Kishegyesi ismerőseim véleménye szerint „Hëgyës a világ közepe”. Ezen kijelentésre más települések lakosai természetesen némi fenntartással tekintenek, és a mondat első felébe legszívesebben minden bizonnyal a saját lakóhelyük nevét helyettesítenék be. Viszont a Dombos Fest ideje alatt nemcsak kishegyesi ismerőseim gondolják így, hanem a régiónk más részéből érkező vendégek is komolyan elgondolkodnak a kijelentés igazságtartalmán, és belátják, hogy igenis van benne némi ráció, és nem csak a büszkeség beszél a falu lakóiból. A Dombos Fest alatt egy kis időre valóban ez a közép-bácskai település válik a világ közepévé. Mondhatnának azt is, hogy a világ ilyenkor egy kis időre beköltözik Európa leghíresebb löszfalának árnyékába/tövébe.
Talán nincs olyan vajdasági, aki ne hallott volna a Dombos Festről, és ne látogatott volna el élete során legalább egyszer eme fesztiválra, amely az idén nagykorúvá vált. Szerda óta a rendezvény autót is vezethet, és arra is lehetősége van, hogy alkoholos italt és dohányárut vásároljon, és ha rákérdeznek a korára, magabiztosan előveheti igazolványát, és megmutathatja az érdeklődőnek, mondván „Már nagykorú vagyok”.
Sokan emlékezhetnek a Dombos Fest születésének körülményeire, ahogy a kétezres évek legelején látszólag a semmiből toppant be a vajdasági nyári fesztiválkínálatba. Bombaként, és azonnal nagy figyelmet követelt magának, hisz nem egy hétvégére korlátozódott, hanem megközelítőleg egy hónapon keresztül napról napra, estéről estére érdemes volt kilátogatni a fesztivál helyszínére, ahova a legenda szerint korábban a szemetet hordták a környezettudatosságot teljes mértékben mellőzve. Itt született meg a Dombos Fest, és mindvégig ez a helyszín maradt a központja. Az évek során a fesztivál programjai a Hegyalja utca mellett egyéb helyszínekre is ki- és beköltöztek, nemcsak a településen belül, viszont a löszfal szerepét soha egyetlen más helyszín sem tudta beárnyékolni. És habár maga a helyszín sokat változott az évek során, különböző kísérőépületek épültek fel, a fesztivál mindig megmaradt olyan rendezvénynek, amelyet a lösz határoz meg, sőt a fesztivál leglátványosabb programpontjává éppen a fényfestészet vált, amelyhez a vásznat a lösz biztosítja – aki egyszer látta, sohasem felejti el, és aki egyszer ott járt, minden bizonnyal több fényképet is készített a színes formákba öltöztetett löszfalról.
A megszületését követően, ahogy az lenni szokott, a fesztivál növekedésnek indult, rugdalózott, lassan a fogai is kinőttek, és a világ minden tájáról érkező előadóknak is köszönhetően a lehető legszínesebb kínálattal várta a látogatókat. Az elmúlt tizennyolc évben a zenei stílusok szinte mindegyike képviseltette magát a fesztiválon, és talán azt is elmondhatjuk, hogy fellépők bolygónk minden kontinenséről érkeztek. A látogatók számát tekintve minden bizonnyal voltak sikeresebb és kevésbé sikeres évek, viszont az tagadhatatlan, hogy Vajdaságban kialakult egy olyan közösség, vagy ha úgy tetszik, egy olyan réteg, amelyik minden évben kilátogat a rendezvényre, és amelyiknek a naptárában évről évre ott szerepel a Dombos Fest. Ehhez igazítják a szabadságuk időpontját, a nyaralásét, és igyekeznek úgy szervezni az életüket, hogy júliusban legyen néhány nap, amit csak a Dombosnak tudnak szentelni.
Egy élőlény felnőtté válása sok nehézséggel jár. Így a fesztiválnak is megvoltak és megvannak a maga betegségei, és folyamatosan újabbnál újabb kihívásokkal kell megküzdenie, és olykor olyan problémákkal kénytelen szembesülni, amelyeknek semmi közük a zenéhez, a művészethez, a kultúrához, viszont a mi poros vajdasági körülményeink között megkerülhetetlennek tűnnek, legyen szó gazdasági és/vagy politikai eredetű és egyéb nehézségekről. A rendezvény eddig hál’ istennek minden betegségéből kigyógyult, minden járványt sikerült leráznia magáról, köszönve a szervezők elhivatottságának.
A Dombos Fest talán az imént felsorolt okok miatt is mára jócskán megrövidült. Ahogy növekedett a hírneve, és nyugodtan mondhatjuk, ahogy egyre inkább kultikus státuszt szerzett magának, úgy volt kénytelen rövidülni, és napjainkban az események legnagyobb része öt napra koncentrálódik. (A kísérőrendezvények az idén már júniusban elkezdődtek, és ki tudja, mikor fejeződnek be.)
Mindannyian őrzünk emlékeket, amelyek a Dombos Festhez kötődnek. Felidézhetjük, hogy XY hogyan igyekezett jegy nélkül belopózni valamelyik koncertre egyik-másik udvaron keresztül, hogy YZ hogyan aludt el a Kemencekápolnában, hogy ZW hogyan lopta el a rendezvény helyszínén felállított jurta vendégkönyvét, hogy WA hogyan gyújtotta meg a cigarettáját a tábortűz mellett, hogy a löszfal tetejéről milyen a kilátás az alant hömpölygő tömegre, hogy Palya Beától milyen módon sikerült autogramot szerezni, hogy a szeghegyi bor kihagyhatatlan legalább egyszer a fesztivál ideje alatt, hogy a helyben sütött lángos utánozhatatlan, és hogy a dombosi kerékpártúra milyen meglepetéseket tartogat az egyszeri fesztivállátogatók számára é. í. t., é. í. t.
Jómagam évek óta kihagyhatatlan programnak tekintem a Dombos Fest kísérőrendezvényét, vagy mondhatjuk úgy is, kistestvérét, a Dombosi történetek – remix névre hallgató többnapos irodalmi rendezvényt, amelynek idei alcíme Requiem for a River, amiből már azt is leszűrhetjük, hogy Dombos személyében egy környezettudatos fiatalt ismerhettünk meg, aki odafigyel a körülötte lévő természeti értékekre.
Szerda óta tehát nagykorú a fesztivál, és szerda óta ismét „Hëgyës a világ közepe”. Meg „Hëgyës a hëgyësieké” – ezt sem árt észben tartani, ha az ember Kishegyesen jár.