A Vajdasági Ifjúsági Fórum, vagyis a VIFÓ tavaly rendezte meg első ízben az ifjúsági konferenciáját, amelynek célja, hogy a fiatalok megismerjék egymás történeteit, és egymásból erőt és motivációt merítve törekedjenek a céljaik elérésére.
Fotó: Gergely Árpád
A konferencia keretében több, különböző területen tevékenykedő és más-más nehézségekkel küzdő fiatal mondta el tapasztalatait, ezáltal is bizonyítva, hogy ahány ember, annyi történet. Mégis mindezek között meg lehet találni a közös pontokat. Az egyik legfontosabb kapcsolódási pont a tehetség, hisz minden előadó valamiben tudott kiemelkedőt alkotni, életük valamely szakaszában kiemelkedő tettrekészségről, tudásról, talpraesettségről, gondolkodóképességről tettek tanúbizonyságot, és most ott állnak társaik előtt, hogy átadják a tudást. A közönség soraiban tudásra szomjazó fiatalok foglaltak helyet, akik szintén rendelkeznek kiemelkedő képességekkel, de azt, hogy ez miben nyilvánulhat meg, talán még maguknak sem sikerült megfejteniük. Teszik a dolgukat, bizonyos feladatokat könnyebben, másokat nehezebben oldanak meg, de mindenki halad a saját útján. Ha hátranéznek, látják a kitaposott ösvényt, felismerik a saját lábuk nyomát, előttük viszont még ismeretlen az út, a lépéseik bizonytalanok, egyelőre talán a cél is homályba vész, de rendületlenül haladnak felé.
A soron következő lépések megtételében mindig jó, ha van segítség, ha van, aki utat mutat, aki jó tanácsokkal szolgál, aki felügyeli a részlépéseket, hogy azok ne térjenek le hosszabb időre a cél felé vezető útról. Talán ezt nevezzük tehetséggondozásnak – az egyén képességeit, tehetségét figyelembe véve utat mutatunk neki, hogy képességeit, tehetségét maximálisan ki tudja használni, maximálisan fel tudja pörgetni, és felvillantjuk előtte a célt, ami erőt ad a munkához.
A konkrét cél, mondhatni, mindig bizonytalan. Egy bizonytalanságokkal teli világban élünk, ahol a holnap tele van meglepetésekkel pozitív és negatív értelemben egyaránt, ahol a tegnap megszerzett tudás holnapra talán elveszítheti érvényességét. Éppen ezért a tehetséggondozás nem azt jelenti, hogy kőbe vésett igazságokkal tömjük a gyerekek vagy a fiatalok fejét, hanem, hogy megtanítjuk nekik a gondolkodás képességét, amivel rugalmasságra tesznek szert, ennek köszönhetően pedig könnyeben tudnak válaszolni a kihívásokra, amelyek eléjük tornyosulnak. Nincs két egyforma történet, nincs két egyforma tehetség, és éppen így nincs két egyforma akadály, és nincs két egyforma megoldás sem. A régi tudás birtokosa megtorpanhat egy-egy újabb akadály előtt, de a gondolkodás képességével bíró kreatív tehetség könnyedén legyőzi azt.
Tanulni, tanulni, tanulni... Munka, munka, munka... Vér, veríték, könnyek... Hogy csak néhány klasszikust, illetve kevésbé klasszikust idézzünk (hibásan). Mindezek arra utalnak, hogy egy-egy cél elérése nem sétagalopp, és csak bizonyos áldozatok révén valósítható meg; hogy az áldozatok száma minél kisebb, alacsonyabb legyen, szükség van a megfelelő felkészülésre. Lehet fájdalommentesen, de csak megfelelő védőöltözetben, bukósisak, könyökvédő, szuszpenzor, sípcsontvédő, golyóálló mellény, pajzs, hogy csak a legfontosabbakat említsük – a tudás bukósisakjával a fejünkön, a kreativitás könyökvédőjével, a talpraesettség szuszpenzorával, a gondolkodás sípcsontvédőjével, a bölcsesség golyóálló mellényével, a tájékozottság pajzsával felszerelkezve.
Mindez csak a tehetség, a tudás, a képességek gondozásával, ápolásával, fejlesztésével valósítható meg. Éppen ezért nagy feladat hárul azokra, akik azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy az utókor számára megfelelő védőöltözékkel rendelkező embereket neveljenek ki. Ennek egyik módja az intézményes tehetséggondozás, amire számos példa van vidékünkön is, kezdve a speciális gimnáziumoktól a különféle mentorprogramokon keresztül az egyetemekig, de itt kell megemlíteni a különböző művelődési egyesületeket, civil szervezeteket, amelyek különféle aktivitásokkal igyekeznek teret adni a tehetségek kibontakozásához. Mindezek mellett beszélnünk kell a példamutatásról, azokról a hatásokról, amit azzal fejt ki egy-egy sikeres személy, hogy becsületesen elvégzi a munkáját, és a keze alól kizárólag minőségi végtermék kerül ki. Bárkiből lehet példakép – a tanárból, aki a diákjait nem magolni, hanem gondolkodni tanítja, és az órái élményszámba mennek; az ezermesterből, akihez mindenféle házi, háztáji problémával nyugodtan fordulhatunk; a pékből, aki a semmiből építette fel üzletét, és a környék legfinomabb burekját készíti; a kézimunkázóból, aki kiállításról kiállításra jár horgolt csipketerítőivel; a családanyából, aki gyermekével minden reggel két kört lesétál a sétaerdei futópályán; az apából, aki reggeltől estig dolgozik, hogy biztosítsa a betevőt, de lefekvés előtt szakít időt arra, hogy felolvasson egy mesét a gyermekeinek; a fesztiválszervezőből, aki igyekszik minél színvonalasabb programot összeállítani akkor is, ha egyik-másik pályázata éppen sikertelen volt; Szenci Attilából, aki a már említett ifjúsági konferencia legutóbbi, negyedik felvonásán elmondta, hogyan lett belőle 22 éves korára egy szoftverfejlesztő cég társtulajdonosa; vagy éppen Szerda Zsófiából, aki a konferencia keretében utazási szenvedélyről, kalandvágyról és a világutazók előtt álló különböző lehetőségekről tartott előadást.
Mindenkinek van egy története – áll a Vifó Ifjúsági Konferencia plakátján, ennek analógiájára kijelenthetjük: mindenkinek van egy tehetsége – csak meg kell találni... Tehát nagyítót a kézbe, és nyomozásra fel!
