Ami a franciáknak a sanzon, a spanyoloknak a flamenco, a görögöknek a szirtaki, a magyaroknak az a cigányzene. De míg mások nemcsak szeretik, hanem óvják is zenei hagyományaikat, addig mintha a magyar zenei kultúra meghatározó részévé vált cigányzene kihalóban lenne: a XIX. század közepétől a XX. század közepéig tartó fénykora után ma már inkább csak idegenforgalmi attrakcióként jelenik meg, a társadalmi, ízlésbeli változások kiszorították a színpadokról és a vendéglátóhelyekről. Sok cigány muzsikus emiatt külföldre távozott vagy átnyergelt a dzsesszre, klasszikus zenére. Az óbecsei Toll Gyula, a Vajdasági Rádió és Televízió prímása mind a cigányzenében, mind a klasszikus zenében otthon van. Hegedűjével bejárta a fél világot.
Toll Gyula sorsa korán eldőlt: öregapja vándormuzsikus volt, épp a belgrádi Katonazenekarban játszott, amikor Gyula édesapja megszületett Belgrádban. Gyula először az óbecsei Halászcsárdában hallotta őt közönség előtt muzsikálni.
– Már kisgyerekként megfogott az a hangulat, amit akkor ott megtapasztaltam, de jó „iskola” volt Tóth Vera kocsmája is a putriban. A cigányok abban az időben egész nap ott múlatták az időt, kártyáztak, szórakoztak – mi gyerekek sokat „tanultunk” tőlük. Én oda jártam öregapámnak cigarettát venni, akkor még szálanként árulták. Egyszer csak bejött oda egy ismeretlen, idős cigányember, aki román cigánydalt énekelt, és a mi magyarjaink nem tudták kísérni. Attól a pillanattól kezdve a román cigányzene lett a szívem csücske, még most is beleborzongok, ha eszembe jut… Öt-hat éves lehettem, amikor kaptam édesapámtól egy barna színű pléhhegedűt, így kezdődött – idézi fel első zenei emlékeit Gyula.
A fiú, aki 11 éves korában elvesztette az édesapját, elvégezte az alapfokú zeneiskolát Óbecsén, megkezdte a zenei középiskolát Újvidéken, országos versenyeken aratott, de apai szigor híján elcsábult egy izgalmas és jövedelmező dél-amerikai turnéra, és nem fejezte be a tanulmányait. A tehetséges fiatalember persze diploma nélkül is érvényesült a pályán: öregapja nyomdokaiba lépve kamaszként már az óbecsei Csepregi kocsmában muzsikált, hegedült az újvidéki Operában, elismert zenei szaktekintélyekkel (Đura Rajkovićtyal és Nenad Vrbaškival) a Lautari Classic formációban komolyzenei kompozíciókat játszott, az Oláh Vince vezette Earth-Wheel-Sky Banddel pedig izgalmas világzenét vittek külföldi színpadokra. Muzsikált továbbá Sánta Ferenc zenekarával, turnézott Verebes István együttesével, kísérte Zvonko Bogdant és Biszák Júliát, fellépett Đorđe Balaševićtyel és a Frajle női együttessel.
– Volt idő, amikor jól meg lehetett élni a zenélésből, de ma már alig van hol játszani, sok helyet bezártak. Pedig az emberek szeretik és értik is a cigányzenét. Ma már ezt testközelből szinte csak ünnepeken: esküvőkön, szilveszteri mulatságokon, bálokon tapasztaljuk meg társammal, a moholi Mészáros Kelemen Kemivel. Nem lehet megunni ezt a muzsikát, mert mindig másképp mulatnak az emberek, és visz magával bennünket is a hangulat. Nem is igazi muzsikus az, aki nem örömmel zenél – állítja a prímás.
Gyula mindennap utazik Újvidékre, ott a Vajdasági Rádió és Televízió népi zenekarában koncertmester vagy ahogy ő jobban szereti: prímás. 35 éve zenél, és mindennap gyakorol.
– Már fiatal koromban is inkább gyakoroltam a szórakozás helyett. Aki sokat gyakorol, egyszer csak megérzi a hegedű nemes hangját, és engem ez a hang elvarázsolt. Amíg ez nem történik meg, nincs igazi zeneélmény, a muzsikus és a hangszer között nem alakul ki valódi kapcsolat. A hegedű érzékeny hangszer, ha kimarad egy-két nap gyakorlás, megérzik az ujjaim…. Nagyon fárasztó tud lenni, de tiszta szívből szeretem, különösen a komolyzenét. Technikailag a virtuóz zene, a román cigánymuzsika jelenti számomra a csúcsot. A rádióban Brzi Gonzalesnek hívtak, mert a metronómnál is gyorsabban játszom – mondja Gyula.
Az 57 éves férfi a cigánymuzsikával bejárta a fél világot, de egyre kevesebb a fellépési lehetőség, kihalóban van a magyar cigányzene. Valamikor Óbecsén is sok kocsmában lehetett cigányzenét hallani, ma már egyben sem: a régi vendéglátóhelyek bezártak, a cigányzenészek külföldre mentek, és a fiatalok nem folytatják a családi hagyományt. Gyulának két felnőtt lánya van, Eleonóra, az idősebb festőművész lett, Izabella Szabadkán szólóéneket tanult, most Németországban él. „Művészek lettek, hála istennek” – formálja a szavakat a büszke édesapa, de a tekintete sokkal inkább arról mesél: olykor bizony keserű kenyér a művészi pálya.
