Cservenákék példát mutatnak

A család példát mutat környezete számára összefogásból, a szülők és gyermekek közötti megértésből, a  gyerekek neveléséből és taníttatásából, hitből, szeretetből és szerénységből – többek között ez áll azon a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége és a Magyar Nemzeti Tanács által odaítélt Példamutató Nagycsalád-díj oklevelén, amit decemberben vehetettek át topolyai vendéglátóink.

Cservenák Kancsár Izabella és László aktív szerepet vállalnak a közösségi összefogásból, indítványozói és alapító tagjai a 3+ Nagycsaládosok Egyesületének, és nem mellesleg három gyermeket készítenek fel az életre.

A kezdetekkel kapcsolatban a házaspár elárulta, hogy a 90-es évek végén kezdtek el barátkozni, és 2000-ben házasodtak össze. Ákos fiuk 2001-ben született, most 3. osztályos gimnazista. Ikreik, Csenge és Lili az 5. osztályban bizonyítják népzenei, szavalói és képzőművész tehetségüket. Lászlótól, az iránt érdeklődtünk, hogy apaként milyen feladatokból veszi ki a részét a családi élet megszervezésében.

– Természetesen mindenből kiveszem a részem, bármit megcsinálok, a házimunkától kezdve a gyermekek neveléséig. Nem volt számomra tabu sem a pelenkacsere, sem más feladat. Ezt másként nem is tudnám elképzelni. Egy nagycsaládban olyan nincs, hogy csak anyuka, vagy hogy csak apuka végezzen el bizonyos feladatokat – mondja,  majd Izabella hozzá teszi, hogy mindketten munkaviszonyban vannak, különböző időbeosztással, és a háztartási feladatok arra várnak, aki éppen otthon tartózkodik. Ez az életszemlélet különösen akkor vált létfontosságúvá, amikor világra jöttek a lányok. Cservenákék az örökletességi tényezőket is figyelembe véve még a házasságuk kezdetén számítottak arra, hogy rögtön akár két gyermekáldásban is részesülhetnek, hiszen Izabella édesanyja iker gyermek. Viszont mint ahogyan az lenni szokott, a gyakorlat másként alakult.

– Az első várandósságomnál reménykedtünk benne, hogy ikreink lesznek, de nem úgy alakult, Ákos egyedül érkezett. Amikor második alkalommal is kiderült, hogy babánk lesz, annyira felgyorsultak körülöttünk a dolgok, hogy igazából nem is nagyon volt alkalmam odafigyelni az állapotomra. Ákos mandulaműtétjére készültünk, kórházba látogattunk, vérvételre mentünk. Augusztus vége felé volt mindez, és meghatározott időre alkalmazott tanügyi dolgozóként azon izgultam, hogy melyik iskolából kapok pozitív visszajelzést, hol üresedett meg munkahely. Mire kitisztult körülöttünk a levegő, akkor jutottunk el Zentára a nőgyógyászomhoz ultrahangra – kezdte mesélni Izabella a családi legendát, majd felidézte az első ultrahangvizsgálat pillanatait.

– A férjem és a doktor úr éppen valamilyen „komoly” témába merültek bele az ultrahangvizsgálat első másodperceiben, mondván, hogy a gépnek még úgyis be kell melegednie. Amíg ők beszélgettek, rápillantottam a kijelzőre, és számomra azonnal egyértelmű volt, hogy két kis élet növekszik a hasamban. A beszélgetést félbeszakítva kérdeztem rá a doktor úrtól, hogy ez az lenne, amit látok? A kezelőorvosom elhallgatott, és ráparancsolt a férjemre, hogy üljön le. De ő mit sem sejtve csak nem akart, mert hogy jó neki állva is! Az „Ülj le ha mondom!” –  parancsszó után nagy nehezen csak helyet foglalt, és akkor a doktor úr : „Na ezt jól összehoztátok, itt kettő van!” felkiáltással rázúdította a fejleményeket – emlékezett vissza nevetve Izabella, aki azért hozzá tette azt is, hogy nem volt nekik egyszerű hirtelen feldolgozni az ultrahangvizsgálaton hallottakat, és megnyugtató érzés volt férjét maga mellett tudnia a hazafelé úton rájuk telepedett csendben. Elsőként Laci szülei tudták meg az örömhírt, Izabella anyukája pedig megérezte, hogy lánya ezúttal két kis csöppséggel örvendezteti meg a nagyit.

A történet végére már szinte szikrák pattogtak Cservenákék ebédlőjében, és anya hívó szavára kissé szégyenlősen előbújtak a fal mögül a fent említett babák, akikből immár két világszép szőke, minden iránt kíváncsi, fürkész szemmel érdeklődő, pirospozsgás arcú, és céltudatos lányka serdült. Elsőként Lilihez szegeztük a kérdést azzal kapcsolatban, hogy mi a jó oldala annak, ha van ikertestvére az embernek.

– Az a jó benne, hogy nem vagyok egyedül soha. Jókat játszunk, beszélgetünk. És persze van, hogy vitázunk is – anyu ekkor elárulja, hogy a kamaszkorral egyre türelmetlenebbek lánykáik egymással, apa pedig hozzátette, hogy ezek az ütközetek azért nem tartanak sokáig, és hamar megbékülnek. Csenge arról mesélt, hogy az nagyon jó buli, amikor a suliban, vagyis a Nikola Tesla Általános Iskolában összetévesztik őket.

– Az osztálytársainkat már nem lehet átvágni, ők már tudják, hogy azért vannak különböző vonásaink – mondja Csenge, és ekkor anyu elmondja, hogy igazából Lilit Csengétől az eredetileg göndör hajáról és a szemüvegéről különböztetik meg a gyerekek. Aztán nevetve jegyzik meg, hogy az a gyerkőc, aki apára hasonlít, az anya természetét örökölte, és fordítva. Menet közben kiderül az is, hogy Ákos bátyjuk amikor 6 éves korában megtudta, hogy testvérkéi születnek, azon szurkolt, hogy öcsikéi legyenek. Nagyon letörte a hír, hogy bizony hugikkal várandós anya. Ez természetesen azóta már másként van, és nagyon szeretik egymást, társasjátékoznak, bunyóznak, segítenek a másiknak a tanulásban, ha kell.

Lassan csatlakozik az ebédlőasztalhoz Ákos is, aki elmondja, hogy egy időben aktívan kosárlabdázott, manapság a haverokkal focizik, és készül megszerezni a vezetői jogosítványt. A lányok is elmesélik, hogy a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ Csiripiszli csoportjának a tagjai, énekelnek, táncolnak. Csenge pedig szaval, és nem is akárhogyan. Ákos csatlakozik ismét a beszélgetéshez, és kiderül, a gimi után egyetemre készül, magyarországi közgazdasági, vagy építőmérnöki felsőfokú szakok között mazsolázgat.

Az iránt is érdeklődtünk, hogy melyek azok a közösen együtt töltött pillanatok, amiket nem cserélnének le semmire, amikor igazán érzik a család melegét. A választ Lili vágta rá, miszerint a vasárnapi tyúkhúsleves íze, és az asztal körüli hangulat az, ami számára pótolhatatlan. Csenge pedig hozzá teszi, hogy neki még sokat jelentenek a közös kirándulások, de azt is nagyon szereti, amikor csak leülnek társasjátékozni. A családapa pedig a közös nyaralásokat, utazásokat említi meg, mint ahogy nagyon szereti azokat a pillanatokat is, amikor összejönnek a barátaikkal, beszélgetni, viccelődni, feledni a hétköznapok fáradalmait. Ilyenkor népes gyermekzsivaj tölti meg a házat, ami külön öröm mindenki számára.

Ezután az iránt érdeklődöm, hogy vajon a családi „tányércsörgést” hogyan kezelik Cservenákék.

– Duzzogással – érkezik a gyors válasz apától, és megállapítjuk, hogy a viták után a kompromisszumokon dolgoznak, átbeszélik a kényes kérdéseket. Itt Izabella veszi át a szót.

– Igyekszünk a férjemmel következetesen, egy elvet képviselve fellépni bizonyos helyzetekben. Ha a szülői válasz a „nem”, akkor észszerűen megindokoljuk, megmagyarázzuk – mondja határozottan a családanya. Izabella egyébként a topolyai Nikola Tesla Általános Iskola tanítónője, és a beszélgetés alkalmával elárulta, hogy a tanügyben szerzett tapasztalatait ki tudja használni otthon a mindennapokban, illetve ez fordítva is működik.

– Mindig két oldalról vizsgálom az eseteket. Az itthoni kihívásokat a katedra oldaláról is elemzem, és az osztályomban igyekszem elővenni az anyai tapasztalataimat. A gyermekeink szerencsére lelkiismeretesen és önállóan állnak hozzá az iskolai feladataikhoz – tudhattuk meg Izabellától. Emellett kiderül például az is, hogy a család a közelmúltban Laci cégvezetőjének köszönhetően egy új taggal bővült, Kokóval, a csau csau kölyök kutyussal, aminek a gondozása elsősorban Lili küldetése. Csenge inkább a lovak rajongója. Kokó udvari lakótársa Charlie, egy hároméves keverék kutyus, amely éjjel-nappal ügyel gazdái biztonságára, és nem mellékesen boldogságára Topolya egyik családias hangulatú otthonában.