A szabadkai Városi Fúvószenekar idén ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. A zenekar közvetlen utódja a Pionir zenekarnak, amely 1968-ban alakult. Ekkor a zenekari tagok között a 13 éves korosztály volt többségben, és a zenekar alapítója, Toplák István olyan fiatalokat keresett, akik tehetségesek, jó a ritmusérzékük, de nem képzettek zeneileg. Toplák úrral egy időben Lipták József is tevékenykedett a zenekar szervezése körül, így nem csoda, hogy a zenekar életében beállt kisebb szünet után, 1996-ban ő hívta össze a régi tagokat, és ekkor a közös munkában már Tokodi Károly is segített. A zenekar számtalan kimagasló sikert könyvelhetett el az elmúlt 50 évben, sőt a 72-es berlini VIT-en negyedik helyezést értek el. Idősebb Lipták József a zenekari teendők szervezése mellett tagja a vajdasági fúvószenekarok szövetségének is, és töretlenül támogatja, szervezi és összetartja a fúvószenekart.
– 1968-ban alapította a zenekart a Népkörben Toplák István, aki egyben remek pedagógus is volt, értett a fiatalokhoz. A Népkör után a Pionirban voltunk, majd megbeszéltem az igazgatósággal, és 71-ben átköltöztünk a Mladostba. Erre nagy szükség volt, hiszen ekkor a zenekar 70-80 főt számlált. Minden hangszerből 2-3 volt, így sokszor felváltva koncerteztünk. Rengeteg munkát, koncertmeghívást kaptunk, sorjáztak a fellépések. Bejártuk a környező országokat. Amikor a diákok befejezték a középiskolát és elmentek, egy-két évig csökkent a létszámunk ugyan, de a muzsikálást akkor sem hagytuk abba – mondta lapunknak idősebb Lipták József.
Ezt követően hogyan toborozták a tagokat?
– A nyugdíjba vonulásomkor, ’96-ban, több szabadidőm lett, és ekkor a régi névsor alapján összehívtam a tagokat. Akik akkor Szabadkán voltak, mindannyian el is jöttek, és 50 fő gyűlt össze a régi tagokból. Elkezdtük megint a munkát, amiből rengeteg volt, de mivel a tagok mindig szóra hajlóak voltak és szerették a zenét, így jó volt együtt dolgozni, együtt zenélni. Sokszor hívtak minket Magyarországra is, hiszen a katonazenekarok ezredese nagyon szeretett bennünket, elégedett volt velünk, így mindenhova minket küldött, szinte nem is győztük. Lovas Ildikó városi kulturális tanácsosnak hála új egyenruhákat is kaptunk, 45 darabot, de előfordult, hogy nem volt elég az sem. Az új tagokat agitáltuk, a fiam, az unokám és én is. Az általános iskolákat jártuk, és aki jónak bizonyult, azt hívtuk. Most annyit tudunk tenni, hogy az új tagokat a zeneiskolából toborozzuk, hiszen a gyerekek mindenhol foglaltak.
Milyen szempontokat figyelnek, amikor új tagokat toboroznak?
– Fontos az, hogy szabadkai legyen, mivel akkor itthon van, és lehet rá számítani. Ha utazik a gyerek, akkor mindig bonyodalmakba ütközünk, így jobban szeretjük, ha itteniek. Van egy-két tagunk ugyan, aki utazik, és ez néha gondot jelent. Az is fontos, hogy szeresse a zenét, mert amikor valaki szívesen zenél, akkor nem kell félni, hogy nem tanulja meg a dalokat. Ha szereti, akkor odafigyel a karmesterre, a társaira, és ha elsőre hibázik is, másodjára ugyanott nem fogja elrontani, mivel nagyon figyel. Sokat támaszkodunk az idősebb tagokra és a karmesterre, valamint fontos, hogy legyenek közös próbák, hogy megszokjuk egymást. Sok dologtól függ a zenekar összetartása is, arra viszont mindig figyelni kell, hogy ne legyen széthúzás. Ha megoszlik a zenekar, akkor elveszik a fegyelem is, ezért akármilyen nézeteltérés is van a zenekar tagjai között, azt a zenekarba nem szabad bevinni.
Milyen fellépések várnak önökre?
– Sok helyre hívnak minket, de csak akkor tudunk menni, ha fizetik az útiköltséget. Az idén már megvan, hogy hova megyünk, valamint hozzánk is jön egy vendégzenekar Újtelepről. Nehezebb most a helyzet, nehezebb pályázni, és meghatározott összegekre kell kiírni a pályázatot, de szerencsére annyi mindig van, hogy működni tudjunk.
Önnek mit jelent a zenekar?
– A koncertek után én mindig újjászületek. Szeretem a zenekar tagjait, elégedett vagyok velük. Ameddig ők vannak, addig én is leszek. Szinte családként működünk együtt, elmegyünk a fellépésekre, számíthatok az együttes tagjaira, akik egyben a barátaim is.
Van olyan koncert, ami különösen emlékezetes önnek?
– Mindig elégedett voltam velük, minden koncert emlékezetes. Nagyon szeretem, hogy akárhogy is jönnek ki személyesen egymással, ez a zenekarra sosem hatott. Nem törődnek a sérelmekkel, szeretik a zenekart, jönnek a próbákra és zenélünk. Én is zenéltem, és imádtam. Néha kevesen vagyunk, nincs sok segítség, de mindig visszajönnek a tagok, és mindig számíthatunk rájuk. Világhírű zenekar ez, még egy ilyen fúvós együttes nincs, amely töretlenül zenélt 50 évet, és olyan sincs még egy, aki ennyi ideig összetartotta őket. Hívtak minket Izlandra és Oroszországba is fellépni, de sajnos nem volt pénzünk rá. Bár nem annyira fontos az embereknek a zene, minket még mindig hívnak. Ami talán különösen nagy boldogság volt, az az, amikor 1974-ben a berlini világifjúsági és diáktalálkozón a fiataljaink elnyerték a negyedik helyezést.
Nehezebb most a közös munka?
– A koncerteket, fellépéseket, pályázatokat az unokám intézi. A családom sokat segít a zenekar útjának egyengetésében. Toplák úr visszavonulása után teljesen átvettem a vezetést. Nehéz manapság zenekart szervezni, mert a fiatalokat ez annyira nem érdekli. Ha az idén befejezzük a koncertezést, télen elkezdjük járni az iskolákat, hogy új tagokat keressünk. Sokan sajnos nem a zenekarért dolgoznak, hanem a pénzért, és nem illenek közénk. Nekem minden tagunk aranyat ér, nem teszek különbséget közöttük. Egy család vagyunk. 50 évesek vagyunk, az alsó korosztályunk 13 éves, és mindig nagyjából 50 taggal működünk, töretlenül. Sok az élmény, a siker, a közös munka, mivel együtt értük el.
