A közelmúltban egy izgalmas előadásnak lehettek szem és fültanúi azok a topolyaiak, akik részt vettek Takács Rajmund, gunarasi szociográfus Miért vagyunk szegények? címet viselő történelmi-szociológiai-gazdaságtani előadásán. Rajmundról azt érdemes tudni, hogy a topolyai Mezőgazdasági Középiskola elvégzése után a Szegedi Tudományegyetem szabadbölcsész alapszakán, ezt követően pedig a településkutató szociológia mesterszakon folytatta tanulmányait.
Az elkövetkezőkben címszavakban igyekszünk felvázolni az előadást, amelynek alcíme A földhasználat európai sajátosságai és a vajdasági magyar közösségre gyakorolt hatása, valamint a szociológus szemével betekintünk vidékünk múltjába és jelenébe.
– Nálunk a legkézenfekvőbb a földdel való foglalkozás, magam is azzal foglalkozom, családi gazdaságunkban mi ugyanolyan hétköznapi kultúrákat termesztünk, mint a többség. A földrajzot mindig is szerettem, érdekelt a különböző földrajzi területek és a települések szerkezeti felépítése, a kultúrák társadalmi szerkezete, és településszociológiát hallgattam az egyetemen is. Jelen előadásban nagyon sokat segített a google-maps, ahol gyönyörűen látszik a birtokok eloszlása, emellett valójában nincs is szükség sok szövegre – mondta a kutató.
A mezőgazdaság fejlődése…
Ezt elindíthatjuk egészen az őskortól, hisz a mezőgazdaságot alapfoglalkozásnak tekinthetjük. Kialakulása letelepedett életmódot igényelt, és azt eredményezte, hogy elkezdett rétegeződni a társadalom, és ennek következtében az ún. termékeny félhold területén, tehát a Közel-Keleten létrejöttek az első államok. Már ekkor elvált egymástól a termelők és az állam szintje. A rosszabb természeti adottságokkal rendelkező területeken bonyolult és szigorú rendszert kellett kialakítani, hogy az emberek egyáltalán életben tudjanak maradni. Ezzel szemben Európában erősebb individualizmus volt a jellemző és a törzsi fejlődés, egy másik vonalán jött létre a modern állam, nem alakult ki olyan szigorú intézményesítés, mint a világ többi részén. Ez később a feudalizmus idejében is mást hozott magával, hisz itt egy adott földterületnek csupán fele került direkt a földesúr kezelésébe, míg másik részét felosztották a parasztok között, amiért cserébe ők adóztak, és ezek a javak öröklődtek. Mivel mindenki ragaszkodott a saját területéhez, nem tudtak terjeszkedni, a tőke felhalmozódott és így keletkeztek a városok. A jobbágycsaládok lassan elkezdtek saját tulajdonukként tekinteni a birtokukra, éppen ezért a termelői szint tudott fejlődni. A nemesek felosztották a még megmaradt földterületeiket és a városokba költöztek. Idővel a jobbágybirtokok tarka hálózata ténylegesen is átment polgári tulajdonba. Kialakult az a mozaikos szerkezet, a nagyjából egyforma földterületen gazdálkodó parasztcsaládok hálózata, akiknek egyforma körülmények között kellett teljesíteniük. Nem alakult ki földpiac, az európai családok ráültek a birtokaikra. Ez máig megfigyelhető. Természetesen Nyugaton is megjelentek problémák, ugyanazok, amelyek nálunk a kilencvenes években. Addig, amíg működött a feudalizmus, bármilyen elnyomás is volt, valami keretet adott az életüknek, egy csomó felelősséget levett a vállukról, megszervezte a munkát, elosztotta az erőforrásokat, és berendezte az életet. Ezt követően viszont a nyakukba szakadt a szabadság és annak veszélyei. Egyrészt a városokban felszabaduló tőke célpontjaivá váltak a birtokok, ugyanakkor voltak olyan gazdák, akik nem jól gazdálkodtak, és nem tudtak úgy fejlődni, mint mások. Megfigyelhető nálunk is, hogy helyenként vannak olyan tanyák, amelyekben csak pang a lakosság. Óriási Vajdaságban az a réteg, amelynek tagjai rendelkeznek nem kis földterülettel, esetenként több mint tíz hektárral, mégis teljes válságba jutottak. Nyugaton is fennállt ez a veszély, de hogy ezt elkerüljék, létrejött a szövetkezeti rendszer. Ezek a szövetkezetek hasonlítottak a Jugoszláviában lévőkhöz, a birtokok magánkézben maradtak, a szövetkezetek csak koordinálták az értékesítést. Ezzel át tudták hidalni azt az ellentétet, ami a középkori kisbirtokok meg a modern piaci szemlélet között volt. A nyugat-európai szövetkezetek létrehozása nem teljesen önkéntes alapon működött, és az volt a szerepe, hogy fenn tudják tartani a vidéki középosztályi szerkezetet, aminek az volt a célja, hogy senki ne tudjon nagyon meggazdagodni és elnyomni a másikat. Ez a rendszer elég sokáig fennmaradt, hisz azt is tudni kell, hogy a nyugati országokban is, Nagy-Britanniát és egy-két ipari régiót leszámítva mezőgazdaság volt az elsődleges foglalkozás, és ott sem mutatott mást az összkép, mint nálunk. A második világháború után indul meg a modernizáció, ezt nevezik zöld forradalomnak. Ekkor nyugaton is megindul a birtok-koncentráció, nagyobbak lesznek a birtokok, de nem olyan nagy mértékben, mint nálunk, Nyugat-Európában 20 hektáros átlagbirtokok vannak még ma is. Magyarországon a törökdúlás után visszatért a feudalizmus, amikor a nyugat-európaiak már a saját földjeiket művelték, itt továbbra is jobbágyként dolgoztak. Nyugaton a kisgazdálkodás kezdett fejlődni, itt a nagybirtokosok kezdtek gazdálkodni a birtokokon és elnyomták a kisparasztokat, tulajdonképpen proletárt csináltak belőlük.
Az állam szerepe…
A világ mindig afelé tendált, hogy az erőforrások felhalmozódjanak egy helyen. Ez azt vonná magával, hogy egyesek meggazdagodnak, míg mások proletarizálódnak. Ennek elkerülése érdekében Nyugat-Európában a termelői szintet lefedi az állami, és ez a szint nem halmoz fel pénzt, ő csupán beszedi a pénzt, amely a saját működéséhez szükséges, felhasználja, a többit pedig visszajuttatja a társadalomba, hogy az ne merevedjen be. Itt jönnek képbe az agrártámogatások, amelyeknek Nyugat-Európában az a céljuk, hogy fönntartsák ezt a szerkezetet. Kelet-Európában viszont az a probléma, hogy a támogatások is egy nagybirtokos réteg kialakulásához vezetnek, mivel a terület alapú támogatások a több tízezer hektáros földterületek után is járnak, ami a különbségek további növekedéséhez vezet. Ennek következtében a termelői és az állami szint megszilárdul, zárt csoporttá válik, érdekcsoportok alakulnak ki, és a politika nagyobb hatalomra tesz szert. Szükség van egy valódi értelmiségi rétegre, amely magáénak tekinti az országot, meg tudja fogalmazni az igényeket, és felügyelni tudja a mindenkori politikumot. A támogatások elosztásánál is felügyel, és figyelmezteti a politikumot, hogy a támogatások összege valójában nem az ő pénzük, hanem mindenkié, az ő feladatuk csupán a megfelelő szétosztás.
A volt szocialista országok jelene…
Ezen országoknak két csoportja van, az egyik elkezd felzárkózni a Nyugathoz, a másik leszakad. Ez nem csak a számoktól, a GDP-től függ, hanem az instabilitás, a szélsőségek jelenléte, a nagy társadalmi különbségek alapján lehet körülírni. Amely országok a korábbi polgári struktúrát sikeresen átmentették a szocializmus korszakán, azok fel tudnak zárkózni. A Balti államok esetében a kilencvenes években visszavásárolták az elkobzott földterületeket, nem engedték nyugati kézbe, megindult a helyi feltőkésedés. Lengyelországban meghagyták a kisparasztokat a szocializmus éveiben is, így az agrártámogatások napjainkban is szétterülnek a lakosok között, a különböző helyi igényekre kialakult egy ipar, ami mezőgazdasági kisgépeket gyárt, és mindez lehetővé tette a fejlődést.
Más volt szocialista országokban (Magyarország, Ukrajna, Bulgária) nagyüzemeket hoztak létre, és ezek ideális táptalajai lettek azon torz szerkezet kialakulásának, amely azon alapszik, hogy az egyik oldalon maradjanak a javak, a másikon a nincstelenek, és az elsők úgy játszanak a politikával, ahogy akarnak. A nyugati tőke ide akadálytalanul vándorolt be, és a helyiek legfeljebb csak mint alkalmazottak vesznek részt az ipari termelésben. Ez azt eredményezi, hogy a falvak kiürülnek, nagy az elvándorlás, és nincs helyi fogyasztás, ami lehetővé tenné a fejlődést.
Vajdaságban…
A vajdasági magyarok nagy része már 1945 előtt is agrárszegény volt. Rendkívül szűk volt az a réteg, amely el tudta tartani a családját, a piacra is termelt, és a kornak megfelelően modernizálódni is tudott. Ezek a szegények mindenféle mezőgazdasági bérmunkát elvállaltak, a szocializmus alatt átvándoroltak a nagyipari szektorba, amelynek összeomlása magával rántotta őket. Ebből igen sokan nem tudnak kilépni, máig ez határozza meg a közgondolkodást. Az összeomlás előrelátható volt, hisz annak az iparnak az infrastruktúra kiépítése volt a zászlóshajója. Gondoljunk csak Topolya legnagyobb építőipari vállalatára, a Május 1-re, amely korábban jól menő vállalatként a nyolcvanas években már likviditási gondokkal küzdött, de a céget nem szüntették meg, hanem továbbra is fenntartották. A kilencvenes években a nagyvállalatok már nem végeztek érdemi termelést, csak szociális szerepük volt. Azok a személyek, akik korábban is gazdálkodtak, a kilencvenes években elkezdtek feltőkésedni, kihasználva a lehetőséget, a vagyon-visszaszármaztatást, a privatizációt, elkezdett egy gazdag paraszti réteg kialakulni. Ugyanakkor kialakult egy állami alkalmazotti, értelmiségi réteg, amely sajnos az úri középosztálybeli mentalitást őrzi, elszakad a valóságtól, és megteremti a maga mesterséges terét.
Szórvány…
A mostani választások megmutatták, hogy a szórvány egészen másképp gondolkodik, mint a tömbmagyarság. Ők szinte teljesen beolvadtak a többségi nemzetbe, és a magyarságot már csak kulturális szinten tartják számon. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy szegény emberek alkotják, pedig ez nem igaz, akik ott maradtak, ezt azért teszik, mert rendelkeznek bizonyos perspektívával. Azokon a helyeken, ahol munkásként vannak/voltak jelen a magyarok, ott gondok vannak az iskolákkal is, például Verbász esetében, Kúlán pedig az figyelhető meg, hogy azok maradnak ott, akiknek van földjük, csakúgy mint Dél-Bánátban, Udvarszálláson.
Elvándorlás…
Mindenkinek van valamilyen kötődése a szülőföldjéhez, ahhoz, hogy itt maradjanak az emberek, mindenféleképpen szükség van rá, de az is fontos, hogy ez a kötődés jó kötődés legyen. A föld is egyfajta kötődést jelent, hisz egy kisebbségnek szüksége van saját térre, ami nem feltétlenül kell, hogy hivatalosan körülhatárolt terület legyen, sokkal inkább belső struktúraként lehet elképzelni, ennek az eleme lehet a föld is, de mondjuk egy foglalkozás is, amit azon közösség tagjai űznek. Jelenleg ilyenről nem beszélhetünk a vajdasági magyarság esetében. Viszont a rossz kötődéseket is fel kell tárni, és beszélni kellene arról is, ha valaki rossz, terhelt családi viszonyok miatt marad otthon, modernizálódni nem képes szülők tartják otthon a gyerekeiket, akik elsenyvednek, agglegények lesznek, nem jutnak előre – vallja Takács Rajmund.
