2024. december 22., vasárnap
RÁFORDÍTÁSOK

Digitális jegybankpénz

A monetáris politika irányelvei szempontjából új kihívásokat jelent és új lehetőségeket tár fel a digitális jegybankpénz megjelenése. Ez segítheti a stabil és alacsony inflációs környezet biztosítását, ám körültekintés indokolt az alkalmazása során. A digitális valuták a hagyományos pénzügyi fizetőeszközök alternatívájaként jelentek meg, ugyanakkor a pénzügyi tranzakciók újraértelmezésére is lehetőség nyílik emiatt. Érdekes kérdés azonban, hogy milyen hatással vannak a monetáris politikára. A digitális valutáknak általában, illetve alapvetően három típusát különböztetjük meg. A kriptovaluták közül a bitcoint és talán az etherium a legismertebb, de több ezer van már belőle. Ezek a decentralizált pénznemek, amelyek blockchaintechnológián alapulnak. Valójában a jegybankok esetükben legfeljebb a tiltás, vagy engedélyezés eszközével élhetnek. A stablecoinok tartoznak a második kategóriába. Ezek olyan digitálisan létrehozott pénznemek, melyek értéke mögött van valami „igazi”, konkrét fedezet. Általában dollár vagy arany szolgál erre. Éppen ebből adódóan az árfolyamuk kevésbé ingadozik. A mindennapi átutalások során éppen ezért jobban felhasználhatóak. Megjelent ugyanakkor a digitális jegybankpénz is. A központi bankok által legálisan kibocsátott és általuk kezelt digitális pénznemek. Létrehozásuk célja a hagyományos pénzügyi rendszerek modernizálása. A gazdaság igényeinek kielégítése végett a pénzforgalom lebonyolítása már régen nem történhet kizárólag nyomtatott bankók fizikai értelemben történő átadásával. 

Alternatív megoldások

Elemzők többsége szerint a digitális jegybankpénz megjelenése még nem jelenti a korábbi pénzformák teljes eltűnését. A felhasználók számára azonban egy új alternatíva megjelenéséről beszélhetünk. Ugyanakkor a kamatozó formájának a kibocsátása nyilván nem teljesen mentes a kockázatoktól sem. A monetáris politikán kívül a pénzügyi stabilitást is kockázatok övezhetik. A legtöbb elemzés végeredménye azonban azt mutatja, a digitális jegybankpénz lehet fizetőeszköz és a megtakarítás eszköze is. Ha kamatozik, azzal bővíteni lehet a lehetőségek tárházát a gazdaság egésze számára. A folyamatok leegyszerűsítéséhez, a társadalmi jólét növekedéséhez járulhat ezzel hozzá. Jelenleg világszerte az árstabilitás megőrzése, az infláció letörése a jegybanki törekvések fő célkitűzése. Az árstabilitás elérése esetében a saját pénz hatékony monetáris politikával párosulva kedvezőbb lehet, mintha megfontolt tervezés és előkészületek nélkül venné át egy ország a külföldi pénzt fizetőeszközként. Az emberek nyilván a legszívesebben az értékálló hazai pénzt használnák fizetőeszközként és a megtakarítás eszközeként is. Ugyanakkor például nálunk ingatlan, vagy személygépkocsi vásárlása esetén jóformán mindenki euróban beszél, sokak számára még a spontán „átszámolása” is gondot okoz, hogy akkor mennyi is az dinárban. Az árstabilitás ugyanakkor az egyik legfontosabb dolog, amit a jegybankoknak garantálni kellene. Egy stabil fizetőeszköz megléte elengedhetetlen a fenntartható gazdasági növekedéshez, segíti a jövőbeli tervek megalkotását, kiszámíthatóságot teremt. A magas infláció megnöveli az átárazási és tranzakciós költségeket, miközben a jövedelmek nem kívánatos újraelosztását okozhatja. A kereslet és kínálat változásainak értékelése jelentősen torzul. Mindez káoszt okozhat, akadályozva az erőforrások hatékony felhasználását. 

Egyéb előnyök

A digitális valutáknak számos egyéb előnye van a hagyományos fizetőeszközökkel szemben. A tranzakciók megnövekedett sebessége és hatékonysága, az alacsonyabb átváltási, átutalási járulékos költségek mellett, a nagyobb átláthatóság is előnyei közé sorolható, de ez utóbbi egyben a hátránya is lehet bizonyos nézőpontból. A digitális valuták adatvédelmi szempontból is jelentős kihívásokat hordozhatnak magukban. A központi bankok feladata a monetáris politika irányításában nyilvánul meg. A gazdasági stabilitás fenntartása, a pénzügyi rendszer integritásának védelme és a pénzügyi szolgáltatások elérhetőségének biztosítása is a jegybankok fontos feladatai közé sorolhatók. A digitális valuták lehetőséget kínálnak a pénzügyi tranzakciók sebességének és hatékonyságának növelésére. A fejlesztések világszerte viszonylag gyors tempóban, de eltérő sebességgel folynak. A központi bankoknak szembe kell nézniük azzal a kihívással is, hogy hogyan kezeljék a felmerülő kiberbiztonsági és adatvédelmi kérdéseket. A digitális valuták megjelenése azonban minden kétséget kizárhatóan új dimenziót nyit a monetáris politikában. A központi bankok számára lényegében lehetőséget nyithat ahhoz, hogy közvetlenül befolyásolják a pénzkínálatot és a kamatlábakat. A monetáris politika gyorsabb és célzottabb végrehajtására nyílnak meg lehetőségek, melyek különösen válságos időszakokban lehetnek nagyon fontosak. Az átláthatóság pedig a korrupció és a bűnügyek elleni küzdelmet teheti hatékonyabbá.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: pixabay.com