Közép-Bánátban az átlagéletkor 42 év. Folyamatos az elvándorlás Újvidék, Belgrád és a nyugat-európai országok irányába. Közben egyre több a magára maradt idős ember a vidéken. A gondviselés pedig nem mindenkivel kegyes.
Egykor megszólták azokat, akik öregotthonba „tették be” a magányos, megözvegyült, beteg szülőket. Ma viszont megirigylik azokat, akik fizethetik az ezzel járó, havi 35 ezer dináros költséget. Nagybecskereken már várni kell arra, hogy valaki bekerülhessen valamelyik otthonba.
A Nagybecskereki Püspökségi Caritas egyike azoknak a szervezeteknek, amely megpróbál segíteni az időseken. Ennek egyik módja a házi gondozás. Ahogy Halmai Tibortól, a Nagybecskereki Püspökségi Caritas Szeretetszolgálatának igazgatójától hallottuk, e segítség iránt folyamatosan növekszik az érdeklődés. Az öt ápoló-nővér már 140 idős személyhez jár ki, köztük súlyos betegekhez is. Nem könnyű feladat ez, amikor evidens, hogy az ápolók sok esetben inkább a jobban fizetett külföldi munkát vállalják.
A Caritas Szeretetszolgálata az idős személyek számára heti rendszerességgel találkozókat szervez. Két évvel ezelőtt pedig beindították a jelzőrendszeres házi segélynyújtást is. A kutatások ugyanis azt bizonyítják, hogy az idősek mentális és egészségi állapota akkor marad a leghosszabb ideig jó állapotban, ha saját otthonukban tölthetik utolsó éveiket. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás célja pedig az, hogy fokozza a biztonságérzetét a többnyire egyedül élő személyeknek. Az úgynevezett pánikgomb aktiválásával azonnali segítségre számíthat az, akinek esetleg valamilyen egészségügyi problémája adódik. Jelenleg húsz nagybecskereki és muzslyai idős személy számára biztosított a segélynyújtásnak ez a formája. Ez egy viszonylag olcsó rendszer. Olcsóbb, mint az idősek otthona. De az elérhetőség kiszélesítésére további támogatókra lenne szükség.
A Szalézi rend az idősek rendelkezésére bocsájtotta a tulajdonában levő muzslyai házat. Néhány lelkes önkéntesnek köszönve csakhamar megszervezték benne az idősek első találkozóit. Szerdán ünnepelték meg a Szeretetház – vagy más nevén „az idősek napközijének” a 12. születésnapját. A szerény ünnepségre eljöttek a helybeli óvodások, ott volt Janez Jelen atya, szalézi szerzetes, aki az idősek látogatását vállalta magára. Mint elhangzott, Muzslyáról csak az elmúlt két évtized alatt több mint 1600-an költöztek el. Egyre több az egyedül élő idős személy. Emiatt a Szeretetház többszörösen is igazolta a létjogosultságát. Azt is mondhatjuk, hogy akár példaképül is szolgálhat a hasonló sorsú, környező falvakban élőknek.
– Láttuk, hogy mind több és több idős, magányos személy van a faluban. Behúzódnak a házukba, nem nagyon társalognak, nincs is nekik nagyon kivel. Szerettük volna, hogy ők is megérezzék a közösség szeretetét, hogy tudassuk velük, hogy még fontosak, hogy még vannak. Ez volt a célunk, amikor elkezdtük a szerdai találkozókat szervezni. Kezdetben átlagban negyvenen jártak, most harmincan vannak. Persze, hogy szerettünk volna többet is nyújtani nekik, az időnkből is, az anyagiakból is, de ennyire futotta. De nagyon örülünk, hogy ez is van, immár 12 éve. Elmondják egymásnak bánatukat, örömüket, együtt imádkoznak, együtt énekelnek. Önkéntes munkával rendezzük a kis házunkat, megünnepeljük a névnapjainkat, születésnapjainkat, megtartjuk ünnepeinket. Meglátogatnak bennünket a helybéli óvodások, minden szerdán itt van a Caritas nővére is, meséli Somorai Aranka, a Szeretetház vezetője.
Az évek során a szerény, kis házat sikerült tágasabbá tenni. Többségükben egyedül élő, 60–85 év között nyugdíjasok találkoznak itt hetente egyszer.
– Ez egy lelki feltöltődés mindannyiunk számára. Amint belépnek az ajtón, látni az örömet az arcokon. Erre nagy szüksége van ma mindenkinek. Ezért, aki csak egyedül érzi magát, azt mi szívesen fogadjuk és várjuk. Úgy gondolom, hogy már lehetne hetente két-háromszor is találkozót szervezni. Erre más falvakban is nagy szükség volna – mondja Kapusi Ilonka, a Szeretetház önkéntese.
Sötét Erzsébet is kiveszi a részét a munkából, legyen az bármi. Mint vallja, ezek a találkozók olyanok számára, mint amikor a templomba megy. Megosztják az örömüket, fájdalmukat. Közösen imádkoznak, hogy kitartsanak. Szerinte még sok olyan idős van a faluban, aki szeretne eljárni a Szeretetházba, de nem teheti.
Szabó Tünde egészségügyi nővér elvégzi a szokásos cukorszint- és vérnyomásmérést. Az idősek számára sokat jelent, hogy egy magyarul beszélő nővérrel is meg tudják beszélni az egészségügyi problémáikat, hiszen anyanyelvükön könnyebben megértik a leletekben foglaltakat.
Csíkos Anna mondott köszöntőt a Szeretetház 12. születésnapja alkalmával. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a szerdai napjukat feláldozzák a közösségért. Mint mondja, sokat beszélgetnek a fiatalokról, akik elmentek, de van vidámság is. Magyar nótákat is énekelnek, éltetve azokat, mivel Muzslyán már lakodalmak sem igen vannak. A találkozó végén pedig – közös ima után – megnyugodva mennek haza és várják a következő szerdát.
A társalgásra két-három férfi szokott eljárni. Nyilván nekik is ugyanúgy nehéz, mint egy anyának, akinek elmegy a családja vagy az unokája, vagy ha elveszíti az élettársát. Talán nekik még nehezebb, mert nem beszélnek róla. Az egyik kivétel Sötét János, akinek nincs nagyon társasága. Megnézi, meghallgatja az óvodások műsorát. Mint mondja, így elmúlik a délelőtt, az otthoni munka pedig megvár mindenkit.
Minden alkalommal elénekelik a Szeressük egymást, gyerekek című dalt. Van, aki lehajtott fővel, van, aki könnyes szemmel. Van, aki nem is énekel.
