„A mi házunk, a mi várunk!”

A tartományi kormány a fiatalok szülőföldön maradását és a falvak benépesítését megcélzó házvásárlási pályázatának köszönhetően a nagycsaládos helybeli Kiss Henrietta és Zsolt házat vásárolt Moholon. Ezzel a pályázat második körében nemcsak házhoz, hanem otthonhoz jutott a család. A közelmúltban 1,5 millió dinárért vásárolt ház vltelárához 950 ezer dináros tartományi támogatást kaptak, a különbözetett pedig önerőből állják.

A család január derekán költözött be a Mohol központjában lévő házba, amelyen van még javítani és alakítani való, de a munka javát maguk is meg tudják csinálni. A többi már csak pénz kérdése, mondta a 36 éves Henrietta és a 39 éves Zsolt. A házaspárnak összesen öt gyermeke van, két-két tizenegynéhány éves lány és fiú az első házasságukból, illetve van egy közös kislányuk. A gyermekek közül három él velük egy háztartásban, a másik két leány látogatóba jár hozzájuk, ezért is örülnek a tágas háznak, ahol négy szoba van, így kényelmesen elférnek. A telekhez tartozik kert és gazdasági udvar is, ahol miután rendbe tették, szeretnének állatokat tartani, keltető állomást kialakítani, valamint veteményes kertet létesíteni és földiepret termeszteni.

– A Magyar Szóban olvastunk a pályázat első köréről, de nem mertünk nekivágni a mai bizonytalan világban, nem hittük, hogy megvalósul. Miután láttuk, hogy az első csoportba pályázók megkapták a támogatást, így amikor kiírták a pályázat második fordulóját, megpályáztuk – mesélte Kiss Henrietta. – Eldöntöttük, hogy nem szeretnénk innen elmenni, hanem itt maradunk Moholon. Nem akarunk elmenni sem városba, sem másik országba. Eddig nem volt saját házunk, hanem albérletről albérletre vándoroltunk. Volt, hogy évente háromszor költöztünk, ezért úgy gondoltunk, hogy ezt mindenképpen meg kell próbálnunk, talán szerencsénk lesz. A nemek egyenjogúságával foglalkozó tartományi intézethez nyújtottuk be a pályázatot erre az ingatlan megvásárlására. Az intézet feltételeit teljesítettük, így megkaptuk a támogatást – mesélte Kiss Henrietta. – A tartomány maga részét teljesítette, nagyon korrektül jártak el, 950 ezer dináros támogatást kaptunk. A házat 1,5 millió dinárért vettük meg, a különbséget miden házaspárnak saját zsebből kell állni. Ez hatalmas segítség számunkra, és biztonságot jelent, hogy biztos fedél van a fejünk felett. Eddig sem voltunk szociális esetek vagy munkakerülők, mert nem volt saját otthonunk, és ezután sem leszünk. A házzal elégedettek vagyunk, mivel nagy a család, hiszen olykor-olykor heten vagyunk és ettől még csak többen leszünk. A ház tágas, négy szoba van, fürdőszoba és spájz. Az épület állapota is jó, bár renoválásra és csinosításra szorul. Viszont az albérlet árát, amit korábban kifizettünk minden hónapban, mostantól erre a házra költjük, sok kicsi sokra megy, és az majd összeszaporodik. A mi házunk, a mi várunk! Sok pozitív és negatív jelzést is kaptunk. Volt, akik gratuláltak, hogy sikerült nyernünk a pályázaton. Volt, aki csak annyit mondott, könnyű nektek, mert kaptátok. Ez nem ennyire egyszerű, mert az állam játékszabályai szerint kellett eddig is játszani és az elkövetkező 10 évben is. Ha ettől korábban kiköltöznénk a házból, akkor ezt a pénzt kamatostól vissza kell fizetni – közölte a családanya, amihez a családfő, Kiss Zsolt annyit tett hozzá: – Sok tenni való lesz a házon és a portán, de ez megoldható. Nem olyan nagy dolgok ezek, mintha mindent előröl kellene kezdeni. A magunk erejéből, két kezünkkel megoldjuk. A munka nyolcvan százalékát magam is meg tudom csinálni. Malterozni kell és ajtót nyitni, hogy átalakítsuk az épületet az igényeinknek megfelelően, továbbá ki kell cserélni a régi villany és vízvezetékeket. A ház és a porta rendbetétele csak az anyagiaktól függ. Ezért minél előbb rendbe kell tenni a kertet, hogy tudjuk zöldségféléket termelni, valamint jószágot tartani, hogy ezzel is gyarapítsuk a családunk jövedelmét, illetve csökkentsük a háztartás költségeit.

A házaspár már kipróbálta a nagyvárosi életet, aminek megvannak az előnyei, de Kiss Henrietta szerint falun sokkal könnyebb és egyszerűbb boldogulni. A falun ismerik egymást az emberek. A boltban nem csak azt kérdezik meg tőle, hogy mit szeretne, hanem még azt is, hogy van. A falusi emberek közvetlenek és talán összetartóbbak, jobban számíthatnak egymásra. A falu biztonságosabb és nyugodtabb, valamint a gyerekei a szabadban tölthetik az idejüket, állatokat tarthatnak, amire a tizedik emeleti 50 négyzetméteres városi lakásban nincs mód. Zsolt a táskákat gyártó adai Belmil cég dolgozója, Henrietta pedig pillanatnyilag háziasszony a három gyermek mellett, valamint napszámosként is dolgozik. Emellett azt tervezi, hogy új otthonukban keltető állomást létesít, valamint belekezd a földieper termelésbe. Elmondta, hogy ebből nem akar meggazdagodni, csak annyit pénzt keresni, amennyire szüksége van a családjának, illetve erre megtanítaná gyerekeit, akiknek ez a hasznára válna, hiszen ki tudja, hogy mikor lehet rá szükségük.

– A családomban még nagyapám indított el a baromfikeltetést, ez kihaló félben lévő tevékenység. A fiatalok nem értenek hozzá, nem is foglalkoznak vele, mindenki mérnök akar lenni, munkás nem nagyon. Én szeretnék ezzel foglalkozni, értek hozzá, korábban már csináltam. Ez szezonális munka, ami február közepétől elindul és június végéig tart. A szezonban éjjel-nappal a gép mellett kell lenni. Az idén szeretném létrehozni a saját baromfi állományomat, jövőre megkezdeném a kiscsirkék keltetését. Ez jó lenne nekem és a falubeli asszonyoknak is, akiktől felvásárolnám a tojást, illetve eladnám a kiscsirkéket. Legalább két darab 1500 tojást befogadó keltetőgéppel szeretnék dolgozni, hogy a heti 800-1000 kisbaromfi meg legyen, ennyit el tudok majd adni. A földieper termelést már az idén szeretném elkezdeni, egyelőre kisebb tételben. Azért választottuk ezt a házat, mert a kert első osztályú szántóföldnek van nyilvánítva, így esetleg kistermelőként bejegyeztetném magam, hogy ne csak a piacon, hanem később a viszonteladóknak is felkínálhassam a terményt – közölte Kiss Henrietta, aki hozzátette, hogy az albérlet anyagilag megterhelő volt, az anyagi gondok miatt feszültebbek és idegesebbek voltak. A saját ház a családi harmóniának is jót tett, hiszen mindenki nyugodtabb és vidámabb, valamint könnyedebben fogadják a mindennapok nehézségeit is, illetve ezekre könnyebb találnak megoldást.