Vesszőből fonott mindennapok

A kosárfonás az egyik legrégebbi népi mesterség. Ma is élő hagyományként köti össze a múltat a jelennel. Nem kell hozzá más, csak vessző meg némi türelemmel párosult kézügyesség, és máris használati és dísztárgyak egész sora kerül ki az értő kezek alól. A mesterség újrafelfedezése egyre többeket vonz: nemcsak a kézzel készült tárgyak iránt nőtt meg az igény, hanem a két kezünkkel való alkotás megtapasztalása iránt is. Klauz Surányi Boglárka gyerekkorában találkozott először ezzel a mesterséggel, amikor a nagyapját figyelte munka közben. Tőle tanulta meg a mesterség alapjait, és bár az élet gyakran más irányba sodorta, mindig újra visszatalált a kosárfonáshoz, amit most épp úgy ad tovább a gyerekeinek, ahogy annak idején ő szedte magára a tudást a nagyapja mellett.

A fiatal kosárfonóval a mesterségéről, valamint tanulásról és a tudás továbbadásáról beszélgettünk.

Hol ismerkedtél meg a kosárfonással?
– Még kislánykoromban láttam, ahogy a nagytatám kosarat fon. Gyakran ültem mellette, figyeltem, mit és hogyan csinál, sok mindent ellestem tőle. Később saját munkákkal is próbálkoztam, ebben ő mindig segített, megmutatta, sokszor együtt is csináltuk. Ő ezt az inasképzőben tanulta meg. A kosárfonás téli munka volt, nyáron mindig a földeken dolgoztak, olyankor sose font kosarat. Mindig úgy tudtam, hogy kosarat akkor fonunk, amikor télen bent ragadunk a szobában, és a diótörésen meg a kukoricamorzsoláson kívül csak ezt lehet csinálni.
 

Hagyományápoló családból származol?
– Az egyetlen vonal a kosárfonás, egyébként a családom nem foglalkozott a hagyományos mesterségekkel. Anyukám tanító néni, akárcsak a nagynéném, apukám pedig villanyszerelő. A nagytatám az egyetlen, aki ilyesmivel foglalkozik.
 

Számodra természetes volt, hogy követed ezt az utat?
– Egyáltalán nem volt evidens, hogy kosárfonással fogok foglalkozni. Viszont mindig nagyon tetszett, hogy alkotni tudok valamit a két kezemmel, és nem kell hozzá tulajdonképpen semmi. A tatától is azt láttam, hogy bármit el lehet készíteni. Akármit is gondoltam ki, ő megtervezte, és megcsinálta. Tehát mindig közel állt hozzám a kosárfonás, de sokszor tartottam benne szüneteket, mert éppen másképp alakult az életem. Miután visszajöttem Magyarországról, úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis nyugalomra távol az emberektől, és azt találtam ki, hogy visszavonulok kosarat fonni. Aztán persze ez sem így alakult, mert házat vettünk, költözködtünk, gyerekek születtek. Tehát néha foglalkoztam egy kicsit a kosárfonással, amikor éppen több időm volt rá, aztán tartottam egy kis szünetet, majd megint visszatértem hozzá. Most már a gyerekek két- meg háromévesek, így kicsit könnyebben jutok el oda, hogy kosarat fonjak. Ezért most arra szánom az időt, hogy eljárjak tanfolyamokra, képzésekre, mentorálásokra, és minél többet tanuljak.

Milyen képzéseken tanultál?
– A Hagyományok Háza Vajdasági Hálózata rendszeresen szervez mentorálásokat, nyári táborokat és hasonló képzési alkalmakat, ezekre szoktam jelentkezni. Tavaly is voltam két-három ilyen alkalmon, és idén is ugyanez van tervben. Kovács Zoltán népi kosárfonót és iparművészt szokták elhívni, tőle tanulunk.

Miket szoktál, miket szeretsz készíteni?
– Ezeken a táborokon meg képzéseken mindig megismerek egy-egy új technikát, ami megtetszik, és a kedvencem lesz. Utána otthon abból megcsinálok pár darabot, amíg rá nem unok, eztán megint előveszek valami mást. Az időleges kedvencek mellett vannak olyan technikák is, amikhez újra és újra visszatérek, például az üvegfonás. Ezt elsősorban a tatától tanultam meg. Ha valamire ráunok, és szeretnék valami mást, akkor gyakran fordulok ehhez, és körbefonok egy kis üveget. Egyelőre egy kicsit el vagyok veszve a sok technikában, sokat kísérletezek velük, finomítom őket.
 

Milyen alapanyagokat használsz?
– Éppen most vásároltunk vesszőt Magyarországról. Ez volt az egyszerűbb, merthogy a tata vesszői, amiket régen használtam, már kezdenek elöregedni. Próbálok azokból telepíteni itthonra, és ezek már szépen fejlődnek, de még kell nekik pár év, hogy rendes mennyiségű anyag legyen belőlük. Ezért most Magyarországról vásároltunk. A főzött vesszőt gond nélkül át lehet hozni a határon. Ez már elő van készítve: amikor a bokorról levágjuk a vesszőt, akkor azt előbb meg kell főzni, meg le kell hántolni, ezt nevezzük főzött vesszőnek. A héjas vesszővel adódhatnak problémák a határon, mert azt az élő növény kategóriába sorolják. Viszont héjas vesszővel is dolgozunk, táborokban leginkább ezt használjuk, mert ekkor a cél a tanulás, nem pedig az igazán szép, díszes munkák készítése, amire a főzött vessző jobban megfelel.

Melyik növény vesszője alkalmas a kosárfonásra?
– Bármilyen növény egyéves hajtásából lehet fonni, ami megfelelően hajlékony. Én fűzvesszőt szoktam használni. Ennek nagyon sok változata van, például a sárgafűz, amit a kanálispartokon is látunk, nagyon élénk, sárga színe van. Használunk amerikai fűzt is, ami egy nemesebbik fajtája a fűznek. De hogyha van egy mogyoróbokrunk, és abból szeretnénk egy kerítést vagy egy ágyásszegélyt csinálni, az tökéletes erre. Régen, amikor megmetszették a gyümölcsfákat a háznál, akkor azokat a vesszőket belerakták a kerítésbe. Nem dobtak ki semmit, nem égették föl a levágott vesszőket, hanem hasznosították azt, ami volt.

Szoktál járni gyerektáborokba, foglalkozásokra, ahol továbbadhatod a tudásodat?
– Kevés ilyen helyen voltam még. Tavaly nyáron a zentai lovastanyán szervezett tábort a Gyermekbarátok Egyesülete, és ők kértek meg, hogy mutassam meg, mi fán terem a kosárfonás és a vesszővel való munka. Ötven főről beszéltek, ami nagyon sok, egyszerre ennyi gyerekre nem lehet odafigyelni, különösen, hogy a 7–8 éves korosztályról volt szó, akik még nagyon kicsik. Tehát a nagy létszám meg az alacsony életkor kombinációja nem volt túl jó, ezért abban állapodtunk meg, hogy elviszek hozzájuk egy elkezdett kosarat, amibe mindenki belefonhat egy-két sort. Így egy kicsit megismerkedhettek magával a technikával, megtapasztalhatták, hogy milyen a vesszővel dolgozni. Kisebb létszámmal lehetne készíteni szappantartót vagy valamilyen játékot, ezt ők is meg tudják csinálni.

Szívesen foglalkozol a gyerekekkel?
– Igen, bár egy kicsit vegyesek az érzéseim, merthogy még nekem is nagyon sokat kell tanulnom. A következő pár évet leginkább a tanulással szeretném eltölteni, amikor csak lehetőségem van rá. Emellett persze mindazt, amit már tudok, nagyon szívesen átadom a gyerekeknek. Csak ehhez, mint már említettem, kisebb csoportok kellenek, mert csak azokat a csoportokat lehet megfelelően koordinálni, ahol nem túl nagy a létszám.

A termékeidet hol tudod értékesíteni?
– Még nem nagyon helyezek hangsúlyt az értékesítésre. Az elkészült kosaraimat általában az ismeretségi körömön belül veszi meg valaki, meg vannak olyanok, akik megkeresnek, hogy készítsek el valamit számukra. Ezeket a rendeléseket csak hosszú határidővel tudom vállalni, mert nem mindig van időm rájuk, sokszor nem is tudom megmondani előre, mikor leszek kész. Azt, hogy holnapra vagy jövő hétre kellene valami, nem lehet teljesíteni, főleg a gyerekek mellett.
 

A közeljövőre nézve mik a terveid?
– Mindenféleképp szeretnék a kosárfonással foglalkozni. Mellette elkezdtem a gyékényszövést is, ami egy kicsit megosztja az energiáimat, de szeretném ezt a kettőt egymás mellett csinálni. Konkrét tervem nincs, de ahogy a gyerekek indulnak majd az óvodába, meg a vesszőtelepítés is halad előre, úgy biztos vagyok benne, hogy minden ki fog alakulni.

Mennyire nyitottak az emberek egyrészt a kézműves termékek iránt, másrészt arra, hogy ők maguk foglalkozzanak ilyesmivel?
– Úgy látom, hogy egyre jobban visszajön a divatba az ilyesmi. Például egyre többen mennek kosárral vásárolni, most már az a furcsa, ha valaki zacskót kér a boltban. Ami a kézműveskedést, a népi iparművészetet illeti, vannak azok, akik szeretnek kézzel dolgozni, és vannak, akik nem. Ez mindig is így volt. Aki szeret kézzel dolgozni, annak erre van lehetősége, mert eljöhet egy-egy táborba vagy tanfolyamra, és megtanulhatja az őt érdeklő technikákat. Ez anyagilag sem nagy befektetés.

A gyerekek szeretnek besegíteni a kosárfonásba?
– Igen, mindig ott vannak a tövemben, és ők is nagyon szeretnének szőni meg fonni. Ők ebben nagyon benne lennének, csak hát még kicsik hozzá. Mivel még nem járnak óvodába, ezért folyton ott vannak velem, és vágjuk a vesszőt, szortírozzuk, ültetjük, dugványozzuk, tényleg mindent csinálnak velem együtt.