A Jó Pajtás nem megy nyugdíjba

Bizonyos emberek olyannyira összenőnek a munkájukkal, hogy egy idő után már lehetetlen „őket” különválasztani. Az én szememben ilyen Lennert Géza és a Jó Pajtás. Noha sok minden kötődik „kettejükhöz” – többek között Fehér Mária szerkesztőségi mindentudó és mindentevő, csakúgy a már csak emlékeinkben élő egykori 14 fős, méhkasra hasonlító szerkesztőség a Magyar Szó újvidéki épületének harmadik emeletén, nem különben a meglevő, első emeletre menekített kis szerkesztőség Buzás Misi tördelővel és grafikai szerkesztővel, valamint Buzogány Kardos Julianna lektorral –, a két megmaradt állandó munkaviszonyban levő „jópajtásos”: Lennert és Fehér Mari most épp erre a lehetetlen feladatra készül. Hétfőtől nyugdíjba vonulnak, és velük együtt kétségkívül lezárul egy korszak a gyermeklapjainkat: az általános iskolásoknak készülő Jó Pajtást és az óvodásoknak, valamint első és második osztályosoknak készülő Mézeskalácsot készítő szerkesztőség történetében. A vajdasági magyar általános iskolásokat évtizedek óta olvasásra nevelő, szórakoztatva okító Jó Pajtás azonban nem szűnik meg, marad továbbra is a Magyar Szó kötelékében, csakúgy a Mézeskalács, melyet Tripolszki Csilla szerkeszt.

Lennert Géza – akit ezúttal nem fotókiállítása vagy díja miatt faggattunk – gyakran emlegeti, hogy a Jó Pajtás a világ egyetlen magyar nyelvű gyermek-hetilapja. Nem vitás, hogy életkoránál fogva is sajátos rekorder lehet a mi gyermeklapunk, mert 66 évével jócskán beletaposott a felnőttkorba. Olyan érték ez, ami kötelez, amit, még ha akarná is valaki, nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról. A Mézeskalács sem járhat rossz úton, hisz az utóbbi időben növekedett a népszerűsége.

Hol a helye a Kárpát-medence és a világ gyermeklapjai között a Jó Pajtásnak?

– A mai napig a mi újságunk látszik a legjobbnak és a legerősebbnek. Eleve azért, mert hetilapja másnak nincsen, csak havonta megjelenő kiadványa. Arról lehet vitatkozni, hogy tartalmilag mi vagyunk-e a legjobbak, viszont úgy alakult, hogy amit kínálunk, az bevált, azt megveszik a kis olvasók. Vannak a Kárpát-medencében irodalmi gyermeklapok kisebbeknek-nagyobbaknak, olyan környezetek, melyekben nagyobb a potenciális olvasótábor, szilárdabb az anyagi háttér, de sokkal rosszabb helyzetben levők is vannak.

A XXI. században már nem lehet olyan gyermeklapot készíteni, mint akár két-három évtizede. Milyen a korszerű gyermeklap?

– Gyermeklapot kétféleképp lehet csinálni, noha az biztos, hogy jövedelmet sohasem hoz. Igazi, jó gyermeklapot úgy lehet csinálni, hogy a szerkesztőség beépül egy rendszerbe, és a rendszer támogatja. Nálunk régen ez volt a modell, de most már sajnos nem. Ez nemcsak a Jó Pajtásnak volt kedvező, hanem a ruszin, a román, csakúgy a szerb gyermeksajtónak. Most valamennyi óriási problémákkal küzd. A másik modell, amikor egy nagy kiadó beleilleszti a saját bizniszébe a gyermekkiadványt. A Szivárvány gyermeklap Romániában például úgy jelenik meg, hogy az Apáczai Kiadó a tankönyvek mellett kiad egy olyan gyermeklapot, ami az óvodásoktól kezdve a középiskolásokig mindenkihez szól, és általa saját tankönyveit is népszerűsíti.

A gyermeklapok sem kerülhetik el a társadalmi változásokat. Mi a helyzet most nálunk?

– A szegedi Kincskereső a Kárpát-medence legjobb irodalmi gyermeklapja volt, amíg megfelelő támogatásban részesült. A kolozsvári Szivárvány és a Napsugár példája ugyancsak bizonyítja, hogy kulturális gyermeklapot támogatás nélkül csinálni nem lehet. Mi abban reménykedtünk, hogy az új médiastratégia elfogadásával megszilárdul, javul a Jó Pajtás helyzete. A tanácsos kikérte véleményünket, és paramétereinket beépítette a stratégiába. Eltekintve egy-két mozzanattól a Jó Pajtás szempontjából a médiastratégiába pont az került bele, ami kellett. Csakhogy ami ott szerepel, abból egy fikarcnyi meg nem valósult, sőt a Jó Pajtást egyre inkább marginalizálják, egyre kevésbé fontos. Bármilyen kérvényt, kérelmet benyújtottam, választ nem kaptam senkitől. Úgy érzem, megtűrik, hogy van, és kicsit örülnek is, hogy lassan elmegyünk. Nem tudom, mit mondjak mást, hiszen a napokban a szerkesztőségünkbe bejött egy potenciális bérlő, mondván, hallotta, kiadó a szerkesztőség, mert nyugdíjba vonul a Jó Pajtás. Hát, nem a Jó Pajtás vonul nyugdíjba, hanem két munkatárs megy nyugdíjba, a harmadik munkatárs, a tördelő remélem, marad, a lektor ugyancsak, az elmenők helyébe pedig jön más, és a szerkesztőség is marad.

Egyedül az ember ezt a munkát nem győzi, remélem, belátják majd azok, akik erről döntenek, mert ez a lap nem negyedévente, hanem hetente jelenik meg, és állandó odafigyelést kíván.

Van-e recept arra, hogyan kell megszólítani a mai gyerekeket?

– Bemenni az iskolába, egy tanévben többször is, össze kell csődíteni a gyerekeket, és beszélgetni velük. Ez a kapcsolattartás működőképes. Alapvető dolog, hogy azzal a korosztállyal kell lenni időről-időre, amelynek készül a lap.

Ezenkívül nagyon fontos, hogy a gyereklapokat nem a gyerekeknek kell szerkeszteniük. Mert amelyiket a gyerekek kezdik el szerkeszteni, az becsukja a boltot. Volt erre példa, a Kekec szerb gyereklap. Nem a gyerekek kell megmondják, hogyan kell szerkeszteni a lapot, hanem a felnőttek. A szerkesztőségnek kell olyan lapot kitalálnia, ami a gyereknek jó lesz, amit elfogad a tanár, a szülő. Mert ha a tanár nem fogadja el, akkor nem jut el a gyerekig, ha a szülő, ismét csak nem jut el a gyerekig. Mindig arra törekedtünk, hogy kicsit fölfelé nézzenek a Jó Pajtásra, valamit megtanuljanak belőle. Ez az internet világában nehéz, mert szinte lehetetlen felvenni a versenyt a végtelen információáradattal. Nekünk azt kell tálalni, amit a gyerek nem talál meg a világhálón. Mi nem gyerekportál kell legyünk, mi vagyunk az írott gyermeksajtó.

Az anyagiak hiánya ellenére sikerül-e kapcsolatot tartani a környék gyermeklapjaival?

– A Kárpát-medencei, de a szerbiai gyermeklapokkal is igyekszünk kapcsolatot tartani, sajnos több magyar, illetve szerb nyelvű testvérlapunk is a roló lehúzására kényszerült az idők során.

Nem kevésbé fontos az olvasókkal, az iskolákkal való kapcsolattartás. Eljut-e a szerkesztőség kis olvasóihoz?

– Törekszünk a jó kapcsolatra, de ez tanárfüggő. Vannak kitűnő kapcsolatok, de vannak olyanok is, hogy egy Jó Pajtás vagy Mézeskalács sem megy ki az iskolába vagy a településre. Ebben a kérdésben azt nehezményezem, hogy a Magyar Szó Kft.-n belül gyakorlatilag nincs szó szoros értelemben vett terjesztőosztályunk. A meglevő terjesztőosztály nem terjeszt, hanem árusít.

A felelős szerkesztő, aki itt dolgozó édesanyja révén már gyerekkorában a Forum-ház csodabogara volt, hányszor járta körbe Vajdaság iskoláit a munkaévei alatt?

– Nagyon sokszor, bár egyre kevesebbszer. Amióta ennyire kevesen maradtunk, azóta nem lehet utazni. Mert ha elmegyek, akkor a szerkesztőségi munkát be kell pótolni. A munkát senki sem végzi el helyettünk.

Van jövőjük a gyereklapoknak?

– Még egy darabig szerintem van.