A mesék világa évszázadokon át segített átlendülni az embereknek a szürke hétköznapok nehézségein. A tűz mellett, szájról szájra terjedő hajdani történeteket idővel száműzte a televíziók vakító kékes fénye. Az ember viszont találékony, és ha nem lusta, akkor ma is vigaszt találhat a régmúlt idők varázsában. A bácskossuthfalvi Bíró Péter amikor gyermekkorában elkészítette első íjra hasonlító játékát, szerető édesapjától nemcsak dicséretet és vállveregetést kapott, hanem életre szóló útmutatást is, azzal, hogy az atyai kéz segített mívesen kidolgozni az eszközt. Péter mára feleségével, Edittel együtt járja a vidékünk, Magyarország és a Balkán hagyományőrző rendezvényeit, honfoglalás kori termékeikkel, az íjászat szeretetének szikrájával „felvértezve”.
Amíg Bíróék takaros bácskossuthfalvi otthonában a háziasszony elkészítette a hűvös estéken feltöltő erejű forró kávét, Pétertől az iránt érdeklődtem, hogy hogyan is bontakozott ki a család íjkészítő-hagyományőrző mestersége.
– Ahol csak alkalmam volt rá, igyekeztem magamba szívni az információkat, a tematikus filmektől kezdve a múzeumokig, és persze rengeteg szakkönyv olvasásával. Az Ópusztaszeri Történelmi Emlékparkban nagyon sok tudást el lehet sajátítani, és manapság az internet végtelen tárháza a téma iránt érdeklődőnek. Aztán ott vannak a találkozók, mint a bugaci Kurultáj, vagy az Ősök napja, a Magyar Törzsi Találkozó is egy-egy ilyen tudáskút. Néhány évvel ezelőtt még alig voltak ilyen jellegű rendezvények, íjászversenyek. Manapság szinte minden hétvégére jut egy-egy alkalom, amire mi is eljutunk – meséli Péter csillogó szemmel, miközben a füle mögé tessékeli az egyik lófarokba kötött, rakoncátlan, deresedő tincsét, majd kiderül, hogy kezdetben még „csak” a magyar visszacsapó íjak készítésével kísérletezett, ma már az igen nívós sportversenyeken is győzedelmeskedő szaru íjak is születnek a bácskossuthfalvi műhelyben. És valamennyi termékének elvi kérdés az alapanyaga!
–Íratlan szabály, hogy csak őshonos fákkal, anyagokkal dolgozunk. A tradicionális szaru íj középső rétege fa, a belső rétege szaru, a külső rétege ín. A célnak kiválóan megfelel a valamikor számtalan felhasználású kőrisfa, amelynek az az ismertetőjele, hogy ugyan súlyra könnyű, de nem törik. A szaru íjhoz legalább ötéves szürke marha bika szarujára van még szükség. Szerencsére manapság már felénk is működnek tenyészetek, és van remény, hogy majd itt is be tudjuk szerezni a teljes készletet, de persze továbbra is Magyarország, a Hortobágy az, ahonnan elsősorban töltekezünk. Emellett a szaru íj készítéséhez 12 szarvas hátsó lábának az inára is szükség van. Ez utóbbit az apatini, vagy más Duna menti régióból szerzem be az ismeretségeink révén – tudtuk meg a bácskossuthfalvi íjkészítőtől, akitől az iránt is érdeklődtünk, hogy hogyan reagáltak kezdetekben a „modern kori” vadászok, amikor kérték tőlük a kilőtt szarvasok inát.
– A vadászok a szarvas lábát a térdétől lefele nem hasznosítják, tehát nem tartanak rá igényt. Az inat először ki kell szárítani, majd fakalapáccsal, mint a kócot, rostokra kell verni. Ez után meg kell csinálni a kőrisfából azt a fa magot, ami alapja lesz az íjnak. Majd enyvet kell főzni szarvasbőrből, és azzal kell 60 fokos melegen ráragasztani az inat, és következik a szaru, vagyis a szarv felhasználása. Legalább 6 hónapot, vagy még többet is kell dédelgetni az íjat, amíg megszületik. A technológia nem sokat változott 1000 év alatt, azzal a különbséggel, hogy valamikor minden kézzel készült, ma már viszont igyekszünk belevinni a modern technológia nyújtotta fafeldolgozási módszereket – tudjuk meg Pétertől, aki egyébként gépésztechnikusi végzettségéből adódó tudását is beleszövi a hobbijába. Szó esik arról is, hogy a hagyományőrző rendezvények alkalmával a gyerekeket elvarázsolják a mesebelinek ható öltözetek és a viseletek, és ekkorra már a háziasszony, Edit is csatlakozik a beszélgetéshez, aki férjét valamennyi íjászrendezvényre és vásárra elkíséri.
– A termékek készítése a férjem feladata, én igazából a gyerekekkel szeretek foglalkozni. Ez azt jelenti, hogy akárhová megyünk, lehetőséget adunk mindenkinek kipróbálni az íjászkodást. Ilyenkor el kell magyarázni, hogyan kell tartani az eszközt, mire kell figyelni. Egyebek mellett a Malomfesztiválon, vagy a Róka-tanyán tartandó Etno Fesztiválon fordultunk meg a nyáron, ahol főleg az ifjúsággal foglalkoztunk, bőrmegmunkálást is tanítva. Az íjászkodás nem mellékes hozadéka az én esetemben, hogy a hétvégi rendezvények alkalmával kikapcsolódva a szürke taposómalomból, egy kicsit más „dimenzióba” varázsol a szellemisége. Igazából felüdülés testnek és léleknek, illetve stresszlevezető is egyben. Úgy érzem, hogy szinte „kilövöm” magamból a felgyülemlett problémákat, és megkönnyebbülök utána. Szinte hihetetlen, de egy-egy íjászkodás után könnyeben oldok meg az életben és a szakmámban adódó nehéz eseteket, gondokat – mondja Edit, a férje pedig hozzá teszi, hogy a rendezvények többsége a felnőttekre is különleges hatást gyakorol, sokan érdeklődnek, álmodoznak az íjászkodásról, vagy a termékeinket látva. Ugyanakkor addig nagyon kevesek szánják rá magukat erre a pályára.
– Több oka van ennek, az anyagi nincstelenségtől a szellemi ürességen át, az állandó rohanó életmód miatti időhiány mind-mind benne van. Ugyanakkor a kitartóbbak megtapasztalhatják a hagyományőrzés mentén kialakult tartalmas emberi és erkölcsi időtöltés feltöltő erejét. Ami még örömteli, hogy íjászkörök alakultak az utóbbi időben több környező faluban is. Bácskossuthfalva mellett például Bajsán is foglalkoznak hagyományőrzéssel, íjkészítéssel, de említhetném Bajmokot is, ahol segédkeztünk útjára indítani egy kis lelkes íjászcsapatot – tudjuk meg Pétertől, majd arra is rákérdezünk, hogy van-e keletje a szaruíjaknak.
– Azok, akik versenyszerűen íjászkodnak, a kezdeti „lépéseiket” műgyantából készült eszközzel teszik meg. Idővel vesznek fából laminált íjat, majd a harmadik lépés a szaru íj beszerzése. Egyébként nem olcsó egy-egy ilyen szaruíj, az ára 400 eurónál kezdődik. De hát több, mint fél évig készül egy igazi eszköz, rengeteg, hajnalig tartó fizikai és mentális kemény munka van mögötte – tudjuk meg, majd a családfő ismerteti, hogy konkrétan mi minden készül a kezei között.
– Fokosokat, ostorokat, kaftánokat, ingeket, kesztyűket és süvegeket is készítek a hunok, magyarok rekonstruált viselete alapján. Szinte egyik darab sem egyforma, akár a megrendelő igényeinek megfelelő, egyéni ruházatot is kivitelezek ízlés szerint, marha, báránybőr, rókaprém felhasználásával. Egy-egy süveg ára egyébként 2000 dinártól kezdődik. A fokosok nyelét és acél részét is én munkálom meg, ez utóbbi ára 3000 dinártól kezdődik, és ezek valóban használható eszközei lehetnek egy háztartásnak. Bármit csinálok, mintát nem viszek bele, valamikor nem díszítették ezeket az eszközöket. A fesztiválokon egyébként nagyon kevés a kézműves. Az pedig, hogy ki az, aki erejét, energiáit beleadja a portékájába, és ki a viszonteladó, rögtön meglátszik az árakon – teszi hozzá Péter, majd óhatatlanul arra terelődik a beszélgetés, hogy a honfoglalás kori hagyományőrzéshez tartozik egy elméleti, történelmi rész is, ami köztudottan hatalmas vitákat, ölre menő eszmecseréket váltott ki már eleinkből is, és a mai korok átlagemberének és történészeinek is vannak konfliktusai.
– Őseink több dologban is meglátták a tiszteletre méltót, vagyis inkább úgy mondanám, hogy mindent tiszteltek, ami körülvett bennünket, a földet, a fákat, az állatokat. A sólymot például a Nagyisten szemének tartották, aki figyeli őket odafentről – osztotta meg a bácskossuthfalvi íjász, majd amikor arról kérdeztem, hogy az ilyen-olyan elméletekről, vitahullámokról mi a véleménye, s válaszként elmondta, hogy ők a feleségével minden hozzájuk befutó véleményt, érvet tisztelettel meghallgatnak. Edit itt átveszi a szót, és hozzá is teszi gyorsan, hogy azok a bizonyos változatos vélemények a különböző habitusú egyének szájából sokszor igen kellemetlenek is lehetnek, de ez nem tántorítja el őket a saját ösvényükről.
Az íjászkodás, bőrművesség, hagyományőrzés nagyon sok ismertséget hozott Bíróéknak, a Kárpát-medence valamennyi szegletéből, illetve a Balkánról. A nyár folyamán például Topolyán, a Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat íjásztalálkozóján a világhírű íjászmesterrel, Mónus Józseffel is volt alkalmuk kezet rázni, és mint mondják, fantasztikus, közvetlen embert ismertek meg a személyében, aki nem „szállt el” a sikereitől. Foglalatoskodásuk emellett betekintést engedett nemcsak a magyarországi, hanem a szerbiai hasonlóan gondolkodók világába is. Péter elmondta, az a tapasztalata, hogy Magyarországon inkább megadják külsőségekben is a módját a hagyományőrzésnek. Odaát az íjászversenyeken például ritkábban fordul elő olyan, hogy tornaruhában, tornacipőben, vagy egyszerű katonai ruházatban jelennek meg a versenyzők.
– Szerb nyelvterületen szinte csak középkori hagyományőrzőkkel találkoztunk, olyanokkal, akik a vitézek viseletét, harcát „tűzték a zászlójukra”. Egy-egy ilyen jellegű megmozduláson mi is részt szoktunk venni. Meghívást kaptunk már a Shield elnevezésű, több napos gračanicai középkori fesztiválra, ahol mi a magyar hagyományokat képviseltük, Magyarország Pristinai Nagykövetségének az erkölcsi támogatását élvezve – hallhattuk Bíróéktól, akikkel a régió valamennyi nagyobb hagyományőrző szabadtéri rendezvényén összefuthatunk, megcsodálhatjuk fantasztikus türelemmel, hozzáértéssel készült munkáikat. Télvíz idején az érdeklődők felkeresésére válaszolnak a Facebookos elérhetőségükön, illetve a 062/46-24-90-es mobilszámot tárcsázva lehet velük egy kellemes beszélgetés időpontját egyeztetni.
