A vajdasági evangélikus hívők vallási élete akkor szerveződött újjá, amikor a Felvidékről megérkezett a Vajdaságba Dolinszky Árpád lelkész. Újjáélesztette és újjászervezte a második világháború során és a világháború után meggyötört és számbeliségében megcsappant ágostai hitvallású evangélikusok gyülekezeti életét. 1998-ban az ő vezetésével alakult vissza az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában-Vajdaságban. 1998-tól a szerbiai evangélikus egyház szuperintendense volt.
2012-ben bekövetkezett halála után fiát, Dolinszky Gábort nevezték ki a Szerbiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház püspökhelyettesévé. Méltó kezekbe került az evangélikusok egyházi élete a Vajdaságban, hiszen, amit édesapja megkezdett, azt vagy ugyanolyan vagy talán még nagyobb lendülettel folytatja Dolinszky Gábor tiszteletes. Szüntelenül azon fáradozik, hogy a megteremtett alapokra életerős, aktív közösséget építsen, emellett a még újjászervezésre váró területeken is megteremtse a feltételeket az evangélikus hívők vallásának gyakorlásához.
Október 31-én megkezdődött a reformáció 500. évfordulójának emlékéve. Az evangélikus egyház Verbászon egy bállal indítja útjára a vajdasági programsorozatot.
– Olyan programot akartunk szervezni, amelyre minél több evangélikus hívő el tud jönni. Ez a bál is (a beszélgetés a péntek esti bált megelőzően készült – a szerz. megj.) a közösségépítést szolgálja. Eddig csaknem 300-an jelentkeztek, s ez nagy dolog, hiszen soha még ennyi evangélikus nem volt egy helyen. Azt is mondhatnám, hogy bizonyos értelemben történelmi megmozdulás lesz ez.
Ez a közösség megerősítésére is alkalmas. Azért döntöttünk úgy, hogy egy bál alkalmával nyitjuk meg a reformáció emlékévét, mert az egyházi rendezvények mindig istentisztelethez kötöttek, és ha még ehhez szervezünk is egy szeretetvendégséget vagy ebédet, akkor is csak egy rövid időt töltenek együtt az emberek. A közösségi élményből éppen a legfontosabb marad el, a találkozás öröme, az együttlét megélése, a beszélgetések. Most úgy gondoljuk, hogy több órán keresztül beszélgessenek az emberek. A közösség erősödik az emberi kapcsolatok révén. Ez a célunk. Olyan módon köt össze bennünket ez, hogy ugyanazt ünnepeljük, ugyanahhoz a közösséghez tartozunk. Megerősítő látni a közösséget, hogy nem csak annyian vagyunk, mint amennyien eljárnak az istentiszteletekre. Ennél sokkal többen.
Hol élnek Vajdaságban lutheránusok?
– Gyakorlatilag az egész Vajdaság területén. Ezt azért mondom, mert a II. világháború előtt mintegy 180 000 tagja volt az evangélikus egyháznak. Főként németek meg magyarok voltak a hívek. A világégést, a kitelepítést követően megtizedelődött az egyház tagsága. Kétlem, hogyha valaki azt mondaná, hogy valamely községben nincs evangélikus, akkor ez igaz lehetne. Természetesen nagyon sokan vannak, akik vallásuk gyakorlását a templomokban évtizedekig nem tehették meg, mert lelkészünk sem volt. Tulajdonképpen missziós területté váltunk. Most azt a munkát végezzük lelkészként, mint a misszionáriusok: ha egy személyt találunk és az elkezd templomba járni, az is eredménynek számít. Egy kis életjeladás ez a bál, hogy itt vagyunk mi is, és nem is vagyunk olyan kevesen, mint azt sokan gondolják. Van jövőképünk, vannak terveink. Látszik ez a templomaink renoválásáról, a gyülekeztek újraszervezéséről. Egyelőre kicsik vagyunk, de lehetőségeinket maximálisan megéljük. A nagyobb egyházak esetében egy kisebb templom felújítása 60–70–80 év után nem nagy esemény, a mi számunkra viszont óriási dolog. Az anyagi lehetőségeink sem olyanok mint másoknak. Mi a magunk szintjén próbálunk meg kibontakozni, boldogulni. Nagyon fontos mérföldkő itt a reformáció 500. évének kezdetén, hogy összegyűlik egy nem is kis maroknyi ember, és megmutatja, hogy itt vagyunk és ünnepelünk.
Hány hívője van az evangélikus egyháznak?
– Pontos számot nem tudok mondani, papíron 10 ezer körüli hívet tartunk nyilván. Nem mernék számokat teljes biztonsággal mondani, hiszen ahol nincs lelkész, ott nem tudjuk mi történik. Bácsfeketehegyen, Kúlán, Verbászon, Szabadkán és Bajsán vannak olyan szervezett egyházközösségek, ahol istentiszteletek is vannak. Kúla kivételével a többi helységben van templomunk. Kúlára tavaly sikerült lelkészt helyezni, és ott egy imaház van. 25 év kihagyás után sikerült állandósítani Kúlán a lelkészi hivatalt. A nyolcvanas években épült ez az imaház, ami közös tulajdonban van a református egyházzal, imaházban lakó lelkész itt nem volt soha. Ez egy óriási esemény, hogy nekik is van lelkészük.
Zomborban most folyik az evangélikus templom felújítása.
– Igen. A külső munkálatokkal éppen most végeztek. A belső felújítást jövőre tervezzük, azzal a céllal, hogy a reformáció esztendejében ez elkészüljön. Ennek érdekében az egyház a saját eszközeit is befektette. Azt szeretnénk, hogy istentiszteletet tarthassunk a reformáció jubileumi évében ott, ahol a kilencvenes évektől nem volt igehirdetés. A templom egykor mocsaras részre épült, és valamiféle növények áttörték a padlót, megrongálódtak a padok is. Volt Zomborban egy gondnok, de elhunyt, és ezt követően több ízben is kirabolták a templomunkat. Még a kilincseket is ellopták. Voltunk ott, hogy kimenekítsük az iratainkat. Egyelőre azt tervezzük, hogy Szabadkáról utazunk ki Zomborba ellátni a lelkészi teendőket.
Kapnak-e állami támogatást? Egy templom felújítása rengeteg pénzbe kerül.
– 106 ezer dinárt kaptunk a tartományi kormánytól a 2016-os esztendőre, a köztársasági kormánytól meg semmit sem kaptunk. A 106 ezer dinár egy családi építkezésnél is kevés, hát még egy ilyen volumenű vállalásnál, mint egy templom felújítása. Úgy volt a pályázat kiírva, hogy kizárólag templomfelújításra lehet fordítani. Ezzel tulajdonképpen nem segítettek, hanem gondot okoztak, mert ha most nem lenne éppen folyamatban egy felújítás, akkor el kellett volna egyet kezdenünk, amelynek a kimenetele teljesen bizonytalan. Megértem én az ország helyzetét is, nem is tiltakoztunk mi soha sem, hogy csak ennyit kaptunk, beletörődünk ebbe a sorsunkba. Igazából a magyarországi pályázatoknak köszönhetően tudunk ráfordítani a templomainkra, meg a vagyon-visszaszármaztatásból némi föld visszakerült az egyházunk birtokába, és annak a bérletéből finanszírozzuk a beruházásokat. Ezek nem akkora összegek, hogy hosszú évekre előre lehetne tervezni, csupán morzsák, amiből, ha ügyesek vagyunk, egy szelet kenyeret ki lehet rakni.
Van még felújításra váró templomuk?
– 2008-ban, amikor megkezdődött a vagyon-visszaszármaztatás, akkor az egyház 28 kérvényt adott át. Ez 28 gyülekezetre vonatkozik. Ebből nagyon sok olyan van, ami tiszta német volt, a templomot lerombolták, a lakosságot elüldözték, tehát se templom, se gyülekezet nincs. Beszéltünk már a zombori templom felújításáról, és folyamatban van a kikindai imaház felújítása is. Ott is annak okán szűntek meg az istentiszteletek, mert az épület olyan, hogy be se lehet menni. Tulajdonképpen ezzel indítanánk el azt a folyamatot Bácskában meg Bánátban is, hogy ahol csak lehetséges, istentiszteleteket tartsunk, és amennyiben lehetséges, akkor lelkészt is biztosítsunk. Tulajdonképpen Fehértemplomtól egészen Pancsován, Becskereken át Újvidékig sok helyütt voltak gyülekezetek. Most az a feladatunk, hogy felmérjük, hogy melyek azok a települések, ahol érdemes akár néhány evangélikusért egy templomot felújítani, vagy egy kisebb templomot építeni. A péntek esti bál azért lesz a reformáció 500. emlékévének megnyitója, mert ezt követően egész programsorozatot tervezünk. A szórvány magyar evangélikussággal kiemelten foglalkozunk. Mi valóban gyülekezeti szinten fogjuk megvalósítani a reformáció lényegét. A gyülekezeteket összehozzuk a bibliaórákra, a különböző családi rendezvényekre, konferenciákra, kerekasztal-beszélgetésekre. A legfontosabb a kapcsolatépítés, egyik gyülekezet vendégségbe megy a másikhoz valamilyen rendezvényre. Az emberi kapcsolatok hálója az egyik legfontosabb közösségépítő erő. Az egymás megismerése, az egymáshoz közelebb kerülés igazából a reformáció üzenetének megélése is. A minap az ünnepi istentiszteleten azt mondtam, hogy a reformáció 500. évfordulója nem olyan ünnepnap, mint akármelyik másik nap, a nőnap vagy hasonló, hanem olyan eseményre emlékezünk vissza, amikor Luther Márton 34 éves fejjel szembe fordult egy erős egyházzal, és ez egy folyamatot indított el. Nekünk ez nem azt jelzi, hogy volt egyszer egy 95 tételből álló nyilatkozat kiszögezése, hanem azt jelzi, hogy nekünk is egy kicsit át kell nézni a saját éltünket, a családunkét, a közösségünket, hogy nem kell-e ott is valamit visszaállítani a kezdeti alapokra, megújítani, megtisztítani a rárakódott negatívumoktól. A reformációnak személyes élménynek kell lennie. Az tudja megújítani az egyházat, ha személyenként mindenki át tudja élni a reformációnak azt a jelentőségét, hogy Luther Márton úgy tisztította meg az egyházat, hogy rámutatott, nekünk hogyan kell a saját éltünkkel bánni, a családunkkal, a gyülekezetünkkel.
Az az érzésem, hogy a Tiszteletes Úr célja szinte minden megnyilvánulásával a hálózat építése, a gyökerek erősítése…
– Minden lelkésznek ezt kellene csinálnia egyháztól függetlenül. Nagyon sokan oda kerülnek egyik városi vagy falusi gyülekezetbe, s akkor megtapasztalják az előnyöket meg a hátrányokat is. Ma már egy gyülekezet nem úgy működik, hogy ha szeretnénk valamit megvalósítani, akkor a gyülekezet segít, adományokból összeszedjük a pénzt, és a probléma megoldódik. Az élet megváltozott, s ezt tudomásul kell venni és alkalmazkodni kell hozzá. Én nem tudom, hogy van-e még ebben az országban olyan egyház, ahol a püspöknek vagy püspökhelyettesnek kint van a telefonszáma az utcai táblán. Nekem ott a telefonszámom, engem fel lehet hívni, el lehet érni, lehet beszélgetni, találkozni. Nem bújok el, elérhetőek vagyunk én is, meg itt a püspöki hivatal is. Ebből próbálunk mi, kicsik, valamit építeni. Ebben nagyon felkarolt minket az erdélyi Lutheránus Egyház. Lelkészeikkel rendszeresen találkozunk különböző konferenciákon, tanácskozásokon, s ilyenkor engem szoktak felkérni, hogy igehirdetéssel szolgáljak. Most erre a bálra is meghívtuk a temesvári gyülekeztet és a kiskapusit (Kolozsvár környékéről) is. 26-an vesznek részt ezen az eseményen, amellyel az volt a célunk, hogy egy kicsit a közösséget erősítsük: a gyülekezeti tagok között is alakuljon ki személyes kapcsolat. Én úgy tartom, hogy a jövő járható útja a találkozás, az emberi kapcsolatok erősítése. Mi anyagiakban nem tudunk senkin segíteni, hanem csakis azzal, hogy erősítést adunk, hogy a hívő ember hisz a Jóistenben.
Milyen terveik vannak?
Verbászon szervezzük meg a reformáció évének nyitórendezvényét. Ez nem véletlen, hiszen itt van a legnagyobb evangélikus templomunk. És ebben az emlékévben szeretnénk megkezdeni ennek a felújítását. Ezt a bálon kívánjuk bejelenteni. Amint az időjárás tavaszra engedi, megkezdődik a templom felújítása. A második világháború előtt 8000–9000 evangélikus hívő volt itt. Kellett a nagy templom. De ezt azért el kell mondani, hogy amikor a hálaadó istentiszteleteket tartjuk magyarul, szerbül és német nyelven, nem tudjuk megtölteni a legnagyobb templomunkat, de 80-an 90-en eljönnek, s ha azzal számolunk, hogy világszerte a hívek 7-8 százaléka jár templomba, akkor itt Verbász községben jelentős számú hívővel kell számolni. Zomborban azzal, hogy megkezdtük a templom renoválását, rögtön volt egy kettős keresztelő. Ezt a keresztelőt itt tartottuk Szabadkán. Ez ad pozitív visszajelzést, hogy van értelme annak, amit csinálunk. Ha sikerül felújítani a verbászi templomunkat, akkor központi istentiszteleteket, a reformáció napját és egyéb nagyobb összejöveteleket meg tudunk itt tartani. Emellett már fel is vettük a kapcsolatot a községgel, hogy a művelődési rendezvényekre használja a város is a templomot odaillő rendezvények helyszínéül, koncerteket, emlékesteket lehetne itt megszervezni. Például a Múzeumok éjszakáján is nyitva lehetne. A város kellős közepén van egy templom, ha fel van újítva, akkor a turisták is szívesen belátogatnak ide, megtudhatják az egyház történetét és választ kapnak a kérdésre, hogy miért vannak ekkora templomaink, ha ilyen kisszámúak a gyülekezeteink.
