű országa. Az éghajlati adottságai igen változatosak, hiszen a hideg éghajlati övtől egészen a szubtrópusiig összesen hét meghatározó éghajlati övezettel rendelkezik. A klímaváltozás hatására a korábban megművelhetetlen területek is hasznosíthatóvá válnak, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy Oroszország mezőgazdasági szuperhatalommá nőheti ki magát.
IDŐNKÉNT MODELLVÁLTÁSRA VAN SZÜKSÉG
A miénkhez hasonló kis ország hol keresheti most az esélyeit? Amikor egy viszonylag szegény ország gazdasága úgy lép növekedési pályára, hogy olcsó munkaerejére alapozva bevonzza a tőkét és a technológiát a világ fejlettebb részeiből, az kezdetben még szép eredményeket hozhat. A globális munkamegosztásba ilyenkor úgy lehet versenyképesen bekapcsolódni, hogy a munkaigényes ágazatokban keresik az esélyeket. A növekedés azonban rendre magával vonja a bérek, az életszínvonal emelkedését is. Ez ilyenkor örvendetes tényként kezelhető. Amikor azonban ezek a bérek elérik azt a bizonyos szintet, nem tudnak versenyezni más feltörekvők alacsonyabb béreivel, a növekedés pedig lassulni kezd, majd akár el is maradhat. De nem csak a bérszint okozhat megtorpanást. Sok esetben az újabb gyártókapacitásokat azért nem lehet már bevonzani, mert egyszerűen elfogy az urbánus munkakörnyezetbe még integrálható szabad vidéki munkaerő, nem lehet megfelelő számú alkalmazottat találni.
A világ számos országa belekerült már ilyen csapdákba. Volt, amelyik többször is. Másrészről Finnországot, Szingapúrt és Dél-Koreát szokás emlegetni, mint olyan országokat, melyeknek sikerült az utóbbi évtizedekben elkerülni az ilyen kelepcéket. Egy ország gazdasága ugyanis folyamatosan kétirányú nyomásnak van kitéve. A nála alacsonyabb bérű országok által támasztott verseny és a fejlett országok által gerjesztett, az innováción és a gyors technológiai fejlődésen keresztül támasztott versenyhelyzet.
Az egyik frissen megjelent elemzés szerint sokat javult ugyan a közép-európai országok gazdasági helyzete, de a közepes jövedelem csapdája továbbra is fenyegeti őket, akárcsak Szerbiát is. A közép-európai országok közül Szlovákia és Csehország lépett ki ebből a csapdából, legalábbis ez derült ki abból a tanulmánykötetből, amely a régiós országok 2021-es állapotát mérte fel. Azóta persze a háborús körülmények átírták a dolgokat, néhány hónap múlva az új elemzések már mást mutathatnak.
ELKERÜLNI A CSAPDÁKAT
A közepes jövedelem csapdája a viszonylagosan valóban jónak mondható hazai makrogazdasági mutatószámok ellenére veszélyként fennállhat. A külföldi technológiára és az olcsó munkaerőre épülő gazdasági modell egy idő után kifulladhat. A bérek növekedésével párhuzamosan csökken az ebből fakadó versenyelőny. A humán erőforrásba, az emberekbe, a tudásba való befektetéseken keresztül vezet az út abba az irányba, melyen nem esünk csapdába. Fejleszteni kell az oktatást, a kutatást. Valójában Jugoszlávia, az egykori délszláv állam már a 80-as években egy ilyen csapdában vergődött. Lehet ugyan vitatkozni, hogy a fellángoló nacionalizmust mennyire gerjesztette, a gazdasági folyamatoknak milyen szerepe volt a délszláv konfliktusok kialakulásában. A gazdasági folyamatok azonban szintén hatással voltak a társadalmi feszültségek kialakulására. Később, 2000 után ismét megfigyelhető volt egy ilyen folyamat, amit valójában 2008-ban a világválság homályosított el. A közepes jövedelem szintje azonban eleve tág érték, a határai is változnak. Ezért történhet meg, hogy egy-egy ország akár többször is a közepes jövedelműek csapdájában találhatja magát.
