Amikor az egyenes úton utoljára megcsavarta a gázkart, véletlenül sem arra gondolhatott, hogy számára másodperceken belül örök időkre vége lesz mindennek. Egy motoros ilyenre nem gondol. Tudom, mert valamikor én is közibük tartoztam. Az igazi motoros élvezi a vezetés minden másodpercét, motorjának zúgását-bőgését, és nem a bekövetkezhető bajra, hanem a következő kanyar bevételére gondol, és a tragédiák zöme ilyenkor történik. Ezt közlekedésrendészeti körökben rendszerint egy mondatos jelentésekkel intézik el: gyorshajtás, figyelmetlenség. Ebben az esetben is itt volt mind a két tényező. De párosult még néhány másikkal is. Olyanokkal, amelyeket egy ilyen városban, egy ilyen országban, ilyen mentalitás mellett, ilyen szokások közepette véletlenül sem szabad szem elől téveszteni. Ragaszkodni pedig ahhoz a két-három évtizeddel ezelőtt még elfogadható önámításhoz, hogy „nekem van előnyöm” ma szinte azonos az öngyilkossággal, a halálos ítélettel. Ahogyan a felvételek is bizonyítják. Aki két keréken van, annak nem szabad elfelejtenie, hogy a két kerék gyengébb, mint a négy. Gyengébb akkor is, ha lóerőben sokkal erősebb. Gyengébb és főleg sebezhetőbb.
Gyorshajtás és figyelmetlenség. Persze, hogy gyorshajtás. Ha döcögni, pöfögni akar az ember, akkor szerez magának egy régi Solexet, vagy kis Tomos motoros kerékpárt, amelyen mellesleg éppúgy meg lehet halni, mint a szóban forgó bivalyerős japán masinán. Figyelmetlenség. Persze, hogy az is közrejátszott, akárcsak a helyismeret hiánya. Az áldozat mitrovicai illetőségű, feltehetően nem is tudta, hogy egy, nyaranta igen forgalmas parkoló mellett halad az egyenes főút, amelyen hajtott, nyilvánvalóan nem lépésben. Méghozzá azon a napon, amelyen a város megbolondult, tízezrek igyekeztek a strandra, megünnepelni a strandfürdő működésének századik évfordulóját. Cirkuszt és/vagy kenyeret a népnek, de ez más téma ...De a tény, a tömeg, az ott volt. A város forgalma pedig a néhány motoros rendőrre bízva.
A legnagyobb lelki nyugalommal ülhetett be a papa BMW-jébe az a tizenhét éves kölyök, aki erről a parkolóról úgy egyszerűen csak kihajtott. Mint ahogyan otthonról, a garázs elől is a legnagyobb lelki nyugalommal indulhatott el, keresztül a városon, a kora délutáni nagy forgalomban. Mitől tartson? Drága, szép autó, a tűző napon egy rendőrkocsi, egy rendőrmotor sem, és egyébként is miért épp őt állítanák le? Ki lát bele a zsebébe, ki tudhatja, hogy kiskorú és csak próbaengedélye van még, hogy tapasztalt felnőtt társvezető nélkül kormánykerék közelébe sem szabadna kerülnie? Még egy agyalágyult és főleg be nem tartható törvény. Csak azért, mert a programozott agyú svédek, a végtelenül fegyelmezett németek, a törvénytisztelő kimért hollandok, a pedáns kanadaiak és a többiek is így csinálják? De ez megint más téma... Tény, hogy nincs és nem is lehet tapasztalata. Ezért nem gondolt arra, hogy az a távolinak tűnő motoros akár százötvennel is közeledhet feléje, mindössze másfél másodperc alatt ott is lehet. És sajnos, ott is volt. Ennyi az egész. Bilaterális törvényszegés, tapasztalatlanság, figyelmetlenség. De milyen áron? A lehető legdrágábban, amit ember tud fizetni. Kettészakadt motor, kettészakadt fiatalember, no meg egy gyerekember, akinek az életére örökös bélyeg ragadt. Eddig a feslett társadalmunk nyújtotta jólét, az anyagi bőség és a szülői oltalom árnyékában meghúzódva bele sem kóstolt az életbe, a manapság nálunk vészes divatként elterjedt és a benne is mindvégig táplált vanpénznekemmindentszabad logika most a legkeserűbb falatot nyomta a torkába a kihívott sors iróniájával fűszerezve: ime, ez is az élet, kóstold meg.
