Én, bodroghi lányként, már csak ebihalakra vadásztam a mocsárban, megmártózni sajnos nem tudtam a Bodroghi-bányatavak egyikében sem. Nagybátyám még előszeretettel fürdőzött bennük, vagy focizott a nagy kiterjedésű ottani futballpályán. Édesanyám elmondása szerint, ha pihenni ment az ún. Bodrogh-gödrébe, leginkább a fák biztosította hűst kereste. Nagyanyám a fénykort idézi fel szívesen emlékezetében: kislányként gyakran figyelte lelkesen a Bodrogh-téglagyár már nem hasznosított, meddő földterületein kialakított teniszpályákon sportoló ifjakat. Mindeközben birkákat őrzött az ottani tisztáson, friss tarhót szállított az ,,öreg Bodroghéknak”, hol Mórnak, hol a fiának, Imrének. Az élet úgy hozta, hogy kislányom is bodroghi lányként növöget.
Ő már teljesen más közegben élvezi a szabad játék örömét. A 2013-as évben Topolya méltán kiérdemelte a gyermekbarát jelzőt, ebben az esztendőben ugyanis hat topolyai lokáción létesült köztéri játszótér. Az ünnepélyes játszótéravatóra a Topolyai Napok keretében került sor. Most már együtt örülhetek gyermekeimmel, hogy lakóhelyünk környékén immár több komplex felszerelésű gyermekbirodalmat is felkereshetünk. Nekem gyermekkorom játszótereit a Bodrogh-gödrének lankái, füves partoldalai és ,,bunkerozásra” kiváló búvóhelyei képezték.
A Topolyán Netovább utcaként emlegetett városrészben családot alapító nagyanyám mesélt a lakhelyük közvetlen szomszédságában gazdálkodó, téglagyárat alapító, köztiszteletben álló Bodrogh-családról és példaértékű, híres vállalkozásukról, amely nagyon sok helybeli szegény sorsú idénymunkás: kubikos, vályogvető boldogulását segítette éveken át. Nemrégiben felkerestem a topolyai Cservenák Pál nyugalmazott újságírót, helytörténészt, valamint a topolyai Bodrogh-téglagyárat az 1880-as évek derekán megalapító Bodrogh Mór dédunokáját, Hadzsy János újságírót, segítsék kutatásom e témában. Hadzsy Jánossal való beszélgetésem során kiderült: közös játékélményeink között van a Bodrogh-gödre lankáin való szánkázás, és míg én ebihalakra vadásztam a gödörben kialakult mocsaras területen, újságíró-kollégám első vadkacsáját lőtte ott. A zsidó származású, katolikus hitre áttért Rosenheim Mór, aki Bodroghra magyarosította nevét, az 1880-as évek közepén érkezett Simundriába, a topolyai valamikori keleti temetőtől a vasúti sínekig terjedő városrészre, ahol egy kéménnyel rendelkező, széntüzelésű téglaégető kemencét telepített, és ipari fejlesztést kezdeményezett. Később vásárolt még egy kemencét, majd Bécsben téglaprésgépeket is beszerzett, és préstéglagyártásba fogott, amely tevékenysége áttörést jelentett európai viszonylatban is. A gőzgépek, présgépek üzemeltetése már a cserépgyártást is lehetővé tette számára. A topolyai téglagyártás kimagasló egyénisége, Mór, Topolya meghatározó személyiségének számított.
A földbirtokosként, gyárosként jelentős személy Topolya társadalmi, politikai, sőt kulturális életében is meghatározó szerepet töltött be. Ő fúratta ki az első artézi kutat a városban, és látta el nemcsak ipari termelését, hanem a környék lakosságát is vízzel. Kezdeményezte az ipari iskola megalapítását, szegény sorsú tehetséges diákok ösztöndíjazásában vállalt részt. A dolgozói által is megbecsült ember a jövedelmét nemcsak saját és családja vagyona gyarapítására használta fel, hanem – gyökereit soha el nem feledve – a zsidó hitközséget, munkásainak családját is támogatta, a város gyarapítását ugyancsak személyes ügyének érezte. 1938-ban hunyt el. Halálának időszakában már Európa leghíresebb téglagyárai között számon tartott topolyai Bodrogh-téglagyárát fia, Imre irányította. A téglagyár 37 katasztrális holdon terült el. A jegyzett adat az 1939-es adókönyvekből származó feljegyzésekből való. A folytatásban Bodrogh Imre Pestről hozatott geológust, aki földminták alapján adott szakmai tanácsot a birtokos-iparosnak, hol talál megfelelő minőségű agyagot a termeléshez, merre terjeszkedjen tovább. Hadzsy János elmondásaiból tudom, hogy a nagyapa, Bodrogh Imre a jelenlegi lakóhelyemtől, a Netovább utcától északra, Szabadka irányába vásárolt újabb száz holdas földterületet a téglagyár kiterjesztése céljából. Imre tulajdonosként és vezetőként öt állandó munkás segítségével irányította a termelést, de az idényben, amely március közepétől a fagy beálltáig tartott, ezerötszáz munkást is foglalkoztatott. A gyár folyamatos terjeszkedésének következtében kialakult meddőkön futballpályát létesített elsősorban a munkások gyermekei számára, két lánya, Vera és Klára igényeit is szem előtt tartva pedig teniszpályát építtetett. Az általa telepített fák utolsó példányait az 1990-es évek végén vágták ki. Ahol a kitermelés következtében feltört a talajvíz, ott bányatavak alakultak ki. Két nagyobb bányató valamikori meglétét jegyzi még ma is az emlékezet. Imre és édesapja hazai és külföldi piacra is termelt. Elsősorban Prágába, Bécsbe, Belgrádba, Budapestre is szállítottak, sőt az első világháború után mindenekelőtt külföldre, mivel itthon pangott az építőipar.
Kevesen tudják, hogy a kiváló minőségű Bodrogh-téglából épült többek között a belgrádi amerikai nagykövetség régi szárnya és a királyi rezidencia, vagyis az ún. Novi Dvor is. 1941-ben jelentős fordulat állt be a Bodrogh-téglagyár és a köztiszteletben álló család életében, a Horthy-rendszer idején vették ugyanis kényszerigazgatás alá, vonták állami felügyelet alá a téglagyárat, mint minden más zsidó vagyont. Bodrogh Imrét 1944 júniusában deportálták, Auschwitzból nem tért haza, a gyár és a vagyon 1945-ös, a néphatalom általi államosítását csak özvegye, Klára és lányai élték meg. A gyár 1946-tól újra üzemelt, mint topolyai téglagyár, de már korántsem olyan jó minőségű végterméket termelve, mint korábban. A hatvanas évek elején a Topolyán működő téglagyárakat összevonták, majd a valamikori Bodrogh-téglagyár területére helyezett betontelepet is felszámolták, a gőzgépek egy részét Szlovéniába és Koszovóra szállították. 1968-ban robbantották le az egykori Bodrogh-téglagyár gyárkéményeit. Az 1970-es évek végén, a 80-as évek elején már kialakult a szebb kort is megélt Bodrogh-gödrében egy nagy kiterjedésű illegális szeméttelep-lerakat. Ezzel párhuzamosan a gödör tervszerű feltöltése is folyamatosan zajlott, a Topolya mellett haladó autóút kiépítésénél felgyülemlett földtömeget is oda hordták. Az 1990-es években az ott lakók kérelmezésére, a helyi környezetvédő egyesület közbenjárására, az önkormányzat és a helyi közösség támogatásával fásítás is kezdetét vette.
Előre félek azonban a téltől. Fájó volt azt tapasztalni, hogy az elmúlt két év kemény tele hozadékaként a valamikori zsenge, általam és általános iskolai osztálytársaim által is telepített, mostanra életerős fák jelentős számával lett szegényebb az egykori Bodrogh-gödrére létesített kiserdőnk. A valamikori játszóterem területén álló fasorok egyre fogyatkoznak, soha nem tapasztalt mértékben lopják onnan a fát, ugyanakkor gondatlan polgárok az utóbbi időben intenzíven hordják és rakják le ismét a fák közé háztartási szemetüket.
