Az utóbbi időben egyre-másra a szolidaritás hiányáról hallhatunk, arról, hogy ez az emberi érték egyre ritkábban mutatkozik meg, hogy az önzőség egyre nagyobb méreteket ölt, és mindenki csak a saját gondjával-bajával van elfoglalva, hogy a saját érdekeit szem előtt tartva mindenki gondolkodás nélkül tapos át embertársain. Ebben a közhangulatban szerencsére üdítő, pozitív példákkal is találkozhatunk, amikor egy-egy kis közösség tagjai önzetlenül segítenek bajba jutott társaikon, bebizonyítva, hogy nincs még minden veszve, az emberek igenis képesek emberként viselkedni a legnehezebb időkben is.
A tűzben a tetőszerkezet teljes egészében tönkrement (Lakatos János felvétele)
Lapunk hasábjain január végén adtunk hírt arról, hogy a hó tizenötödik napján leégett a bogarasi Kancsár család háza. A tragédiáról, az azóta eltelt időszakról és a család ügyes-bajos dolgairól beszélgettünk Kancsár Attilával, Kancsár Szilviával, valamint Bózsó Angélával, Szilvia ikertestvérével.
Bácska közepén, egymástól légvonalban körülbelül húsz kilométerre két Bogaras nevű település található. Kancsárék a Topolya községhez tartozó, Gunaras melletti Bogarason élnek, a falu Gunaras helyi közösséghez tartozik, autóbuszjárat nincs, csupán az általános iskolás tanulók Gunarasra szállítására szolgáló járat, amellyel szükség esetén meg tudják oldani az utazást Topolyára is. Mint vidékünk minden falujában, a lakosság nagy része itt is mezőgazdasággal foglalkozik. Kancsár Attila jelenleg fűtőként dolgozik a pobedai disznófarmon minden második napon, a tizenkét órás munkanapja után egy szabadnapja van, ezt a szabadnapot leggyakrabban arra használja fel, hogy különböző mezőgazdasági munkákat vállal, amelyek adódnak a faluban. Felesége, Szilvia háztartásbeli. Két gyermekük van. A fiatalabb, Enrike 13 éves, a gunarasi Dózsa György Általános Iskola hatodikos tanulója, naponta buszozik, de szerencsére az utaztatás ingyenes, így nem jelent plusz megterhelést a családnak, mint megtudtuk, a fiúnak a továbbtanulást illetően még nincsenek konkrét elképzelései. Az idősebb, a 23 éves Attila az általános iskola elvégzése óta több helyen dolgozott, jelenleg Magyarországon betanított munkásként keresi a kenyerét, de azt tervezi, hogy továbbáll, és távolabb próbál szerencsét a jövőben. A munkahelye mellett a család sertéstenyésztéssel foglalkozik, jelenleg négy anyakocájuk van, és a malacokat értékesítik, hogy némi plusz bevételhez jussanak, ám ez sem könnyű, hisz saját föld hiányában a takarmányt is vásárolniuk kell, emellett a kis állatok állandó felügyeletet igényelnek. A szezonális mezőgazdasági munkálatokból a nők is kiveszik a részüket, leggyakrabban egy közeli dohánytermesztőnél dolgoznak nyáron, ez az a növényi kultúra, amelyhez a mái napig nagy szükség van a kézi munkaerőre, bár kérdés, hogy meddig. A család tagjai éjt nappallá téve dolgoznak, de úgy érzik, annak ellenére, hogy ők is többet vállalnak, és tartani igyekeznek a nagyobb tempót, nincs értéke a munkának.
Kancsár Attila és Szilvia, valamint Bózsó Angéla (Lakatos János felvétele)
A családi házba, amely Szilvia szülői háza, tizennégy évvel ezelőtt költöztek be, fiatalabb fiuk már itt született. A jóval korábban épített vert falú régi részhez, Szilvia szülei építették hozzá az újabb szobákat, és a család a tavalyi év folyamán renoválta is a házat, munka után, amikor az idejük megengedte. Az idei évre a központi fűtés rendszerének kialakítását tervezték, de a tragédia keresztülhúzta a számításaikat.
Január tizenötödikén a ház régi részén, még nem tisztázott, hogy a kéményből kipattanó parázs vagy az elektromos hálózat hibája miatt, tűz ütött ki. A dolgot 5 óra 20 perckor vették észre, azonnal elhagyták a házat, a családfő kicsavarta a biztosítékokat, közben az anya telefonált Gunarasra. Hamarosan meg is érkeztek a helyi tűzoltók, majd nem sokkal később a topolyaiak, nekik sikerült befejezniük az oltást. A tűz gyorsan terjedt, a nád és lambéria pillanatok alatt lángra kapott, de a család tagjai mára az eset pozitív oldalát is ki tudják emelni, hisz szerencsére személyi sérülés nem történt. A régi részben lévő két gyerekszoba berendezése teljes egészében a tűz martalékává vált, elégett minden bútor, ruhanemű, ugyanúgy az éléskamrában lévő dolgok is, köztük a mélyhűtő is. A tűz mellett az oltáshoz használt víz is nagy károkat okozott, mivel átáztatta a falakat, a bútorokat. A házat az esős idő miatt azonnal lefedték egy a pobedai vállalattól kapott műanyag ponyvával.
Kívülről már szinte teljesen eltűntek a tűz nyomai (Lakatos János felvétele)
Kezdetben úgy tervezték, hogy a felújítást tavasszal végzik el, de a kedvező időjárásnak köszönhetően végül úgy döntöttek, azonnal belefognak. Sok barát, rokon, munkatárs, falubéli segített a munkában, és naponta, változó létszámmal folytak a munkálatok. Aki ráér, és aki ért hozzá, az dolgozik egy-egy részleten, kőműves, ács, piktor, ami kell. A cserepeket két óra alatt sikerült felrakniuk, úgy, hogy azt meg is kellett pucolniuk, hisz használt építőanyagról van szó. Ezen körülbelül negyvenen dolgoztak egy időben. A fal egy részét is teljesen újra kellett rakni, mivel a vert fal megdőlt. Ottjártunkkor öten dolgoztak a belső felületek renoválásán. Ennyi munkáskézre természetesen nem egyszerű a főzés sem, az asszonyok ebédet készítenek nekik, és kávéval, teával látják el a dolgozókat.
A közösségi összefogás nemcsak abban mutatkozik meg, hogy sokan segítenek a munkában, hanem abban is, hogy valóban sok helyről érkezett támogatás, még felsorolni sem egyszerű: a gunarasi helyi közösség megvette a tetőzethez szükséges faanyagot, a pobedai birtokról cserepek érkeztek, a zentai Bauplast cég, amelytől a tavalyi évben végzett felújítás során vásárolták az új nyílászárókat, ajtókat adományozott, és megjavította a tönkrement ablakokat. Pénzbeli segítség érkezett többek között a magyarkanizsai helyi közösségtől, a már említett dohánytermesztőtől, több helybéli és környékbeli magánszemélytől, akik közül sokan személyesen adták át adományukat, nyugdíjasok néhány száz, néhány ezer dinárt, mindenki amennyit tudott, de megtudtuk azt is, hogy a gunarasi általános iskolában is gyűjtést szerveztek Brezovszki Szuzanna koordinálásával. Az elégett hűtő helyett valaki felajánlott egy frizsidert, bútorokat.
Kancsárék természetesen nem csak mások segítségére vártak, eladtak egy borjút, amelyet a tervek szerint felhizlaltak volna. A családfő a baleset miatt keletkezett károk enyhítése céljából az anyakocákon és a már meglévő malacokon is szeretett volna túladni, de a többiek biztatására lemondott erről.
A baleset óta az egyik ismerősük, Horváth Gábor bogarasi házában élnek. Korábban azt is felajánlották számukra, hogy költözzenek Pobedára, de így egyszerűbb nekik, hisz közelebb vannak a családi házhoz, és különben is az egész napjukat itt töltik. A megmaradt bútorokat az úgynevezett régi iskolában helyezték el.
Ottjártunkkor a belső felületeken dolgoztak a szorgalmas kezek (Lakatos János felvétele)
A renoválás munkálatai, mint már utaltunk rá, igen gyorsan haladnak. Kérdésünkre, hogy mikor tudnak beköltözni, Kancsárék elmondták, hogy a viszonylag jó állapotban maradt konyhába és szobába minél előbb szeretnének beköltözni, akár már a hét folyamán, hisz sokakhoz hasonlóan ők is azt vallják, mindenütt jó, de legjobb otthon. Ez azt jelentené, hogy a tragédiát követő harmadik héten már vissza is tudnak költözni, sőt eredeti tervük az volt, hogy a fiukat, aki csütörtökön érkezett, már ott tudják várni.
A beszélgetés végén hogy, hogy nem a pihenés témaköre is felmerült. A mezőgazdaságban dolgozók számára a tél az az évszak, amely alkalmat nyújt egy kis pihenésre, de ez ezúttal elmaradt. Nyáron a sokféle munka miatt nincs alkalmuk szabadságra menni, a régen tervezett közös családi nyaralás is mindig elmaradt, hisz újra és újra felmerültek nagyobb kiadások, ami miatt el kellett halasztaniuk, ezenkívül a házat és az állatokat sem szívesen hagynák sokáig magukra, hisz mint ahogy mondani szokták, a gazda szeme hizlalja a jószágot, a tengerparti vakáció meg várhat.
Sajnos a pozitív tapasztalatok mellett negatívak is érték a családot, hisz a tűzesetet követően tyúkokat, kakasokat loptak el a becsukott ólakból. Ez nem az első eset Kancsáréknál sem, de a lopás folyamatosan vissza-visszatérő jelenség az egész faluban, aminek eddig nem sikerült véget vetni.
A tűzeset nyomán keletkezett kár felbecsülhetetlen, és egyelőre azt sem lehet felmérni, hogy mekkora összegre lesz még szükség ahhoz, hogy minden visszaálljon a régi kerékvágásba, éppen ezért a család továbbra is szívesen fogad minden felajánlást.
