Offline vs. online

A modern technológia teljesen beépült a hétköznapjainkba. Egyre többen és egyre gyakrabban használjuk az internetet kommunikációra is. A telefon mára már nem csak arra szolgál, hogy röviden értekezzünk, hanem hogy az egész világgal fenntarthassuk a kapcsolatot. Az a kis szerkezet lerövidítette és „elérhetővé” tette számunkra a világ szinte minden pontját. A felgyorsult világban, amikor mindenről, mindenkiről minél több információt szeretnénk begyűjteni, magunkról pedig közölni, úgy tűnik, hogy egyre nagyobb szerep és figyelem jut a telefonoknak, a számítógépünknek az életünkben.

De hogy ennek milyen következményei lehetnek, meg tudjuk-e osztani a figyelmünket az asztaltársaság, valamint a közösségi háló között, és okoz-e személyiségproblémákat, illetve függőséget az interneten talált tartalmak túlzott fogyasztása, Bojana Bodroža szociálpszichológussal, az Újvidéki Egyetem Pszichológiai Karának adjunktusával beszélgettünk.

Elsősorban a fiatalok körében figyelhető meg az efféle kommunikáció: némán, egymással szemben, mindenki a saját telefonjába feledkezik. Vajon ez a személyes kontaktus degradálása a barátkozás illúziójában?

– Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Vagyis a kérdést rossz alapokra helyezte, ha mondhatom így.

Tény, hogy a fiatalok még akkor is, amikor fizikailag együtt, egy csoportban vannak, továbbra is a mobiltelefonjuk révén kommunikálnak, ami a „régi vágású” emberek számára, vagyis mindannyiunk számára, akik emlékeznek az internet előtti világra, aggasztóan hathat. Mégis azt gondolom, a degradálás szó nagyon erős kifejezés. A korszerű kommunikáció, ide tartozik az interneten történő kommunikáció is, az „új valóság”. Igaz, ez a kommunikáció különbözik attól, ahogy valamikor zajlott, kizárólag offline, vagyis élőben. Mégis el kell fogadnunk azt a tényt, hogy az interneten történő kommunikáció jelen van és nem is fog eltűnni. Nincs visszaút. Ez az új valóság.

Miután kiemeltem, hogy a kérdést rossz alapokra helyezte, szeretném elmagyarázni mire gondoltam. A korszerű történésekről nem hozhatunk ítéletet a múlt elvárásainak fényében. Meg kell értenünk a jelent és a valóságot, amelyben az létezik, hogy láthassuk az „új valóság” jó aspektusait, illetve, hogyan lehet azokat felhasználni arra, hogy az emberek jobbak legyenek, jobban éljenek, stb., valamint mely aspektusai lehetnek károsak.

A kamaszkorú gyerekek csoportban ülve a mobiltelefonjukon keresztül írogatnak egymásnak, az „nem normális” jelenségnek tűnik. Bevallom, nekem is teljes mértékben feleslegesnek tűnik. Felmerül a kérdés azonban, hogy ők ezzel mit veszítenek (ha veszítenek egyáltalán valamit)? Csökken-e ezzel az egymás közti viszony minősége? A „barátkozás illúziójáról” van-e szó, ahogy ön fogalmazott, vagy csak más fajta barátkozásról? Szerintem csak megváltozott a kommunikáció. Nincs arra szükség, hogy pánikot keltsünk, mert a kommunikáció ma teljesen másként működik.

Ennek ellenére, azt gondolom, a valóság korrektív jellegű. Vagyis a fiatalok tanulnak a saját tapasztalataikból, amikor az effajta kommunikáció problémássá válik. Az élő interakció kijavítja majd az online kommunikáció „hazugságait”. A kutatások is arra mutatnak, hogy a fiatalok tisztában vannak azzal, hogy amit online közölnek egymással, illetve ahogy bemutatják magukat az interneten, nem túlságosan valós, vagyis megszépítik a valóságot. A fiatalok tudják, hogy a kommunikáció egyes aspektusai módosítottak, manipuláltak, vagyis ahogy ők mondják: fake (angol szó: hamis).

Nem szeretném ugyanakkor, ha az álláspontom túlságosan illuzórikusnak, illetve túlságosan optimistának hatna. Nekünk, felnőtteknek, érzékenynek kell lennünk arra, hogy felismerjük, mikor vezet az online kommunikáció olyan problémák felé, amikkel a fiatalok nehezen tudnak megbirkózni. Az internetfüggőségre gondolok, vagy az online világba való menekvésre, amit az offline világban való boldogulás nehézsége okoz. Többen szembesülnek az online bántalmazással és más nemkívánatos jelenséggel, ami az internet világában jelentkezhet. A mi feladatunk, hiszen a valós élet építésében több tapasztalattal rendelkezünk, hogy megtanítsuk őket arra a másik, „régi vágású” világra. Hogy megmutassuk nekik, számos olyan aktivitás létezik, ami nem online zajlik és mégis élvezetet nyújt, például a fizikai aktivitás, a természetben való tartózkodás, hobbi, amihez nincs szükség internetre. És végső soron meg kell őket tanítanunk arra, hogyan óvják meg magukat az internet használata során.

Létezik felmérés arról Szerbiában, hogy az internet-kommunikációval nehézkesebbé vált-e a személyes kommunikáció, az önkifejezés?

– Az internet-kommunikáció nem nehezíti meg a mindennapi kommunikációnkat, a mindennapi kommunikáció részévé vált. Ez nem két külön világ. Az offline és az online valóság elkülönítése elavult a kutató világban is. Vallja be, ön is biztos használ mobiltelefont, üzenettovábbításra szolgáló applikációkat, hogy a családtagjaival, ismerőseivel kommunikáljon. Ebben nincs semmi rossz, és nem is ront a kommunikációnkon az interneten kívül.

Amire kihatással van, az az íráskészség. Mindannyian (én magam is), amikor gyors üzenetet küldök, legyen szó SMS-ről vagy internetes üzenetről, hogy megbeszéljek valamit, nem használok mindig nagy kezdőbetűt a mondat elején és nem javítok ki minden nyelvtani hibát.

Fontos azonban, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mit és hogyan írunk. Ha a családtagjainknak küldünk üzenetet, szabadabb stílusban írhatjuk azt. De ha tudományos munkát írunk, újságcikket vagy fogalmazást, tiszteletben kell tartani a nyelv szabályait. Véleményem szerint mindannyiunk feladata, különösen azoké, akik a tanügyben dolgoznak, hogy megköveteljék: a stílusunk, illetve a nyelvhelyesség igazodjon ahhoz, amit írunk.

Az internet önmagában nem lehet a probléma kiváltója. Az alkalmazásának a módja okozhat problémát. Vagyis az internetet felhasználhatjuk könyvek olvasására, tájékozódásra, képzésre... Ha erre használjuk, az önkifejezés módja sem csökken és a szókincsünk sem válik szegényesebbé. De, ha csak arra használjuk az internetet, hogy az egész napot a közösségi hálón, vagy online fogadóirodában töltsük, akkor kialakulhatnak ilyen gondok.

Az internettér saját működési szabályokkal rendelkezik, ez teszi különlegessé. Éppen ez a különlegesség okoz gondokat bizonyos helyzetekben.

A mobiltelefon mindennapi használata, a közösségi háló folyamatos ellenőrzése, illetve a folyamatos megosztások jellemezhetők függőségként?

– A mindennapi és gyakori használat még nem jelent függőséget. Az online eltöltött idő még nem lehet egyedüli indikátora az internetfüggőségnek. Ahhoz, hogy internetfüggőségről beszéljünk, más tüneteket kell figyelembe vennünk, amelyek arról árulkodnak, hogy egyesek az offline világban nehézkesen találják fel magukat az internethasználat miatt. Ilyen árulkodó jel például az offline világból az online világba való menekvés, az online kommunikációs tevékenységek preferálása, a mindennapi kötelezettségek elhanyagolása – csak hogy minél több időt töltsön az illető online, absztinens válság megjelenése, amikor az illető nem tud felcsatlakozni az internetre (depresszió, kedvetlenség, nyugtalanság, veszekedésre való hajlam, hangulatváltozás). Természetesen az interneten tanúsított viselkedés is utalhat az alacsony szintű szociális alkalmazkodásra és az önbizalomhiányra.

Hogyan lehet egy olyan környezetben, társadalomban az internetfüggőséget kezelni, ahol az internet a mindennapjaink része?

– Megoldható, ha valóban komoly probléma áll fenn a túlzott internetfogyasztással, ám szakemberhez, pszichoterapeutához kell fordulni segítségért. Kevés függőnek sikerült megküzdenie a saját függőségével.

Az internet, illetve a mobiltelefon túlzott használata valós probléma, amivel egyes személyeknek szembesülniük kell. Többen közülük szakorvosi segítséget kérnek, és a médiumokban lehet is ilyesféle esetekről olvasni.

Én azonban azt veszem észre, hogy sokszor olyan dolgokat is „patologizálnak”, ami nem az, hanem a korszerű élet szerves részét képezi. Szakemberként fontosnak tartom, hogy erről is beszéljünk és felhívjuk a közvélemény figyelmét arra, hogy nem minden beteges jelenség, amit nem értünk, vagy ami idegen a számunkra.