A Magyar Szó Feltörekvő Tehetség díját az idén Török Erna kapta. Jelenleg az újvidéki szerkesztőségben dolgozik, a gazdasági témákat követi napi szinten, valamint a Mézeskalács gyermeklap szerkesztője. Az újságírás alapjait a Vajdasági Televízióban sajátította el.
Erna szerény, halk szavú, figyelmes és az első, aki megérkezik a szerkesztőségbe. Gyorsan és pedánsan dolgozik. Segítőkész, kedves és jó munkatárs.
Mindig is újságíró szerettél volna lenni?
Török Erna (fotó: Dávid Csilla)
– Kezdetektől fogva az irodalom és a művészet érdekelt. Egy érdekes dologra viszont emlékszem. Tízéves koromban, amikor szóba került, hogy mivel szeretnék foglalkozni, amikor nagy leszek, kijelentettem, hogy újságíró leszek. Valójában akkor még nem tudtam, miből áll ez a szakma, és mi a dolga, feladata egy újságírónak. A gimnázium után a Magyar Tanszékre jártam. Amikor megalakult a Jelfolyam művészeti csoport, azon belül illusztrációkat készítettem és képszerkesztéssel foglalkoztam. Itt az irodalomnak is fontos szerep jutott, ugyanis az volt a fő koncepciója a csoportnak, hogy a szöveg és a kép egybeolvad, azaz, hogy egyenértékű. Az illusztráció nemcsak kiegészíti az írott szöveget, hanem ugyanolyan szinten is van. A vizualitás iránti érdeklődésem később folytatódott. Miután befejeztem az egyetemet, a Vajdasági Televízió magyar szerkesztőségében kezdtem el dolgozni. Valójában ott tanultam meg az újságírás alapjait, az egy nagyon fontos időszak volt számomra. Az ott töltött öt év alatt a híradónak dolgoztam, a művelődési műsor munkatársa majd később a szerkesztője lettem, és az ifjúsági műsornak dolgoztam a legtöbbet.
Hogyan lettél a Magyar Szó újságírója?
Újságírók koszorúban (fotó: Dávid Csilla)
– Az életkörülmények úgy hozták, hogy 2017 júniusától a Magyar Szó újvidéki szerkesztőségének a munkatársa lettem. A gazdasági rovatba írok napi szinten, és más témákban is készítek riportokat, jegyzeteket, valamint a Mézeskalács gyermeklap szerkesztője vagyok. Úgy alakult a munkakör, hogy a gazdaságra kellett ember, engem valójában a művelődés és azon belül a képzőművészet érdekel ugyan, de feltalálom magam a gazdasági témákban is. Igyekszem minél többet megtanulni, és minél több ismeretet szerezni, hogy járatos legyek a gazdasági témakörben is. A szerkesztők nagyon sokat segítenek, mert anélkül ez mind nem működne. A gazdaság is olyan téma, mint az összes többi, amit nekünk, újságíróknak fel kell dolgozni, az alapja ugyanaz.
A te szemszögedből mi a különbség a tévés és a nyomtatott újságírás között?
– Valójában mindkettőnek ugyanaz az alapja, azonban másképpen működik. Amióta az írott sajtónak dolgozom, azt vettem észre, hogy ez elmélyültebb formája az újságírásnak, azaz több idő van arra, hogy egy-egy témát részletesebben feldolgozzunk. Míg a tévés újságírásnál inkább a kép az, ami mesél, azzal közvetítjük az információt, természetesen a szöveg kiegészítésével. Azért volt számomra érdekes a tévés újságírás, mert ott a kép mint információ jelenik meg. Élveztem a nagyobb műsorok szerkesztését, amelyeknél a zenével is lehetett kommunikálni, közvetíteni. Nagyon örülök annak a tapasztalatnak, amit a tévés munka által szereztem. A nyomtatott sajtónál magában a szövegben mélyedek el, a riportalany szavaiba és néha a személyiségébe is. Valójában a szöveg mint anyag foglalkoztat a leginkább. Maga az alkotás, a szó, a szóösszetételek hatása, a forma kialakítása. A tévében ahhoz, hogy elkészüljön egy jó riport, csapatmunka kell. A nyomtatott sajtóban a munka önállóbb, hiszen nem függünk az operatőrtől, a vágótól, rendezőtől, azonban ahhoz, hogy egy tökéletesen megformált szöveg megszülessen, a szerkesztőnek, a fotósnak, a lektornak, a tördelőnek is nagyon nagy hozzájárulása van.
Hogyan lettél a Mézeskalács gyermeklap szerkesztője?
Készül a Mézeskalács (fotó: Dávid Csilla)
– Felcsillant a szemem, amikor felkínálták a lehetőséget, hogy a Mézeskalács szerkesztője legyek. Számomra ez nagy megtisztelés, és nagyon szeretem a munkának ezt a részét. Rengeteg apró visszajelzés érkezik a gyerekektől. Nagyon érdekes megfigyelni a beküldött rajzok és írások alapján, hogyan viszonyulnak egy adott témához a mai gyerekek, milyen érdeklődéseik vannak, és igyekszem aszerint alakítani a témákat is. Egy beküldött rajzon annyi információ van, és ha azt a megfelelő módon kezeljük, akkor érdekes dolgok születhetnek. Természetesen felelősség gyerekeknek alkotni, hiszen nem mindegy, hogy milyen verseket, meséket juttatunk el hozzájuk. A klasszikus irodalomban is rengeteg jó vers van, de a kortárs magyar irodalomban is, amiben viszont az a pozitív, hogy nagyon empatikusak, dallamosak és közelebb állnak a mai gyerekekhez. Azonban manapság inkább az a kihívás, hogy felkeltsük a gyerekek érdeklődését az olvasás, az irodalom iránt. Nagyon élvezem a gyermekirodalom kutatását, és azt, hogy hónapról hónapra kiválasztom, mi kerüljön bele a Mézeskalácsba. A gyerekek visszajelzése igen kedvező, hiszen küldik a sok munkát, a szövegeket, a rajzokat. A gyerekek számára fontos, hogy részt vegyenek a lap létrehozásában, hogy megjelenjen egy-egy írásuk, rajzuk és a nevük.
Megtaláltad önmagadat az újságírásban?
Nyilas Mihály tartományi titkárral (fotó: Dávid Csilla)
– Mondhatom, hogy jelenleg megtaláltam önmagam az újságírásban olyan szinten, hogy ki tudom fejezni magamat, azaz el tudom érni azokat a célokat, amelyek számomra fontosak, mint ahogyan a képzőművészetben és a vizuális művészetben egyaránt. Egy szöveg megírására úgy tekintek, mint egy alkotásra. Szeretek új emberekkel megismerkedni és elbeszélgetni velük, vannak olyan alanyok, akik felkeltik az érdeklődésemet, és szinte élvezet velük beszélgetni. Szeretek vidékre járni, a terepen gyűjteni az információt. Szeretem a nyelvjárásokat megfigyelni, a gondolkodásmódot, az identitás-variációkat. Annak a híve vagyok, hogy minden témából ki lehet hozni valamit. Ámde ahhoz, hogy írjak, számomra nagyon fontos, hogy olvassak, mert ez a kettő valahogy elválaszthatatlan. Jelenleg orosz írók műveit olvasom, de amit a legjobban szeretek, az a kortárs vajdasági magyar irodalom, hiszen leginkább az késztet gondolkodásra. Emellett szeretek szakirodalmat olvasni a díszlettervezésről.
A másfél év alatt melyik volt a legérdekesebb témád, alanyod?
A magánnyomozóval (fotó: Dávid Csilla)
– Nagyon érdekes volt, amikor egy magánnyomozóval készítettem interjút. Kezdetben nagyon nehéz feladatnak tűnt, hiszen nem is tudtam, hogy találok magánnyomozót, vagy hogy akar-e majd egyáltalán nyilatkozni a szakmájáról. Végül nagyon jól alakult az interjú, kellemesen elbeszélgettünk, összebarátkoztunk, de egyszer csak azt vettem észre, hogy én már mindent elmondtam neki magamról. Ő nem beszélt sokat, nagyon szűkszavú volt, de valahogy mindent megtudott rólam.
Mivel lehet kiérdemelni a Feltörekvő Tehetség díjat?
– A díj kapcsán többféle érzelem is felmerül bennem. Először is, ez egy megtisztelő érzés, amikor az ember díjat kap, mert az valamilyen módon arra utal, hogy megfelelő úton haladok, ami a munkát illeti. Másrészt elgondolkodtató, magáról az újságírás lényegéről, helyzetéről és arról a közegről, amiben ez történik, de úgyszintén ösztönző is.
