Kutyákkal őrzi a gyümölcsösét

Szűcs Istvánról azt mondták a horgosiak, hogy éjjel-nappal a gyümölcsösében van, és hat kutyával őrzi a területet. Amikor kiértünk a határzónában lévő gyümölcsösbe, Pista bácsit sehol sem találtuk, a parcella másik végében járőrözött éppen, mert mint mondja, abban az időben indulnak meg a tranzitzónához közeli sátortáborból a migránsok, és olyankor ellepik az egész környéket.

– Nem vagyok kint éjjel-nappal, de mindennap reggel kilenckor kijövök, mert kilenc óra tájban engedik át a magyar hatóságok azt a néhány családot, akik aznap bemehetnek Magyarországra, tehát ebben az időben még el vannak foglalva, ezután van a reggeliosztás, még ekkor is ott vannak, de úgy tíz óra tájban már megindulnak. Nekem itt 1000 őszibarackfám van. Most érik a barack. Ha minden fán 50 kilogramm barack terem, az 50 tonna gyümölcs. Mi ebből élünk. Egész évben gondoztuk a fákat, hát csak nem hagyom, hogy tönkre tegyék. Azért döntöttem így, hogy mindennap este tízig kint vagyok a kutyákkal, mert amikor érni kezdett a barack, nemcsak a gyümölcsöt szedték le, hanem az öt-hatéves fákat derékban letörték, hogy elérjék azt a gyümölcsöt is, ami a tetején van – mesélte Pista bácsi.

A hetvenöt éves termelő a barátaitól, ismerőseitől kapott kutyákat. Hatot. Igaz, láncra kötötte őket a parcella különböző pontjain, de arra jók, hogy jelezzék, ha idegenek jönnek. S jönnek is mindennap. Amikor meglátja őket, akkor elkiáltja magát, hogy „policija”, és a migránsok általában elfutnak. Ha úgy adódik, hogy a gyümölcsös szélén találkozik velük, akkor azoknak, akik kérnek, ad barackot. Azt mondja, naponta 30–50 kilogramm őszibarackot osztogat így szét.

Most szüreteli a gyönyörű, egészséges, mosolygós gyümölcsöket. Hamvas, mézédes barackokat rak be a ládákba. Azt mondja, az az első osztályú gyümölcs, amelyikből csak három fér el egy sorba a ládában, a másodosztályúból meg négy, a többiről meg már nem is érdemes beszélni, mert azt nem lehet eladni.

Kérdezem tőle, meddig fog itt naponta 12 órát őrködni, azt válaszolja, október közepéig biztosan, hiszen az őszibarack után az alma kezd érni, azt kell megvédeni. S ha sikerül neki a termés háromnegyedét betakarítani, akkor már meg lesz elégedve, de ehhez bizony kell az állandó jelenlét, no meg a kutyák is. A parcella tábor felőli részében eldobált műanyag palackokat, ruhákat, konzerveket látunk. Pista bácsi azt mondja, itt tanyáznak, aztán ő reggel összeszedi a szemetet, kupacba dobálja és haza viszik, hogy bedobják a szemeteskukába.

Szűcs Istvánék földjének végében van a halastó. Ez az a tó, amelyikbe nemrégiben belefulladt egy tizenéves afganisztáni kamasz fiú. Nem tudott úszni. Ottjártunkkor is egy csoport fürdőzött, samponnal mosták a hajukat. Tóth Jolánka, szintén a határzónában lévő egyik gyümölcsös tulajdonosa, látván a vízben szórakozó fiúkat, elmondta, hogy valamikor a tavat kerítés vette körül, de már az összes oszlopot ellopták innen, vélhetően feltüzelték a közelben táborozó migránsok. Úgy tudja, a halastó tulajdonosa feljelentést kíván tenni, és kártérítést kér, ugyanis a migránsok nap mint nap samponnal mosakodnak és szennyezik a halastó vizét. Azt mondják, már fogadott is ügyvédet, hogy végére járjon a dolgoknak.

Jolánka elvezetett minket a saját gyümölcsöséhez. A gondosan megművelt parcella végében ruhákat láttunk eldobálva. Kicsit beljebb, a sorok között régi tűzhelyek láthatók. Jolánka azt panaszolta, hogy a környéken lévő fák mind megsérültek a tüzeléstől, valamikor márciusban, áprilisban tanyáztak itt. És azóta is szinte mindennapos látogatói a rendkívül szép, karbantartott gyümölcsösnek. Az asszony könnyek között mesélte, hogy egyetlen szem meggyet sem ettek, mert a migránsok mind leszedték. Mutatja az ötéves, éppen termőre forduló meggyfasort: az elején van egy fa meg a vége felé még egy. A többit mind kiszedték és feltüzelték.

– Hetvenkét meggyfánk volt, abból 40-et kiszedtek. Ez a kár nem csak az egyéves terméskiesést jelenti. A gyümölcsfákat öt évig kell ápolni, mire termőre fordulnak. Meg sem tudom mondani, ez mekkora kár. Most az őszibarack érik, de nem tudom, ebből is mennyit tudunk hazavinni. Tessék, nézze meg, itt is egy félbe harapott barack meg ott is. Vannak olyan fák, amelyeket már teljesen lekopaszítottak. Csak őszibarackból 2,5 tonna termés szokott lenni. Ezidáig még egyetlen szemet sem vittem haza, még csak a családnak sem jutott, nem hogy a piacra vittem volna. Már most leszedik, pedig még nem érett meg. Kellene még egy-két hét, hogy szedni lehessen. Akkor lehet leszedni, ha hetven százalékos érettségű, ha nem éri el a gyümölcs ezt a szintet, akkor leszedés után fonnyadni kezd. Mire megérik, nem biztos, hogy marad a fákon akár egy szem is – mondta zaklatottan Jolánka. Aztán megmutatja a gyümölcsös végében lévő kukoricatáblát, ahonnan a félérett csöveket törik ki és viszik megsütni. Kicsit odébb, a szőlőskertekben, a karók hiányoznak. A kétségbeesett asszony fél. Mint mondja, gyakran jár ki egyedül vagy a barátnőjével, és bizony nem mindegy, amikor meglátja a migránsokat. A napokban, amikor közeledni látta őket, elbújt a kukoricásban, és eldobott egy fém vödröt, hogy jelezze, van valaki a gyümölcsösben, aztán a másikkal is ugyanezt tette, hogy elriassza a hívatlan férfiakat. Őt nem bántották, feltehetően nem is látták, megtömték a zsebeiket, a szatyrokat barackkal, és elmentek. A kétségbeesett asszony bejelentette a helyi közösségben a kárát, de hogy kap-e kártérítést, nem tudja. Ottjártunkkor barátnőjével éppen a korai almát szedték. Igaz, még az sem érett meg teljesen, de Jolánka úgy gondolta: menti, ami még menthető.

Takácsék éppen szilvát szedtek, amikor a horgosi gyümölcsösökben jártunk. Gyönyörű hamvas kék szilvát raktak a vödrökbe, majd a ládákba. Azt mondták, a szilvát nem bántják a migránsok, nyilván nem ismerik ezt a gyümölcsöt, de ők is elmondták, hogy a meggyet egy szálig mind leszedték a 13 fáról, a nyári almát egy szálig, és hát itt van még az alma, meg ezután a szőlő. Ahogy elnézik, mondták, a migránsáradatnak egyhamar nem lesz vége, ezért feltehetően a később érő gyümölcsök is sorra kerülnek majd.

Sors Róbert, a horgosi helyi közösség elnöke azt mondta, naponta érkeznek kárbejelentések.

– Először csak eljönnek a gazdák és elmondják a panaszukat, a kárbejelentéshez azonban szükség van a parcellaszámra, és miután megtörtént az írásos bejelentés, mi ezt továbbítjuk a csőszszolgálatnak, akik azután kimennek a helyszínre, lefotózzák a kérdéses területet, és továbbítják a köztársasági hatóságoknak a kárigényt – mondta Sors Róbert.

A helyi közösség elnöke emlékeztetett arra, hogy tavaly ilyenkor az autóút jobb oldalán lévő gyümölcsösökben tanyáztak a migránsok, azokat tették tönkre, most a bal oldali részen, a senki földjén lévő tábor közelében lévő parcellákat dézsmálják. Aki ugyanis Pista bácsi módjára nem őrzi a gyümölcsösét, annak szabad prédává válik a termése. Mint nem hivatalosan megtudtuk, az ideiglenes táborhoz vezető, most még nagyon hepehupás utat az ENSZ menekültügyi Főbiztossága hamarosan jobbá teszi. Hogy ez mit jelent? Nyilván nem műutat, de várhatóan feltöltik és leszórják kőzúzalékkal, hogy a segélyszervezetek és az orvosok is be tudjanak járni a táborba még akkor is, ha kiadós eső esik. Most ugyanis még a nagyobb autók is elakadnak a rendkívül rossz nyári úton. Persze, ez az út a helybeli termelőknek is sokat jelent, mert eddig ők sem tudták a termésüket beszállítani a földről, amikor sok eső esett.

Horgoson ugyan most nem tanyáznak ezrével a migránsok, mint ahogyan ez egy évvel ezelőtt volt, de a falu nyugalma felbolydult. A napokban svájci anarchisták osztottak paradicsomot, paprikát a falu központjában a migránsoknak. Sors Róbert, a helyi közösség elnöke közbenjárására az engedély nélkül dolgozó segélyezők kivonultak a település szélére, és, hogy a jövőben engedély nélkül ne osztogasson itt senki semmit, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága két munkatársat küldött a településre, hogy ügyeljenek a rendre. A helyi közösség elnöke szerint a rendőri jelenlétet is megerősítették a faluban. Őrizetlenek viszont a gyümölcsösök, veteményesek, kukoricások. Már nemcsak gyümölcsöt meg a kukoricát szedik le, hanem a krumplit is kiforgatják a földből.