Az emberiség történelmét végigkísérik az állatok. Itt nemcsak háziállatainkról, a kutyáról, macskáról, tehénről, lóról, sertésről, tyúkról, kacsáról stb. beszélünk, hanem olyan állatokról, amelyekkel napról napra találkozhatunk, elég, ha csak az egerekre, a fákon látható madarakra vagy éppen a csótányokra, szúnyogokra gondolunk. Az ember és az állatok kapcsolata igen régi. Már az első neolitikus földművelő falvak, települések keletkezésekor jelen voltak a különböző állatok. Ezek még természeti népek voltak, de a helyzet alapjaiban azóta sem változott. Az állatfajok ugyan folyamatosan cserélődnek, elszaporodnak vagy megfogyatkoznak, de a településeink életében napjainkig nagy szerepet játszanak. A fajok száma és aránya természetesen nagyban függ az éghajlattól, de a település nagyságától is. Egy vajdasági faluban magától értetődően más fajok vannak jelen, mint mondjuk egy észak-európai városban, vagy éppen egy észak-amerikai konglomeráció területén. Hogy Szabadkán mi a helyzet, arról Hulló István biológus, a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója beszélt lapunknak.
A város többféle előnyt biztosít az állatoknak. Ezek egy része a település szerkezetéből adódik, másrészt beszélhetünk sajátságos mikroklímáról, az elérhető táplálékról és a ragadozók hiányáról. Ezek mind elősegíthetik egyes fajok betelepülését, megtelepedését vagy előfordulását.
EMLŐSÖK
A városban rengeteg olyan élőhely alakult ki, amely megfelel elsősorban a rengeteg rovarfaj számára, de ugyanúgy többféle emlősnek is. A rágcsálók közül a házi egér folyamatosan jelen van. Érdekes, hogy a középkorban a házi patkány volt a települések jellegzetes lakója. Ez a faj fekete színű, és ez volt a gazdaállata a bolháknak, amelyen különböző betegségek, mint például a pestis baktériuma élt. Később északkeletről megjelent a vándorpatkány és kiszorította a házi patkányt, ugyanakkor eltűnt Európából a pestisjárvány. Ezt a két jelenséget korábban nemigen kötötték össze, de ez a bolhafajta a vándorpatkányon nem él meg. A házi patkány mára szinte teljesen eltűnt, manapság már nem is fordul elő a vidékünkön.
A jelenlegi települések panelházai, az épületek szerkezetéből kifolyólag rengeteg denevér számára jelentenek élőhelyet. Ezek az állatok nagy tömegben behúzódnak a rejtett zugokba, repedésekbe. Nálunk három denevérfaj fordul elő nagy tömegben, a korai-, a törpe- és a fehér szárnyú denevér. Ez a három a tömeges faj, de bagolyköpetekből az utóbbi években előkerültek más denevérek maradványai is, ami azt jelenti, hogy több fajuk is itt telel át. Szabadkán rengeteg denevér lakik például a Sugárúton vagy a Harcosok Sorakozója Lakótelepen. Nem sokat tudunk róluk, alig látjuk őket, de semmiféleképpen sem kellene őket bántani. A körülbelül harminc fajnak, ami a környéken él, mindegyike a legmagasabb szintű védelmet élvezi, és nagyon hasznos rovarevők.
A táplálékbőség több ragadozót vonzott be a településekre. Korábban a görény volt a települések jellegzetes ragadozója, de számuk mára megcsappant. Ezzel szemben elszaporodtak a nyestek. Padlásokon, fatelepek környékén, elhagyatott épületekben gyakorlatilag mindenhol előfordulnak. Egy nagyon zajos állatról van szó, amely kellemetlen hangokat idéz elő, ezért sokan félelmetesnek tartják. Nem olyan régen jelent meg a városban, és mára egészen behúzódott. Ugyanakkor az utóbbi időben a borzok is megjelentek.
Ezek az állatok nagy károkat is okozhatnak, autók kábeleit rághatják el, valamint tyúkólakat, baromfiudvarokat fosztogatnak. A már említett egerek, patkányok az ételt károsítják. Utóbbiakat folyamatosan irtjuk, de a számukat nem tudjuk redukálni, sőt a töméntelen mennyiségű méreg kiszórásával éppen a természetes ellenségeiknek okozunk károkat.
Meg kell említenünk a mókusokat is. Ez egy terjeszkedő faj. A mókus egy kedves, szeretni való, védett állat, amely szintén elszaporodott a nagyobb kertekben, parkokban, és szinte nap mint nap találkozhatunk velük, láthatjuk őket.
MADARAK
A madarak közül mindenféleképpen meg kell említeni a közismert képviselőiket, a házi és a mezei verebet, a feketerigót, a szarkát, a dolmányos varjút, valamint a kisebb pintyféléket, a zöldikét és a tengelicét. Az 1930-as években jelent meg a balkáni gerle, amely tömegfaj. A ragadozómadarak közül az utóbbi időben a város peremterületeire beköltözött a vörös vércse és a karvaly, amely nagyon elszaporodott.
A varjúfélék mára túlszaporodtak. A szarka és a dolmányos varjú is nagy problémát okozhat. Ezek nagy csapatokban és agresszívan táplálkoznak, rabolják az énekesmadarak fészkeit, ahol megjelennek, rengeteg kárt okoznak a nádasokban, rétekben, erdőkben. Őket határozottan kellene irtani, de nálunk mindkettő védett faj, ami teljes mértékben indokolatlan. Megváltozott az élőhely és az ő szerepük egészen más lett mint korábban. Nagyobb városokban, például Belgrádban az is megfigyelhető, hogy a dolmányos varjúk határozottan ragadozókként viselkednek, és házi galambokra vadásznak. Ez egy újkori jelenség, és az is megtörténhet, hogy ez lesz a trend és ezekből a nagyvárosi ragadozó egyedekből akár egy új típus is kialakulhat.
A madarak esetében megfigyelhető, hogy náluk kifejezett a klimatikus tényezők hatása, aminek következtében néhány korábban határozottan vonuló faj, mint például a feketerigó a megenyhült éghajlat hatására a téli időszakban is itt tartózkodik, és egész évben látható. A globálisan tapasztalható felmelegedés, a városi melegebb környezet, és a biztos táplálékforrások megléte együttesen eredményezték ezt. Néha a hosszan tartó, erős telek rengeteg állat pusztulását okozzák. Vannak olyan fajok, amelyek szezonálisan jelennek meg. Továbbra is talány, hogy az erdei fülesbaglyok miért pont a városokba költöznek be, gyülekeznek csapatokba. Korábban Szabadkán a Sugárúton voltak a legnagyobb számban, míg az ott lévő nagy koronájú fákat meg nem nyirbálták. Utána eltűntek, de valószínűleg újra meg fognak jelenni. A fülesbaglyok novembertől márciusig tartózkodnak vidékünkön. Az is észrevehető, hogy manapság az emberek nem tartják ellenségeknek a madárfajokat. A baglyok közkedveltek, szeretik őket, és senkit sem zavarnak. Az állomány megtartása érdekében fontos, hogy beszéljünk róluk, rámutassunk a jelentőségükre. Nagykikindán, ahol Vajdaságban a legnagyobb az eredifülesbagoly-populáció, és több száz példány látható a parkban, egy igazi turisztikai attrakció lett belőlük. Meg kell említeni a többi téli vendégünket is. Az északról érkező rigócsapatok mindenfelé előfordulnak. Ezek előszeretettel fogyasztják az ostorfa termését, ilyenkor százas, sőt ezres csapatok lepik el a várost. Emellett megjelennek a téli ragadozók, a rétihéják. Beköltöznek a pintyfélék, a cinegék, a széncinegék, a kékcinegék, illetve az őszapók. Utóbbiakat mindannyian láthatjuk, és ezeket az emberek előszeretettel etetik. Ez egy jelképes dolog, a gyakorlati haszna elenyésző, viszont sokkal fontosabb ennek a gesztusértéke, és azt bizonyítja, hogy szükségünk van a természettel való kapcsolatra.
A telek átlaghőmérséklete átlagosan egy-egy tized fokkal növekszik évente, és ez a hosszú ideje tartó folyamat nagy változásokat fog okozni a jövőben, sőt máris okozott, és erre éppen a madarak nyújtják a legjobb példát. Az utóbbi időkben megfigyelhető, hogy egyre több a délről érkező faj, amely hódítja meg az északi régiókat. A madarak között eddig körülbelül 50 délről érkező újonnan megjelenő fajról beszélhetünk, míg a hideget kedvelők lassan elvonultak.
HOGYAN TOVÁBB?
A fent leírtak alapján kijelenthetjük, hogy folyamatosan újabb és újabb fajokkal kell megtanulnunk együtt élnünk. Azokra a jelenségekre, amelyek kellemetlenül érintenek bennünket, azokra érzékenyen reagálunk, elég ha csak a tigrisszúnyogra vagy a nílusi láz kórokozójára gondolunk. Ezen fajok megjelenése is egy természetes folyamat része, annak eredménye. Ezen jelenségek kezelése kihívást jelent, ez az elkövetkező időszak lenni vagy nem lenni kérdése. Egy stratégiát kell kidolgoznunk arra, sőt már korábban kellett volna, hogy hogyan lesz tovább, hogyan fogjuk felvenni a harcot az újabb kórokozókkal, hogyan fogjuk a szántőföldeket ellátni vízzel, hogyan állítjuk meg az elsivatagosodás folyamatát, és a különböző mozgásokat. Erről még csak keveset beszéltünk, pedig egységesen, a régió többi országával közösen lehet és kell megoldást találni erre a problémára.
Most ott tartunk, hogy a számunkra kellemetlen fajok, mint például a szúnyogok elleni védekezés során rengeteg hasznos rovarfajt is kiirtunk. Ott tarunk, hogy egyes helyeken a méhek hiánya miatt már mesterséges megtermékenyítést alkalmazunk a növényeknél. Pedig a steril környezet az ember számára a legrosszabb, hisz fontos hogy meglegyen az ősi kapcsolat az ember és a természet között. Erre biológiai igényünk van, nemhiába, hogy a gyermekek kedvencei az állatkertek és azok a kiállítások, ahol kitömött állatokat láthatnak. Ők még érzik a kötődést.
