Március elején látott napvilágot az első hír, hogy Belgrádban kirakták az első fogast, amelyre tiszta ruhát és ehető ételt lehet egy szatyorban felakasztani. Az adományozó ismeretlen és a támogatott is az. Sőt azok sem dicsekednek azzal, hogy ők szerelték fel a fogasokat a kerítésekre vagy rögzítették ragasztószalaggal egyik-másik fára, akik ezt megtették. A humanitárius akció célja megsegíteni azokat, akik erre rászorulnak.
Szinte futótűzként terjedt az akció. Egymás után jelentették be az emberek a közösségi oldalon, melyik városban, hol található a jóságfogas. Van ilyen a nagyobb városokban is, de nálunk, Újvidék és Szabadka mellett, Versecen, Nagybecskereken, Törökbecsén és Temerinben meg Bajmokon is kihelyeztek jóságfogast a Facebook szerint.
Az alulról jövő kezdeményezés átterjedt az egész régióra. Már Boszniában, Horvátországban meg Montenegróban is követőkre talált az akció.
A közösségi oldalakon kitűnik a lelkesedés, a tenni akarás, az öröm, ha eggyel több fogast kiakasztottak, ha eggyel többen vannak a civil kezdeményezésként szerveződő hálózatban.
Az elképzelés szerint az emberek zacskóba teszik a feleslegüket, vagy éppen azt, amit vásárolnak a boltban, mondjuk egy kenyeret vagy egy pástétomot meg joghurtot, és kiakasztják az elhelyezett fogasra. Napközben jönnek azok, akiknek szükségük van élelemre, ruhára.
Az adományozónak nem kényelmetlen, ha keveset tud adni, a rászorulónak meg nem kényelmetlen elfogadni, mert nem személytől, hanem a jószándékú emberek csoportjától kapja a segélyt, névtelenül.
Szerbiában a legnagyobb humanitárius akciónak tartják a jóságfogasok kihelyezését. A közösségi oldalon valóban így tűnik, az is, ám ha a gyakorlatban utána kérdezünk, hogy az emberek mit gondolnak, illetve elolvassuk a kommenteket, akkor már nem is biztos, hogy ez a nemes akció tényleg élvezi az emberek többségének támogatását. A Jóságfogas akció szlogenje, hogy nem szégyen szegénynek lenni. Sőt némelyek azt mondják, ezek nem is jóságfogasok, hanem szégyenfogasok, az ország, a régió szégyene az, hogy szükség van a támogatások ilyen formájára. Márpedig nagy szükség van.
Szabadkán órákat töltöttem el egyik-másik kihelyezett fogas közelében. Senki nem akasztott fel semmit. Persze ez semmit nem jelent, hiszen az a jó, ha a rászorulók minél előbb elviszik a kihelyezett élelmet, ruhát.
Szerbiában minden évben 250 ezer tonna élelem kerül a szemétbe. Egyes becslések szerint ennek a 80 százaléka még fogyasztható lenne, ha a megfelelő helyre kerülne. A jóságfogasokat nem kizárólag a hajléktalanoknak szánják, hanem a kisnyugdíjasoknak, a tartósan munka nélkül maradottaknak és egyáltalán mindenkinek, akinek szüksége lehet ilyen jellegű támogatásra. Lehet, hogy a keresgélő csak egy uzsonnát vagy ebédet talál a műanyag zacskóban, az is lehet, hogy az ott talált vekni kenyér fog jól jönni valakinek.
Az országban a hivatalos kimutatások szerint minden ötödik polgár a szegénységi küszöb alatt él. A szegénységi küszöb pedig azt jelenti, hogy a minisztériumban kiszámolják, menyi pénzre van szükség a napi élelmiszer megvásárlására, ehhez valamennyi kommunális költséget hozzácsapnak és így állapítják meg a szegénységi küszöböt. Ilyen felmérést utoljára 2012-ben készítettek, s ezek szerint az egyszemélyes háztartás számára a szegénységi küszöb 13 408 dinár, az egygyermekes családok számára pedig 24 134 dinár, a kétgyermekesek esetében pedig 28 156 dinár jelenti a szegénységi küszöböt. Ez az adat azonban nagyon régi, sokkal közelebb kerülünk a valósághoz, ha azt vizsgáljuk meg, mekkora a fogyasztói kosár értéke.
Idén januárban készült a kimutatás. Ezek szerint a minimális fogyasztói kosár értéke 35 027 dinár, az átlagosnak mondott fogyasztói kosár értéke pedig – ami szerény megélhetést jelent, a minisztérium számításai szerint –, 67 277 dinárt tett ki. Természetesen a felsorolt adatok négytagú családra vonatkoznak. Egy másik felmérés szerint ahhoz, hogy egy négytagú család tisztességesen megéljen, havi 2000 euróra van szüksége. Ez ugyan nem túlélést jelent, de nem is karibi nyaralást. Tartalmaz üdülési pénzt, azaz a legolcsóbb helyen, a legszerényebb körülmények között évente egy vakációt, meg egy telelést.
Sokan, nagyon sokan nem keresnek annyit, amennyiből kiállíthatnák a fogyasztói kosarat. Éppen ezért mondja egy másik statisztika, hogy az országlakosságának 43 százalékát fenyegeti a szegénység, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy bármelyik pillanatban a szegénységi küszöb alá kerülhetnek.
Nos, egy ilyen országban a jóságfogas akció mindenképpen nemes kezdeményezésnek számít. Nagyon sok ugyanis a láthatatlan szegény. Azok, akik nem is merik elmondani, hogy hányszor nélkülöznek. Rájuk kell gondolni, még mielőtt kidobnánk a felesleges élelmet. Vagy, ha megtehetjük, a bevásárláskor vegyünk egy kenyérrel meg egy csomag liszttel vagy cukorral többet, mint amire szükségünk van, s tegyük fel a jóságfogasra. Biztosan lesz olyan, aki megörül neki.
Az akció ellenzői azt mondják, mindenki ismer a saját környezetében szegényeket, és ha teheti, támogassa őket. Nem kellenek a jóságfogasok. Úgy gondolom, a jóságfogas egy lehetőség, s ha két almát tudunk beletenni egy műanyag zacskóba, azt is akasszuk fel valahova, vagy magunk is helyezzünk ki ilyent. Hinni kell benne, hogy az emberek jók és segítőkészek. Ennek az akciónak ez az életető ereje.
Szabadkán a vasútállomásnál, a Prozivkán a Tempo bevásárlóközpontnál, a Gabrić híd melletti fán, és a belvárosban a Hadseregotthon melletti kis utcában, az első ablakban van jóságfogas. Vegyük igénybe, ha tehetjük!
