Álszent dolog, ha az prédikál a füstmentességről, aki nem dohányzik. Én ugyan hosszú évek óta olyannyira füstmentesen élek, hogy sem aktívan, sem passzívan nem vagyok kitéve a dohányzás ártalmainak – ám még sokkal hosszabb évtizedeken át magam is hódoltam eme káros szenvedélynek.
Nem éreztem rabságnak, nem tapasztaltam az ártalmait, azt pedig végképp nem hittem, hogy bajom lehet tőle. Mint a dohányosok általában. Pedig láttam a környezetemben olyan embereket, akiknek ártott, s volt, akinek az életébe került.
Amikor 1971-ben Massachusetts állam kormányzója arra kérte a polgárokat, hogy egy napig ne dohányozzanak, és a dohányárura szánt pénzből inkább egy helyi középiskolát támogassanak, az ötlete támogatást nyert, majd 1976. novemberében az Amerikai Rákellenes Társaság tűzte zászlajára a célt. Sikerült is egymillió embert rábírni, hogy egyetlen napra bírják ki dohányzás nélkül, s amikor 1977-ben már minden állam csatlakozott a mozgalomhoz, akkor kapta a Smokeout Day elnevezést, majd az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére november harmadik csütörtökjén nemzetközi szinten is füstmentes nap lett.
Bevallom, tudtam erről, de sose éreztem szükségét annak, hogy akár egyetlen napra is letegyem a cigarettát, pedig olvastam, hallottam róla eleget, hogy a gégerákok 90 százalékának, a tüdőrákok 90-95 százalékának előfordulásáért tehető felelőssé, valamint az összes rákhalálozás 30-35 százalékáért, az idült gyulladásos légúti betegségek 80-85 százalékáért, a koszorúér-betegségek 30 százalékáért…
Azután mégis letettem, többször is, például, amikor a szívem alatt hordtam a gyermekeimet, és nem is vettem újra elő, csak miután már nagyobbacskák lettek. A házból pedig akkor tiltottam ki végleg, amikor egy baráti összejövetel után az első gyermekem fulladozva ébredt, mert két csukott ajtón át is hömpölygött a füst. Eleinte furcsán néztek rám a dohányos vendégek, amikor közöltem, hogy bent esetleg egy nótára gyújtunk rá, de idővel megszokták. Télvíz idején is kimentünk a hideg nyári konyhába, ha nem tudtunk meglenni cigaretta nélkül.
Ott „füstölögtem” egy zord téli estén, mellettem állt nemdohányzó párom (aki soha se tett megjegyzést a lökött szokásomra), amikor egyszerűen keserű lett a füst. Másnap fájt a torkom, hetekig nem gyújtottam rá. Gondoltam, majd a torokfájás elmúltával. De akkor sem hiányzott a cigaretta. Hordtam a retikülben még hónapokon át, egyszer elő is vettem, amikor munka közben a kollégákkal kávéztunk, s csak a szünet elmúltával vettem észre, hogy elfelejtettem meggyújtani. Egy idő után bálba invitáltak bennünket. Bálozni nem lehet cigi nélkül, gondoltam, és vittem, elővettem, ott is hagytam a dobozt érintetlenül. Én értettem a legkevésbé a dolgot. Tudományos kutatások, kísérletek sokasága foglakozik azzal, miért dohányoznak, hogyan szokhatnak le (és milyen nehezen) a dohányzásról az emberek, ám én ma se tudom megmondani, miért tettem le egyik napról a másikra, miért nem hiányzott a cigaretta, de főleg azt nem, hogy miért kellett korábban.
Olvastam, hogy amikor a nikotin a tüdőbe kerül, onnan a véráramon keresztül eljut az agyba (alig 8 másodpercen belül!), akkor az egész szervezet működését befolyásolja: megváltoztatja a szívritmust és a vérnyomást, hat a légzést irányító idegekre, stimulálja az agy jókedvért és megelégedettség-érzésért felelős részét. Tudálékoskodhatnék a neurotranszmittereknek a hangultra, az étvágyra, a memóriára és sok egyéb funkcióra gyakorolt hatásáról, de egyszerűbb a következő vicc.
Miután egyre kevesebbet fohászkodtak az emberek, az Úr leküldte Szent Pétert körülnézni. Ő felszállt egy vonatra, benyitott az első fülkébe, ahol egy ember kéjesen dohányzott. Arra a kérdésre, hogy miért teszi, elmondta, hogy kitűnően ebédelt, és most az emésztést tesz kellemesebbé a cigaretta. A másik fülkében azért dohányzott egy férfi, mert még nem evett, és így próbálta az éhségét csillapítani. A harmadikban álmatlanság, a negyedikben álmosság ellen dohányoztak, a következőkben idegességükben vagy örömükben gyújtottak rá az utasok. Szent Péter csüggedten ment vissza, mondván: „Uram, az embereknek nincs ránk szükségük – mert dohányoznak!”
A statisztikai adatok szerint a világon mintegy 1,3 milliárd ember dohányzik, s miközben a dohányzás megelőzése, a leszokás elősegítése világszerte népegészségügyi feladat, a dohányipar virágzik. Meg a leszoktató ipar is – ami e-cigarettát, bogyókat, tapaszokat és egyebeket kínál.
Állítólag a cigaretta általános felépítése sokat változott az elmúlt évszázadban. A negyvenes években a hossza általánosan 85 mm volt, 1954 óta elterjedt el a filter használata, az ötvenes évek óta használnak adalékanyagokat; a hetvenes években változtak a töltési technológiák, a nyolcvanas években ismét változott a cigaretta hossza. Már azt is tudom, hogy parázsló vége 700-1050 Celsius-fok körüli hőmérsékleten izzik. Amikor az itt képződő füstöt belélegzi a dohányos, ez a főfüst, a környezeti levegőbe kerülő a mellékfüst. Ezek együtt a környezeti cigarettafüst-szennyezés, a passzív dohányzás forrásai.
A „füsttermelést” sok paraméter befolyásolhatja: a hosszúság (minél hosszabb a cigaretta, annál magasabb a füstben a kátrány- és a nikotinszintje), a körfogat (minél vastagabb, annál több kátrányt, nikotint, szénmonoxidot, széndioxidot, nitrogénoxidokat és benzapirént juttat a szervezetbe). A cigarettafüstben eddig több mint 4000 különböző kémiai anyagot mutattak ki, ezek fele eredetileg is benne van a dohánynövényben, másik fele az égés következtében keletkezik. A füsttel 80-féle alkán, alkén és alkin, mintegy 100 aromás szénhidrogén, kb. 25-féle alkohol, karbonil-származékok, savak, észterek, fenolok és egyebek repülnek a levegőbe, jutnak a szervezetbe. Emellett a gyártás során adalékanyagokat – nikotinszint-növelőket, ízfokozókat és szagelrejtőket – tesznek a cigarettába, amiknek a toxikus vagy nem mérgező voltát ellenőrzik ugyan, de a dohányosra és dohányzási szokásaira gyakorolt hatását nem.
Tehetnek bármilyen ijesztő feliratot, képet a cigarettásdobozra, sem az, sem a fenti szöveg nem fogja elriasztani a dohányosokat attól, hogy újra és újra elővegyék a bűzrudacskát. Mindaddig virágozni fog a dohányipar, amíg a dohányzásban a stresszoldó hatás dominál, s amíg a dohányzók nem érzik magukat a nikotin rabságában, s főleg nem érzik úgy, hogy ki kell onnan szabadulniuk.
