A Nemzeti Vágta július 27-én Zobnaticán megtartott vajdasági futamainak továbbjutói javában a budapesti Hősök terén sorra kerülő nagyszabású rendezvényre készülnek, köztük a vajdasági verseny második helyezettje, a bácskossuthfalvi Kósa Maja is, akivel a gyakorlópályán találkoztunk.
A Szegeden tanulmányait folytató lánytól először azt kérdeztük, számított-e a továbbjutásra.
– Nem, senki nem számított rá, hogy második leszek, még családon belül sem gondoltuk, hogy ilyen jól fogunk szerepelni, és a környezetünk is meglepődött. A bátyám Topolya színeiben indult, és negyedik lett.
Hogyan teltek a verseny óta a hétköznapok?
– Rengeteget lovagolunk, eddzük a lovat. Járnak hozzánk gyerekek lovagolni, és őáltaluk is edzésben vannak a lovak. Dolli is jó kondícióban van.
A vágtára hogyan készülsz vele?
– Nem a megszokott edzéstervet követjük, ami általában a versenylovaknál szoktak, hogy reggel egy órát edzenek, az egy keményebb edzés vágtával is, és este van egy levezető edzés. Mi elvetjük ezt az elvet, nálunk a ló több órán át lépésben megy. Tulajdonképpen az arabok fejlesztették ki ezt az edzéstervet, és mi úgy vettük észre, hogy ez jó, a mi lovunknak megfelel.
Szeretném, ha még néhány szóban jellemeznéd a lovadat.
– Dolli 2003-as születésű ügető kanca, négy éve van nálunk, azóta én lovagolok rajta elsősorban. Nagyon temperamentumos, nagy mozgásigényű kis ló nagy szívvel – ezt lehet mondani róla. Mind a ketten temperamentumosak vagyunk, és nem hagyjuk, hogy a másik érvényesüljön, ez az elején problémát jelentett, egy év kellett, hogy összecsiszolódjunk, nem szerettük egymást, már elfordultunk egymástól, amikor megláttuk egymást, úgyhogy nehéz volt a kezdet, de azután sikerült megbarátkoznunk. Inkább nekem kellett változnom, változtatnom, azután kialakult az összhang, és három éve kellemes a lovaglás együtt.
Voltál már máskor is versenyen vele?
– Nem, ez életem első versenye volt, és Dollinak is élete első versenye volt, azt gondolom, hogy jól szerepeltünk ilyen szempontból is.
Az életed nagyon fontos része a lovaglás, de mégis csak hobbi, mivel foglalkozol?
– A vágta előtt négy nappal derült ki, hogy felvettek mesterszakra. A Szegedi Egyetemre járok, történelem és német szakos tanár leszek, igazából hobbi a lovaglás, de igyekszem a tanulmányaimba is belevenni, úgyhogy a történelem terén, nem mondanám kutatásnak, de erős érdeklődéssel fordulok a délvidéki lóversenyzés története felé. A napokban voltam a Topolyai Múzeumban, és utánajártam, hogy ott mi található a témával kapcsolatban, tehát igyekszem összekötni a kellemest a hasznossal.
Említettük, hogy a bátyád negyedik lett a magyar vágta vajdasági előfutamán, valójában az egész családotok a lovassport népszerűsítésén dolgozik, mennyire nyújt ez megélhetést?
– Mi földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozunk, és édesapámnak volt nagy szerelme már gyerekkorában a ló. Amikor édesanyámmal összeházasodtak, tervezték, hogy vesznek egy lovat, vettek is, viszont nem volt jól kezelhető, és így eladták. Azután a testvérem kapott tizenhárom évesen – a vágtán is ezzel szerepelt –egy lovat, Donnát, és ő lovagolgatott, de szó sem volt akkor még róla, hogy hozzánk jönnek lovagolni tanulni emberek. Öt éve kezdtük el a lovagoltatást, közel hozzánk van egy gyönyörű pálya a falu szélén, a futballpálya és a valamikori Rekreációs Központ szomszédságában. Jelenleg 12 lovunk van, ebből 8 saját és négy bértartásos ló, mindez egy családi vállalkozássá nőtte ki magát.
Milyen elvek alapján tanítjátok meg a gyerekeket lovagolni?
– Mi az angol stílusú lovaglást oktatjuk, mert úgy gondoljuk, hogy ez a legbiztonságosabb és a legelterjedtebb is a világon. Először megismertetjük a gyerekeket a lóval, hogy egy élőlény, nem olyan, mint egy motorkerékpár, amelyre csak felszállunk, és nyomjuk a gázt. Összeismerkednek a lóval, megtisztogatják, elmeséljük a legfontosabb elveket, ne menjenek a lovak farához, a személyes szféráját se sértsék meg, mert akkor a ló hevesebben reagál. Azután pedig a nyereg részei, a kantár részei következnek, tehát elméleti oktatást is végzünk, majd pedig felülnek a lóra, és fokozatosan elsajátítják a technikákat. Először lépésben kezdünk, és miután biztonságérzetet szereznek, jön az ügetés, azután pedig a vágta.
A nyári lovastáborok megszervezésében is aktívan kiveszitek részetek.
– Igen, a kishegyesi Kátai tanyán volt idén a tábor, mondhatni, hogy nagy az érdeklődés, harmincan voltunk, és nagyon jól sikerült.
Rohamosan közeledik a budapesti verseny.
– Egy-két hete kezdtem komolyabban belegondolni, hogy a Hősök terén kell majd lovagolnom. Beszélgettünk profi zsokékkal, hogy ez hogyan is fog zajlani, elmondták, hogy mire kell vigyázni, tehát végig kell nagyon gondolni, hogy hogyan fogunk versenyezni, ki kell találni a versenytaktikát.
Az is egy különleges érzés lehet, hogy Bácskossuthfalva, illetve vajdasági magyarok képviseletében versenyezhetsz.
– Igen, rendkívüli érzés. Én már azóta, mióta a Nemzeti Vágta létezik, arról álmodoztam, hogy mi lenne, ha részt vehetnék rajta, viszont arra soha nem gondoltam – még a vajdasági döntő előtt sem –, hogy továbbjuthatok. Hihetetlen jó érzés. Azt látom viszont, hogy itt a Vajdaságban nem értékelik annyira ezt az eseményt, mint Magyarországon, de remélem, hogy majd lassan a helyére kerül. Mi mindent megteszünk ennek érdekében.
Hogyan képzeled el a közeljövőt?
– Határozott terveim vannak a jövőt illetően, ezt nem szeretném elárulni. Az biztos, hogy befejezem a tanulmányaim, és szeretnék dolgozni történelem és némettanárként, de a lovaglást sem szeretném hanyagolni, mert a Nemzeti Vágta egy nagy lökést adott, és a visszajelzések is olyanok voltak, hogy jól csináltuk, amit csináltunk, folytatni kell, és jövőre, remélem, ismét részt vehetek a második Vajdasági Vágtán.
Nyitókép: Kósa Maja a dobogón (Fotó: Molnár Edvárd)