Székelykevéről kifelé menet a kanyar után egyszerre egy kisváros körvonalai kezdenek kirajzolódni. A dombos vidék miatt a városkára jó rá lehet látni. A faluból Kovinba vezető útról látni a szocializmusban emeltetett gyárakat, amelyek valaha gőzerővel termeltek, mára már azonban csak egyben-kettőben folyik valamire hasonlító munka, amely a valamikor gyártásdinamika nyomába sem ér.
Közelebb érve a városka olyan, mint akármelyik másik vajdasági település; ütött-kopott, mert sem az önkormányzatnak, sem a polgároknak nincs arra pénze/pénzük, hogy rendbe hozza/hozzák a lassan elöregedő épületeket, utcákat. A lakosok sürgölődnek-forgolódnak, a piacon kofák és vásárlók alkudoznak, habár szinte biztosan elmondható: nem valami hatalmas összeg miatt folyik a szócsata.
Kevevára a történelmi adatok szerint ősi településnek minősül, mivel egyes források szerint már az Árpád-kor előtt is lakott település volt. Az első okleveles adat 1071-ből származik.
1241-ig a város iparosközpont, a Bulgáriába, illetve Bizáncba, a déli területek felé irányuló nemzetközi kereskedelem egyik gócpontja volt. A tatárjárást követően lehanyatlott, majd az 1360-as évektől, a török hódoltság idején az Oszmán Birodalom elől menekülő szerbek gyarapították a lakosságot. A török kiűzése után a Mária Terézia által kialakított határőrvidék része lett.
Később, a 17. században Keve nagy és virágzó helységnek számított, vásárokkal, iparosműhelyekkel. A 18. század második felében kezdődött a románok tervszerű betelepítése, ami a 19. század elejéig tartott. A század végére a település a dél-bánáti térség központja lett.
1910-ben 7345 lakosából 2650 német, 2200 szerb, 1726 román és 711 magyar volt.
A trianoni békeszerződésig Temes vármegye Kevevárai járásának volt a székhelye.
A helység egyik történelmi nevezetessége az Árpád-kori Keve várának romjai, amelyek a Duna mellett, a település déli oldalán találhatóak. A vár egykoron Keve vármegye központja volt. 1457-ben egy évre szerb, majd 1556-ban tartósan török kézre került. A törökkel együtt az elmenekült lakosság helyére délről szerbek jöttek.
A több mint 13 ezer lelket számláló kisváros legfrissebb, 2011-es demográfiai adatai szerint Kevevárán (vagy ahogy a térségben élő magyarok emlegetik: Kubinban) közel 10 ezer szerb él, a magyarok száma pedig hétszáz főre tehető. A következő nemzetiség a román, ők több mint háromszázan vannak. Őket követik a romák, ugyanennyien. A többi nemzetiség (montenegróiak, macedónok, bolgárok, ruszinok, stb.) száma egyenként már nem éri el a százat sem.
A VALLÁS MINT NEMZETI IDENTITÁS
Halmai János, a helyi katolikus plébános lapunknak elmondta, a városban a katolicizmus, tehát a vallás lett a nemzeti hovatartozás gerince és őrzője.
– A kubini hitközösség meglehetősen tarkának mondható. Sokan vannak vegyes házasságokból, viszont olyan magyarok is látogatják a miséket, akik abszolút nem beszélik az anyanyelvüket, annak ellenére sem, hogy szinte mindenkijük magyar. Ezen a helyen a beolvadás már gyakorlatilag megtörtént. Viszont én úgy gondolom, hogy a kubiniak leginkább a vallásukban identifikálják nemzeti hovatartozásukat. Ez egy nagyon fontos eleme a vallásnak, és nemcsak Kubinban, hanem Székelykevén is. Szentmisére rendszeresen járnak, annak ellenére is, hogy várost már 20 éve leírták: itt katolikus már nem lesz. Most pedig tizennégy hittanosom van. Egyedül a magyar nyelvű oktatás az, amire égető szükség lenne a városban – fejtette ki a plébános, hol maga elé nézve, hol az újságíróra mosolyogva a székelykevei paplak hatalmas ebédlőasztalának egyik oldala mellől.
– Keresztelők is vannak, van, hogy négy gyermeket is keresztelünk, de sok esetben a szülők nem beszélnek magyarul. Szentmiséket kedden és vasárnap tartunk, valamint minden hónap első péntekén. Állandó hittanórákat szombatonként. A vegyes házasságokat is említettem, itt a legtöbb pár szerb és magyar. Érdekes, hogy a legtöbben nem a pravoszláv egyház irányába fordulnak házasságkötéskor. Ezek a párok magyaroknak tartják magukat, katolikus esketést akarnak, és katolikus temetési szertartást is. Persze, itt talán az is közrejátszhat, hogy a mi szolgáltatásaink olcsóbbak, mint a pravoszláv egyházé... Házszentelésre is sokat hívnak bennünket. Kubinban tavaly például kétszáz házat szenteltünk fel. Visszatérve az egyetemes vallásra, a magyarságot a katolicizmus határozza meg, úgy, hogy emellett magyarnak tartják magukat, még akkor is, ha az evangéliumot horvátul olvassuk fel. Ezt sajnos a hittanórákon nem tehetem meg, ott szerbül beszélgetünk, viszont magyarul tanuljuk az imákat a gyermekekkel – nyilatkozta a plébános.
„A LEGFONTOSABB, HOGY MAGYARUL BESZÉLJENEK A GYEREKEK”
A kisváros szívében található katolikus templom mellett áll az az egyházi objektum, ahol hétköznap miséznek, ahol a szombati hittanórák folynak, és ahol a helyi magyar szellemi élet központja, a Keve Magyar Művelődési Egyesület is működik. A szárazkapu alatt meghúzódó épületben a szentképek és szobrok között lapulnak meg a mosolygó gyermekeket ábrázoló csoportképek, amelyek a hittanosok vagy az egyesület kirándulásait, előadásait és hétköznapjait örökítik meg.
Lapunk Binecz Margittal, helyi lakossal, az egyesület egyik vezetőjével beszélgetett az itteni magyarság mindennapjairól, miközben a helyi hívek szállingóztak be az épületbe: kezdődött a délutáni szentmise.
– Tizenöt évvel ezelőtt fordultam a plébánoshoz azzal a problémával, hogy a nyelvápoló szakköröket nincs hol megtartani. Szerencsére azonnal kaptunk helyet, azóta működik itt a csoport, jóformán felváltva járnak hittanra és magyar nyelvre a tanulók, lévén hogy szinte ugyanazokról a gyerekekről van szó – meséli lapunknak Margit az épület egyik kis termében, ahol a zöld táblán még a legutolsó hittanóra leckéje díszeleg, a falakon pedig az egyesület emlékei. A kis szoba előtte raktár volt.
A hivatalos adatok szerint legutoljára 700 magyart számoltak össze a településen, azonban megtudtuk: legjobb esetben is csak ötszázan lehetnek. Folyamatosan fogynak, ami nagyban rányomja a bélyegét az itteni magyar vonatkozású művelődési életre is.
– A helyi Rákóczi Magyar Művelődési Egyesület a második világháború után alakult meg, majd a hatvanas években megszűnt, ahogy a hetvenes években a magyar nyelvű oktatás is, amely eleve csak az alsós tagozatokban volt. A mára már sajnos megboldogult Galambos Tibor történész ötlete volt, hogy egy új egyesületet kell alapítani, így 2002-ben megalakult a Keve Magyar Művelődési Egyesület. Két évre rá elhunyt az alapítónk, akkor egy ideig inaktívak voltunk. Én ebben az időben kezdtem el nyelvápoló szakkört tartani a városban, ami a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének támogatása révén jöhetett létre. Az anyanyelv ápolása végül is a Keve statútumába is belekerült, így akkor ez lett a fő vonala, ez mellett lassan egy vegyes kórus is megalakult. Táncházakat is szerveztünk, valamint egy székelykevei koreográfussal is felvettük a kapcsolatot, így a kicsikkel egy tánccsoportot is létrehoztunk. Nagyon szeretnénk, ha egy fiatalokból álló csapatot is működtethetnénk, ez viszont nagyon nehéz. Nem lehetetlen, hiszen vannak még itt azokból a fiatalokból, akik régen a nyelvápoló csoportba jártak, viszont annyira nem érzik magukénak a dolgot, talán mert nincs hagyománya. Igazából mindenki tanul, dolgozik. Kivitelezhető lenne azonban, hiszen Székelykevén is elfogytak a táncosok, így a tanár mindig elhoz egy-két fiatalt. Lehetne egy közös csoportot működtetni – részletezte a helység kultúréletét Margit.
A hittanórák szerb nyelven zajlanak, a nyelvápolás emiatt (is) kicsit nehezebb.
– Olyan gyerekkel foglalkozom, akik nagyon keveset használják a magyar nyelvet. Az órákon úgy-ahogy megértik az egyszerű konyhanyelvet, viszont nagyon rosszul, hibásan beszélnek. Megszokták azt, hogy otthon is szerbül válaszolnak a magyar nagyszülőknek, ha kérdezik őket. Hozzám is szerbül szólnak. Régebben még jól kommunikáltunk a csoportokkal, mára viszont nagyon nehéz egy egyszerű feladatot is elvégezni, mert nehezen értik a nyelvet. Énekelni és táncolni szeretnek, az interaktív játékokkal sokkal eredményesebben tanulnak, így hatékonyabban lehet a magyart is bevetni. Sok probléma van az írással, de a legfontosabb mégis a beszéd.
A magyarságukat pedig a vallással, hittannal kapcsolják össze. Azt is elmondhatjuk, hogy a kettős állampolgárság segített a nyelvtanulás szempontjából, hiszen beszélni kell a nyelvet ahhoz, hogy megkaphassák a magyar állampolgárságot. Ebből már ki lehet következtetni, innen is elmennek a fiatalok – fejezte be csendben alanyunk.
– Az egyesületünk a dél-bánáti szemlére is készül, amelynek Kovin negyvennégy évvel ezelőtt volt a házigazdája. Négy éve járunk erre ismét, ebben az évben ismét mi adunk neki otthont. Ez nem kis dolog, hiszen a támogatásokkal szűken állunk. Ameddig a férjem szimpatizált a politikummal, addig valamennyivel több pénz került a kasszába, mára viszont egyedül a tartományi pályázatok maradtak – magyarázta Binecz Margit, majd egyszerre csak morajlás hallatszott, vége lett a misének, a hívek elhagyták a szomszéd termet.
A kubiniakkal lapunk is elbeszélgetett egy pár perc erejéig. Rövid a diskurzus, csupán pár dolgot árulnak el: várják a vegyes kórus fellépését, örömmel kísérik az egyesület programjait. Persze, aztán előkerülnek a megszokott problémák is, mint például a pénztelenség.
A CSAPATMUNKA GYÜMÖLCSE
Kevevárai lakos Dani Zoltán is, akinek neve a bombázások idején lett világhírű. Az ő csapata volt ugyanis az első és az egyetlen, amelynek sikerült lelőnie az amerikai légierő F–117-es lopakodó gépét. Lapunk 17 év távlatából idéztette fel az azóta pékként dolgozó, egykori ezredessel az ott történteket.
– Csapatmunka eredménye volt ez, nem csak egyéni „sikerről” van szó, ugyanis osztályunk szoros és tudatos együttműködése minden sikeres bevetésünk alapja. Büszkék vagyunk arra, hogy elsőként – és egyben utolsóként, mivel ezt a fajta gépet többé nem használják – értünk el ilyen eredményt – magyarázta Dani, miközben körbevezette lapunk munkatársait a székelykevei emlékszobában, amely a sikeres akcióval kapcsolatos emlékeket őrzi, sőt, még a lopakodó egyik darabja is megtalálható itt.
– Magát a gépet a radar átállításával sikerült beazonosítani. A titok nyitja a megfelelő elektromágneses hullámok keresése. Régebben ez még hadititok volt, viszont mára már nem számít hírnek ez az információ. Igazából, ez nem egy forradalmi újítás, csupán átállítottuk a frekvenciákat a felderítőradaron – mondta Dani.
Mint ismeretes, Dani és Dale Zelko, a lopakodó pilótája az esetről szóló első dokumentumfilm (21. másodperc) elkészülése után élőben is találkoztak.
– A film készítésekor Attila fiam ötlete volt, hogy összehozhatnánk egy találkozót a pilótával. A felvetés mindenkinek tetszett, habár először kicsit zavarban voltam, hogy mit feleljek erre. Végül is rábólintottam, hiszen mindketten a munkánkat végeztük, habár bennem morális kétségek vetődtek fel. Később Željko Mitrović rendezővel megbeszéltük, hogy ha ezzel az egésszel képesek vagyunk egy pozitív üzenetet küldeni, akkor benne vagyok. Gyorsan fel is vettük a kapcsolatot, három éven keresztül leveleztünk. Végül, a találkozóról is készült egy film, amelyet Oscar-díjra is jelöltek, viszont anyagi problémák miatt elmaradt a szereplés. Abból a szempontból viszont megérte, hogy Dale is megváltoztatta az országról és az itt élő emberekről alkotott képét. A filmet egyébként az ENSZ-ben is bemutatták – nyilatkozta Dani Zoltán.
