A szőnyegen raktak tüzet

Horgos határában Szabados Eszterrel közelítünk a magyar kerítéshez közeli tanyájukhoz. Mintha egy lakatlan, romos házba mennénk. El sem hinném, hogy ez egy nagyon szépen rendben tartott, igazi kis paradicsom volt még két évvel ezelőtt, ha nem mutatna fényképeket. Itt jöttek össze a barátaikkal, gyakran kint is aludtak, de ezek ma már csak emlékek.

Az udvarban mindenfelé szétdobált szemét, itt egy kabát, amott egy zokni a sok hátrahagyott csomagolóanyag, vagy félig elfogyasztott ennivaló mellett. Az épületbe lépve szinte eláll a lélegzetem. A szőnyegen tűzrakás helye, a fehérre meszelt mennyezet mára már fekete. Az egyik szobában még van egy fekhely, meg egy asztal, a tükrös szekrény ajtói azonban hiányzanak.

– Mit is mondjak, honnan is kezdjem? A függönnyel gyújtottak be. Ide kihordtam az örökségem, édesanyám nagymamájának hímzett terítőit, a varrottasokat, a slingelt dolgokat tavaly, amikor az az esős idő volt, szinte mind feltüzelték vagy elvitték. Volt olyan időszak tavaly, a nagy invázió idején, hogy itt az udvar is tele volt sátrakkal, meg itt kint ültek a tagbaszakadt férfiak a fal mellett. Lehettek talán harmincan, negyvenen, mi meg kijöttünk a tatával, s amikor megláttuk, hogy itt mi van, akkor visszafordultunk. A saját portánkra nem mertünk bejönni – meséli Eszter lemondóan. Tekintetében hatalmas szomorúságot látok. Amiért dolgoztak, most minden tönkre ment. Azt mondja, ők már nem tudják ezt a hatalmas kárt helyre állítani. Kezdetben hetente, kéthetente kitakarítottak, lefertőtlenítettek mindent. Legutóbb másfél hete tették ezt. Most megint mindenfelé szemét, s ami mozdítható volt, azt elvitték.

– Leszedték a konyhában a falakról a dísztányérokat, elvitték a kávéfőzőt, a kávéscsészéket… – mesélte Eszter és kivezet a tábori vécéhez.

– Nézze meg, feltüzelték a vécét is, ahelyett hogy használták volna. Itt valamikor istálló volt, talán ide nem mentek be – mondja reménykedve, s közben nyitja az ajtót, s azt látjuk, hogy ott is szemét, ruhák, meg minden, ami arra utal, hogy itt valakik aludtak. Nem is kevesen.

– Még valamikor tavaly kijöttünk, és én fogtam a kulcsot, hogy bemegyek, kinyílt az ajtó, és volt mit látnom: a földön, az ágyon mindenfelé emberek voltak. Aludtak egymás hegyén hátán. Mit volt mit tenni, megfordultam és kijöttem. Egyszerűen nem mertünk bemenni. De nem csak nálunk van ez: a szomszéd tanyát is ugyanígy tönkre tették – magyarázza a gazdasszony.

Átvergődünk a hatalmas gazban taposott ösvényig, majd azon a házig. A drótkerítés lenyomva, a ház ablakai félfástól kiszedve. Az első helyiségben a falon arab betűkkel írt üzenet. Számunkra megfejthetetlen. A belső szobában friss kukoricaháncs, a szoba sarkában négy cső félig megsütött kukorica. Mindenfelé kosz meg szemét.

Szabados Eszter azt mondja, hogy a rendőrökkel nagyon jó az együttműködésük. Tavaly a nagy invázió idején kétnaponta beálltak a két tanya közé, és két rabszállítóval vitték el azokat, akiket itt találtak, de sajnos a rendőrök sem tudják megvédeni az ingatlant. A horgosi önkormányzatban már tavaly is meg az idén is bejelentette a kárt, szólt a mezőőröknek is, de azt mondja, senki sem biztatta, hogy valaki is megtéríti majd a kárukat. Mint mondja, nekik már se energiájuk, se pénzük nincs arra, hogy elvégezzék itt a helyreállítást. Most éppen azon gondolkodik, hogy valamilyen szervezetnek kellene odaajándékozni, hogy itt táborokat szervezzenek a gyerekeknek. A gondolat jó, mondja, miközben a lefűrészelt lakatot próbálja valahogy a kapura visszaerősíteni, de amíg ennek a népvándorlásnak nem lesz vége, addig felesleges itt bármit is csinálni, szögezi le beletörődve.

Gorácék tanyájának a végében húzódik a magyar határ. Az ő tanyájukra is többször betörtek, mindent összepiszkoltak, összetörtek. Gorác Imre megelégelte a folyamatos jövés-menést, és riasztót szerelt a tanyájára. Azóta, mint mondja, elkerülik ezt a területet. És persze a rendőrökkel is nagyon jó az együttműködésük, gyakran látogatnak ki ide, sőt előfordul, hogy egész éjszaka itt tartózkodnak, ha éppen ide vannak kirendelve.

A határ menti tanyákról sorra tűnnek el a létrák. Szabadoséktól meg Gorácéktól is eltűnt egy-egy. Imre azt meséli, hogy egy hatalmas létrát vittek el tőlük, azzal lenyomták a kerítést, és azon mentek át Magyarországra. A létrát később a kerítés magyar oldalán látták, kérték is vissza a magyar határőröktől, de azok azt mondták, nem adhatják vissza, az bizonyíték.

De nemcsak a létra tűnt el, hanem a gyümölcs mellett a nagyobb szerszámok is a traktorból. A méretes kulcsok meg csavarhúzók, amiket nyilván önvédelmi célból vittek magukkal.

Imre egy nagy meg egy kisebb drótvágó ollót hoz elő. Azt mondja, a nagyobbikat az őszibarackfák tövében találta a napokban, a kisebbet meg éppen ottjártunk előtt néhány órával a fűben.

– Ezt a nagyobb drótvágó ollót a föld megművelése közben találtam az őszibarackfák tövében, de volt olyan is, amelyiket nem vettem észre, csak akkor, amikor már csörgött. Ennél valamivel nagyobb olló lehetett, nem láttam meg időben a homokban, és tönkre tette a kést a traktoron – mesélte.

Egy nevét nem vállaló férfi mesélte, hogy a migránsok egyszerre több helyen is megbontják a kerítést, amolyan figyelem-elterelésként, s amikor a magyar határőrök oda mennek, addigra már egy távolabbi helyen a csoport készenlétben áll, és pillanatok alatt átvágják a drótkerítést és besurrannak Magyarországra.

Megnéztem az ollókat, amiket Imre talált a gyümölcsösében. Mindkettőt Szerbiában vásárolták.

A riasztó hatékonysága felől érdeklődöm. Imre azt mondja, először csak egy hatalmas kutyát vett, de azt megmérgezték. Feltehetően azok az embercsempészek, akik errefelé vezették utasaikat a magyar határhoz, és a kutya jelezte jöttüket. Ezt követően döntött úgy, hogy riasztót szerel fel.

A példásan rendben tartott tanya és mintaszerű gyümölcsös, veteményes meg a szőlőskert igazi kis oázis. A parányi tóban még tavirózsák is nyílnak.

Most érik az őszibarack, a szilva, a gyönyörű mazsolaszőlő. Nagyon jó itt lenni ezen a tanyán. Látszik, hogy nagy gondot fordítanak a gazdái: Imre, és felesége Angéla arra, hogy itt minden emberbarát és kényelmes legyen.

Ottjártunkkor Imre éppen paprikát sütött a rendkívül szépen megépített rostoló egyikében. Azt mondja, a korábbiakkal ellentétben most már valamelyest megnyugodtak.

Ha nem lennének a rendőrök meg a riasztó, teljesen ki lennének szolgáltatva a hívatlan vendégeknek.