A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként Török Dancsó Ádám 2015. derekától kilenc hónapot töltött el Clevelandben, ahol munkájával a szórványban élő magyar közösséget segítette. Az adai származású, 27 éves népzenész jelenleg Budapesten él, ahol a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing mesterképzéses hallgatója. Emellett két nővérével, Tillával és Flórával a Török Testvérek formáció tagja, amellyel a magyar népzene páratlan szépségét hirdetik világszerte, Kazahsztántól Kanadáig, és az Egyesül Államokig. A formáció augusztusban és szeptemberben ismét az Egyesült Államokba turnézik, és ezúttal meglátogatják a nyugati part nagyobb magyarlakta városait is. Török Dancsó Ádámmal a Kőrösi-programról, az amerikai munkájáról és tapasztalatairól beszélgettünk.
Miért vett részt a programban?
– Kiskorom óta olyan neveltetésben volt részem, amelyben szüleim fontosnak tartották a szülőföldünkön, Délvidéken való megmaradást, ahhoz töretlen kötődésünket. A Kőrösi Csoma Sándor Program pont ezt az eszmét képviseli, hogy a diaszpórában élő magyarokat erősítsük meg magyar identitásukban, hitükben, olyan erőt, löketet és talán kihívást adjunk számukra, amely lelki táplálékot nyújt a mindennapokban, az elkövetkezendő hosszú évekre, amiért érdemes küzdeniük, szülőhazájukban magyarnak megmaradniuk. Az ösztöndíjprogramba való jelentkezésemmel mindazt a tudást szerettem volna átadni, amelyet itt, Délvidéken, Adán magamba szívtam.
Hogyan került Clevelandbe, és mikor járt ott?
– 2015 augusztusában érkeztem az Egyesült Államokba, és a kiküldetésem következő év májusáig tartott. Kilenc hónap állt rendelkezésemre, hogy az eltervezett munkát elvégezhessem. Amikor szóba kerül, hogy miért pont Clevelandbe kerültem, egyszerűen csak azt tudom válaszolni, hogy a Gondviselő mérhetetlen szeretetének köszönhetem. A mozaik számos kis elemből áll össze. Egyrészt Clevelandben található az amerikai magyarság legnagyobb része, ezzel együtt a megfelelési vágy, kihívás és elvégzendő feladatok is nagyobbak. Másrészt olyan kedves délvidéki, zentai származású családdal sikerült találkoznom, akik még édesanyámmal ápoltak jó baráti kapcsolatot fiatal korukban. A kapcsolatfelvételtől az említett clevelandi házaspár fogadott fiukként tekint rám, ami a mai világban a legnagyobb kincs. Megemlíthetem azt a szívbemarkoló történetet is, amely során két idős testvért hoztunk össze negyven év találkozás után videóbeszélgetés formájában. Erre ugyan egy Cleveland és Niagara Falls közötti kis városban került sor, de ha történetesen nem Clevelandbe kerülök, akkor a testvérek nem látták volna többé egymást. A napokban jött a sajnálatos hír, hogy az Amerikában élő Lajos bácsi elhunyt, így valóban mi voltunk a két testér közötti utolsó kapocs. Számos apróságról mesélhetnék még.
Mekkora az ottani magyar közösség, mennyire tartják fontosnak magyar identitásukat?
– Ahogyan azt említettem, Clevelandben máig jelentős számú magyar él. Csak hogy ne menjek vissza a történelemben túlságosan, a ’70-es évek végéig külön magyar negyed is létezett a híres Buckeye Roadon, ahol nagyságrendben több mint százezer magyar élt. Több mint háromszáz magyar tulajdonú vállalkozás működött, de még a fekete buszsofőr is magyarul beszélt a helyiekkel. Mára már szétszóródtak a város különböző negyedeiben, de a számuk még mindig több ezer. Ma is működik az Egyesült Magyar Egylet, amely jelenleg 17 magyar szervezetet számlál. A mentoromat adó fogadószervezet, a Clevelandi Magyar Múzeum is tagja az EME-nek. Mondhatom azt, hogy Clevelandben működik a legerősebb cserkészet. Nagyon összeszedetten és fegyelmezetten vezetik a cserkészcsapatokat, de az egyházi szervezetek is nagyon erősek. Ezekből mind kitűnik, hogy fontosnak tartják magyar identitásukat, sőt határozottan ragaszkodnak hozzá. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy több generációs magyarok a hazaiakat megszégyenítő választékossággal beszélik a magyar nyelvet.
Hogyan és milyen módon segített az amerikai, clevelandi magyarok közösségi és kulturális élete megszervezésében, és identitásának erősítésében?
– A feladatok nagyon szerteágazóak, minden szervezet külön igénnyel rendelkezik. Volt ahol népzenész, néptáncos tudásomat használták ki, máshol programszervezői, közreműködői, adminisztrációs feladatokat láttam el. A Magyar Iskolában rendszeresen jártam népdalokat tanítani, minden osztály számára a hozzájuk illő dalokból válogattam. Ennek eredményeként a hagyományos szavalóversenyükön kötetlenebbül előadták az év közben megtanult népdalokat a szülők és nagyszülők hatalmas örömére. A Cserkész Regösök munkájában leginkább népdal és zenei közreműködéssel tudtam részt venni. A hagyományos cserkész karácsonyi ünnepség betaníttatását és zenei aláfestését jómagam vállaltam több más zenésszel közreműködve. Egy olyan műsort sikerült létrehozni, melyben a cserkész őrsök folyamatosan léptek színpadra, ki karácsonyi dalokat, ki karácsonyi verseket adott elő, majd a fináléban zenével, orgonával kiegészülve szólalt meg a közös dal. A nemzeti ünnepekre ugyancsak magam tanítottam be a résztvevőket, és én is közreműködtem a műsorokban. A Szent Imre-templomban létrehoztam egy ifjúsági zenekart énekkarral együtt, mellyel minden hónap második vasárnapján zenés dicsőítést tartottunk. A Kőrösi-program egyik célja többek között, hogy olyan maradandó dolgot alkossunk, mely a távozásunk után is működőképes marad. A lelkiismeretem tiszta, ugyanis az Ifjúsági Kar a kiküldetésem után is nagyon szépen működik, több zenésszel és énekessel egészültek ki. A hívek nagyon élvezték a zenés dicsőítést. Ezért arra gondoltam, hogy a közösség megerősítésére szülessen egy lemez, mely tartalmazza a dicsőítésen játszott dalokat. A korong ugyan még félkész állapotban várat magára, de az elhatározás megvan, csak idő kérdése, hogy elkészüljön. Az evangélikus és református egyházaknál is rendszeresen vettem részt zenei szolgálatokban, játszóházakban. Nem vagyok cserkész, de a cserkésztáborok rendszeres résztvevője voltam programfelelősként, táncházakat tartottam, de megesett, hogy a konyhás néni feladatát láttam el. A Clevelandi Magyar Múzeumnál leginkább a honlap és a Facebook-oldal szerkesztése volt a feladatom, de a könyvtári katalogizálás is hozzám tartozott. A minden évben megszervezett Magyar Társaság Kongresszusán egyike voltam az előadóművészeknek. Kiküldetésem lejárta előtt arra gondoltam, hogy ne csak a Clevelandben élő magyaroknak okozzak örömet, hanem a más diaszpórában élő magyar közösségeknek is, ezért a programban felhasználható szabadnapjaimat egy missziós koncertkörút megszervezésére és megvalósítására fordítottam. A testvéreimmel kiegészülve körbejártuk Amerika keleti partjait, Kanadában és az Egyesült Államokban meglátogattuk a nagyobb magyar közösségeket. Hatalmas érdeklődés övezte fellépéseinket, nem csoda, hiszen máig magukba szívják a magyar kultúra minden cseppjét. Kanadában a Délvidékről, főleg Adáról elszármazott régi barátokkal és ismerősökkel találkoztunk, voltak köztük olyanok is, akik csak szüleinket, nagyszüleinket ismerték. Máshol új, életre szóló barátságokat kötöttünk, és folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Természetesen a körútból Cleveland sem maradhatott ki, ahol kimagaslóan nagy számban megjelent a közönség, ezzel is visszaigazolást adva számomra, hogy jól végeztem az ottani munkámat. Hihetetlen élmény volt előttük fellépni. Ezenkívül még számos programban vettem részt, amelyre most külön nem térek ki, de azt gondolom, hogy mindezekkel a tevékenységekkel hozzájárultam a clevelandi, és az Amerikában élő magyarság megmaradásához.
Milyen tapasztalatokkal tért haza?
– Habár korábban már jártam a tengerentúlon, a mostani kilenc hónap sok mindenre választ adott. Jó volt megtapasztalni, részese lenni egy másik kontinensen élő magyar közösség életének, belelátni mindennapi munkájukba, és abba, hogyan küzdenek nap, mint nap a megmaradásukért. Sokan azt hiszik, hogy Amerikában kolbászból van a kerítés. Ez koránt sincs így, ha nem dolgozik keményen mindkét házastárs, akkor ott is anyagi problémákkal küzdenek. Gyakran több mint három gyermeket vállalnak a családok, mert tudják, hogy magyarságukat csak gyermekáldással tudják fenntartani. Becsülendő és követendő az a példa, ahogyan az ottani emberek az önkéntes munkához viszonyulnak. Rengeteg önzetlen és áldozatos munkával tartják fent egyházaikat, cserkészcsapataikat és egyesületeiket. Az önkéntesség ott nem eldöntendő kérdés, hogy akarom vagy nem, hanem életforma. Az élet nem áll meg hetven év felett, nincs idő a tétlenkedésre, mindenkinek meg van a saját feladata. Megtapasztaltam az emberek mérhetetlen kedvességét és jóindulatát is irányomba. Az első pillanattól kezdve bevettek maguk közé, rögtön csapatjátékos lettem. Cleveland számomra a harmadik hazát jelenti, ahová, ha visszatérek, otthon érzem magam.
Továbbra is tartja-e a kapcsolatot, együttműködik-e különféle programokban, rendezvényeken az amerikai magyarokkal?
– Természetesen. A Clevelandi Regös Csoport hazaérkezésem után nem sokkal egy Kárpát-medencei körútra indult, melynek délvidéki részét Farkas Zsuzsanna szabadkai cserkésszel közösen szerveztük. Horgoson, Szabadkán, Bácskertesen, Doroszlón, Gomboson, Oromhegyesen, Zentán és Adán fogadták őket a helyi kulturális szervezetek. A vajdasági vendégszeretet mindenhol végigkísért bennünket. Nagy öröm volt számomra, hogy ha csak egy éjszakára is, de az adai Vadvirág Néptánc és Népzenei Táborban is járhattak. Hazaérkezésem óta számos alkalommal találkoztam clevelandiekkel Budapesten. Ahogy szoktam mondani, a szívem egy része ottmaradt, a sok emlék, barát odaköt. Az újbóli találkozásra ugyanakkor már nem kell sokat várni, ugyanis mire a kedves olvasó olvassa ezeket a sorokat, testvéreimmel, a Török Testvérek formációval már ismételten az Egyesült Államokban leszünk. Hasonló jelleggel missziós koncertturnéra indulunk, előtte pedig részt veszünk Lake Hope partján az ITT-OTT Találkozón, amelyen összejön az amerikai magyar értelmiség. Először testvéreimmel jártam a Reménység Tavánál 2010-ben, tehát a kölcsönös baráti szálak egész odáig visszavezethetőek. A Kőrösi-program alkalmával is részt vettem a találkozón, és most harmadjára térhetek vissza. A találkozóra két koncerttel és több kiegészítő programmal is készülünk. Az Szent István-napi államalapításunk ünnepét Floridában, Miamiben fogjuk tölteni, ahol reményeink szerint nagyszámú közönség előtt bemutathatjuk a népzene páratlan kincseit. A viszonylag rövid idő alatt sok állomást iktattunk be, pontosan azért, hogy minél több magyar közösséghez eljuthassunk, és örömöt, ezáltal életerőt tudjunk adni számukra. Sarasotában egy olyan kedves nyugdíjas házaspárnál szállunk meg, akik az előző évi sarasotai koncertünk óta nagyon kedves barátaink, de ugyanezt elmondhatom New Yorkról is, ahol szintén örök barátságot kötöttünk egy fiatal házaspárral. Ráadásul egy félreértés miatt kerültünk közelebbi kapcsolatba velük, de véletlenek nincsenek, csak isteni gondviselés. A nyugati partokon még nem jártunk, de most oda is eljutunk: San Diegóban, Las Vegasban, Los Angelesben, San Franciscóban és Seattle-ben koncertezünk. A turnékörútról nem maradhat ki Chicago, de főleg nem Cleveland, ahol a legtöbb barátunk lakik. Kicsit erőltetett menetben, de a szombat esti chicagói fellépés után vasárnap már a clevelandi Szent Imre-templomban leszünk, hogy az ifjúsági misén adjunk és kapjunk energiát. Kicsit olyan lesz, mint ottjártamkor. Teljesen természetes, hogy visszatérek a harmadik hazámba, ugyanis olykor-olykor meg kell látogatni a családot, ami az én esetemben a nagy clevelandi családot jelenti.
