A világgazdaság hangulatát nézve – megpróbálva kiszűrni az álhíreket, melyekből szokatlanul sok van mostanában – megállapítható, hogy a jegybankok most jobb híján kamatemeléssel próbálják az inflációt féken tartani. A jelek szerint ettől még akkor sem riadnak vissza, ha nyilvánvaló, hogy azzal recesszióba taszítják a nemzetgazdaságokat.
A recesszió mindenki számára fájdalmas dolog, de még fájdalmasabb, ha a magas inflációt nem sikerül megállítani, és a végeredmény megint recesszióhoz vezet. Jerome Powell Fed-elnök ki is jelentette, hogy az infláció ellen folytatott harcot ezúttal nem befolyásolhatja a részvényárak alakulása, de még az sem, ha recesszióba süllyed az amerikai gazdaság. Ezek a kijelentések önmagukért beszélnek, szépen jelzik a helyzet súlyosságát, még akkor is, ha egyelőre igazán még azért nem beszélhetünk globális krízisről.
A mögöttünk álló héten az elemzők számára fontos adatok érkeztek Amerikából. A trendek lefelé mutatnak a tengerentúlon, de igazán nagy bajra utaló jelek még nem bukkantak fel.
A második negyedéves előzetes GDP-adat az Egyesült Államokban 0,9 százalékos visszaesést mutat. Az első negyedéves 1,6 százalékos csökkenés után ez javulás ugyan, de csak úgy, hogy mérséklődni látszik a visszaesés. Technikai értelemben viszont most jelenthető ki, hogy a világ még mindig első számú gazdaságának számító USA nemzetgazdasága recesszióban van.
A valóság azonban általában sokkal bonyolultabb, mint arra csupán az előzetes statisztikákból következtethetnénk. A számok pedig egyébként is a statisztikai hibahatárnak számító 2 százalék alatt vannak. Az előrejelzések pozitív tartományt, 0,4 százalékos bővülést vártak, erre jött a 0,9 százalékra becsült visszaesés. Novemberben Amerikában időközi választások lesznek, és az aktuális közvélemény-kutatások szerint nem állnak jól a jelenleg kormányzó demokraták. A statisztikákat érdemes ennek tükrében (is) szemlélni.
VALÓS VALÓTLANSÁGOK
A nehezen körülírható valóság nyilván az, hogy az amerikai gazdaság nem teljesít jól. Az infláció negyvenéves csúcsponton van, miközben a kormány éppen csökkentette a költekezést, a jegybank szerepét betöltő Fed pedig sorozatosan kamatokat emel. De a várakozások szerint lépni fog a többi jegybank is. A Bank of England bizonyos információk szerint csütörtökön jelentheti be 1995 óta a legnagyobb mértékű kamatemelését. A jelenlegi 1,25-ról 1,75 százalékra nőhet az irányadó ráta. A brit infláció 40 éves csúcsra, 9,4 százalékra emelkedett. A jegybank szerint a gazdaság már az idén zsugorodhat, főleg ha figyelembe vesszük, hogy októberben 40 százalékos energiaár-emelkedés vár a lakossági ügyfelekre.
Bizonyos körülmények között az infláció olyan, mint a beteg ember esetében a láz. A túlhevült gazdaságok jellemzője szokott lenni, de számos más oka is lehet az ilyen láznak. Általában tüneti kezeléssel, a fogyasztás visszafogásával lehet lehűteni, csak ilyenkor mellékhatásként megjelenhet a recesszió. A jelek szerint a globális piacok már azt kezdik beárazni, hogy a Fed gyors fellépése miatt már közel az amerikai kamatemelési ciklus vége. Úgy vélik, 2,5-3 százalékos kamatszint lehet a maximum, ameddig elmennek. Kérdés azonban, hogy mindez milyen hatással lesz például a bérekre és hogyan hat ki a polgárok hangulatára.
AZ OPTIMÁLIS KAMATSZINTET KELL MEGTALÁLNI
Amennyiben valóban az amerikai kamatemelési ciklus vége felé járunk, akkor az azt jelenti, hogy a dollár eddig tartó erősödése is megállhat. 2022 eleje óta azonban a jegybanki alapkamat több országban is drasztikus mértékben emelkedett. A jegybankok azonban elvileg nem csak a monetáris hatósági, hanem a korábban esetleg külön működő bankfelügyeleti funkciót is ellátják. A bankrendszer és a pénzügyi szektor stabilitása felett őrködnek. Ebből a szempontból a jegybankok azt is vizsgálják, hogy egyedi banki szinten vagy rendszerszinten milyen kockázatok merülnek fel. Fontos lenne, hogy a nem fizető hitelek állománya alacsony szinten maradjon, ne jelentsen hitelezéskor problémákat. Egyedi és rendszerszinten is nehéz azonban ilyenkor a káros hatásokat kiszűrni.
Fontos ilyenkor, hogy a döntéshozók a változó piaci környezetben megtalálják azt az optimálisnak tekinthető kamatszintet, amely az árstabilitást elérését ösztönzi, de nem veszélyezteti a bankrendszer stabilitását, illetve nem terheli meg túlzottan a költségvetést sem. A legtöbb ország jellemzője most, hogy évek óta nem volt ekkora a különbség a betéti kamatok és az inflációs ráta között. Érdemes azonban azt is megemlíteni, hogy a svájci jegybank alapkamata még mindig a negatív tartományban van, mínusz 0,25 százalékon. De például Japánban is - a fogyasztás ösztönzése miatt - az alapkamat csak mínusz 0,1 százalékra emelkedett, de ott az infláció is jóval alacsonyabb, mint más fejlett országokban.
