Melitta Szabadkán végezte az egészségügyi középiskolát. Arról álmodozott, hogy majd a kórházban fog dolgozni. Ám amikor végzett, nem tartottak igényt a munkájára. Elment hát a szabadkai munkaközvetítőbe jelentkezni, mint mondja, több mint ötszáz nővér keresett akkor éppen vele együtt munkát. Eldöntötte, hogy akármit elvállal, de mindent megtesz annak érdekében, hogy a szakmájában helyezkedjen el.
Öt évet dolgozott egy magánkézben lévő idősek otthonában. Minimálbért keresett. Plusz pénzekhez nem lehet jutni, ha az ember magánvállalatban dolgozik. Nincs karácsonyi pénz, 13. fizetés vagy ehhez hasonló.
A bácsgyulafalvai születésű lány albérletben él Szabadkán. Azt meséli, hogy amikor kifizette a bérleti díjat, meg rendezte számláit, alig maradt valami a megélhetésre. Még az a szerencse, hogy az idősek otthonában tudott ebédelni. Öt év telt el úgy, hogy mindig minden garasnak meg kellett nézni a helyét. Ha ki tudta egyik hónaptól a másikig húzni, hogy nem ment el mínuszba, akkor elégedettnek kellett volna lennie. De csakhamar kezdődött az újabb hónap ugyanazokkal a lemondásokkal. Mintha egy mókuskerékbe került volna, ahonnan nincs kiút.
Nem csak nyaralásra vagy a legdivatosabb holmikra nem futotta neki, de azt sem engedhette meg magának, hogy elutazzon egy közeli koncertre, fesztiválra. Pedig igénye van erre is, meg másfajta művelődési életre is. Másfél évvel ezelőtt döntött: elege van. Nem látta az alagút végét, mert egyre csak duzzad az állástalan nővérek száma, a fizetéséből meg nem tud ő maga sem megélni, nemhogy családi életet kezdeni.
– Másfél évvel ezelőtt érlelődött meg bennem a gondolat, hogy el kell innen menni. Én nem akarom így leélni az életemet, hogy csak azért dolgozzak, hogy kifizessem a számláimat. Jelentkeztem arra a pályázatra, amelyben Németország keresett nővéreket Szerbiából. Az iskolában tanultam ugyan németül, de úgy éreztem, egyetlen mondatot nem vagyok képes összerakni. Mégis azt gondoltam, megpróbálom – mesélte a 26 éves lány.
Melitta megtetszett a felvételiztetőknek Kérdezték, hol szeretne dolgozni, kórházban vagy idősek otthonában, ő azt válaszolta, neki mindegy. Miután már felvételt nyert, Belgrádban a Goethe Intézetben intenzív nyelvtanfolyamot szerveztek azoknak, akik átestek a rostán. Melitta úgy tudja, noha Németország 250 nővért szeretett volna importálni Szerbiából, csak 141-en tettek eleget a feltételeknek. A nyelvtanfolyamot vizsga követte, s aki sikeresen vette az akadályokat, az munkahelyet is kapott. Melittát Stuttgartban egy evangélikus idősek otthonában várják.
– Itthon a nővérek a kórházban 300-350 eurónak megfelelő dinárt keresnek, nekem ott 2000 eurós fizetést ígértek. Egyéves szerződésem van, és ez természetesen bejelentett munkahely. Nem mondom, hogy nem izgulok. Biztosan hiányozni fognak a családom, a barátaim, azok a helyek, amiket megszoktam, amelyekhez kötődöm, de úgy éreztem, lépnem kellett. Egyáltalán nem bánom, hogy nem kórházba kerültem. Arra gondolok, hogy annyi minden újdonság vesz majd körül, akkor legalább az a terület legyen ismerős, amelyiken dolgozom. Öt évet dolgoztam Szabadkán az idősek otthonában. Szerettem a munkámat, mert annyi pénzért, amennyiért itt nálunk a nővérek dolgoznak, csak úgy lehet lelkiismeretes munkát végezni, ha az ember szereti azt, amit csinál. Mégis azt kell mondanom, nemcsak az volt a baj, hogy keveset kerestem, hanem egy idő után igényem volt a szakmai fejlődésre. Vágytam az új dolgok megismerésére, állandóan azt éreztem, hogy bennem több van, én ennél sokkal többre vagyok képes. Lehet, hogy külföldön sikerül továbbképeznem magam.
Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen nehézségek várnak rájuk külföldön. Melitta százszor átgondolta, rálépjen-e arra az útra, amelyről már nincs visszafordulás, mert a nyelvvizsgát és ami a felkészítéssel járt, mindent a német cég fizetett. Ő ezt az összeget visszafizetni nem tudja. A kérdés számára eldöntetett.
– Ahhoz, hogy váltsak, egyfelől a családomtól, barátaimtól kaptam támogatást, másfelől meg látom, mi történik körülöttem, s ez végtelen szomorúsággal tölt el. Sok olyan idősebb nőt ismerek, akik Németországba járnak, hogy idős személyeket otthon gondozzanak. Ha idős korukban is erre kényszerülnek az emberek, akkor szerintem most kell lépni, amikor még fiatal vagyok, mondogattam magamnak, s közben láttam, hogy a környezetemben lévő egészségügyi dolgozók közül is jó néhányan már megindultak külföldre, vagy éppen latolgatják. Az egyik orvos ismerősöm szintén jelentkezett erre a nővér-pályázatra, és nővérként fog dolgozni, ami lássuk be, nem egy normális dolog. De a világ most ilyen, amilyen, és nekem ebben kell megtalálnom a helyemet. Annak azért örülök, hogy nem kellett elmennem szobalánynak vagy mosogatni, takarítani, hanem mégiscsak a szakmámban dolgozhatok.
Melitta heteken belül utazik. Leginkább a nyelvi nehézségektől fél, bár azt mondja, rendkívül jó tanárok készítették fel Belgrádban őket. Már egy hónapja felmondott régi munkahelyén, és csak kis céduláit rakosgatja, tanulja a szavakat. Abban bízik, hogy nemsokára keres majd annyit, amiből megengedheti magának, hogy eljárjon fesztiválokra, bulikra. Azt sem tartja kizártnak, hogy ott alapít családot, esetleg egy német orvost sodor majd a sors az útjába.
