Szerencsés, aki szereti és tiszteli az egyházi esztendőt, és tartja magát a szentmise olvasmányainak rendjéhez. A hívő ember karácsony közeledtével is töltekezhet az egyházi gyülekezetek nyújtotta pozitív, lélekemelő, belső nyugalmat árasztó hangulatából. Ebből a közegből erőt, reményt merítve valahogy könnyebb lángra lobbantani az adventi koszorú első gyertyáját is. Ez a szimbólum is segít a titok feltárásában, miért lett Isten emberré, kifejezve: várakozásban élünk. Az adventi naptárak, házikók, naponta nyitogatható ablakaikkal, a mögéjük rejtett apró figyelmességeikkel családi közösségben is az adventi várakozás misztériumát segítik megteremteni.
Fotó: Diósi Árpád
Advent első vasárnapja új kezdetre figyelmeztet: Krisztus-követésében, a bűnbocsánat lehetőségében, folyamatosan mindent elölről kezdhetünk. Újból és újból, nap mint nap, a jelent bénító múltbéli terhek elrendezésének lehetőségével is élve. Az adventi időszak segíthet abban is, olvashatjuk lelki pásztoraink ajánlásában, hogy a hívek hitében megelevenedjen az ún. második advent, a végső Krisztus-eljövetel. ,,A mai ünnep az egyházi év első vasárnapja. Új kezdet, mert első azoknak az ünnepeknek és vasárnapoknak a sorában, melyeken az igék új rendjében szól hozzánk Isten. Ha az egyházi esztendőt úgy tekintjük, mint egy hatalmas prédikációt, melynek Krisztus a témája, akkor ez a mai vasárnap ennek a prédikációnak a bevezetése. (…) Isten ezt a napot mindnyájunk életében új kezdetként adja … és amikor új kezdetet ád nekünk, akkor belső életújulásra hív. Igazán újat csak belül, csak lélekben lehet kezdeni.” (Keken András) Szélsebesen közeledünk legszentebb, szeretet-teli ünnepünk felé. Sok a magunkra vállalt, kiszabott feladat. Nehéz, hogy kilépve a mindennapok mókuskerekéből, sikerüljön lassítani annak érdekében, hogy lélekben is felkészülten élhessük át a karácsonyt. Sokan, beleértve engem is, ilyenkor nemhogy ötszázra váltanánk az ezres fordulatszámot, hanem a vágyott harmónia helyett a tökéletesség illúzióját kergetve, a megfelelési kényszernek behódolva a várakozás négy hetében, a ,,finishben”, évről évre, az idő előrehaladtával egyre inkább igyekszünk felturbózni a teljesítményünket. Az adventi személyes naplónk bejegyzéseiből álló Excel-táblázatunk tartalmát folyamatosan írjuk, átírjuk, felülbíráljuk, újabb és újabb kötelezettségről szóló részletekkel egészítgetjük... Jó lenne fellazulni, elengedni a megfelelési kényszereinket. Az adventi időszakban megjelenő magazinok, újságok zöme számos jó tanáccsal rukkol elő arra vonatkozóan, hogyan vetkezzük le az önmagunk és mások előtti megfelelni vágyásból fakadó, feleslegesen cipelt terheinket, majd többször megesik, hogy ugyanezekben a kiadványokban továbblapozva aztán ünnepi smink- és frizurajavaslatok, ruhaköltemények, terítési- és ajándékozási ötletek sorakoznak, nyomulnak… Szinte mindenütt kiemelik azonban: az ajándékozás aktusát ne az üzleti szellem irányítsa! A gesztust a szeretet készítse elő, a gondos odafigyelés, személyre szóló választás érvényesülésével egy időben. Az ünnepi készülődés családi együttlétekhez teremt alkalmat. Otthonomban közös éneklés, olvasás kíséri a mézeskalácssütést, a fenyődíszek készítését, karácsonyi csillag hajtogatását, az adventi koszorú megformázását. A koszorú, a kör az örökkévalóság jelképeként az ősi hitvilághoz kapcsolódik, soha el nem múló, meg nem törő varázserőt is szimbolizált. Az ősi kultúrában a koszorút szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból fonták, vörös vagy aranyszín szalagokkal díszítették. Az ősi hagyomány újraértelmezésére, felújítására 1838-ban Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész vállalkozott. Az általa alapított első hamburgi gyermekotthon egyik termébe fából hatalmas csillárt készíttetett, és minden istentiszteleten egy újabb gyertyát tűzött a csillárkoszorúba. Az ötlet követőkre talált. 1860-ban, szintén német közegben született meg a gondolat, hogy a fakarikát fonott fenyőkoszorúval helyettesítsék, és a huszonnégy gyertya helyett csupán négyet tűzzenek rá, a négy adventi vasárnap jelképeként. A hagyományos adventi koszorú fenyőből készül, rajta három, a liturgiai fájdalomszínnel egyező, a bűnbánatot, a szent fegyelmet szimbolizáló violaszínű és egy rózsaszínű gyertyával. A rózsaszín, amely egyben advent harmadik vasárnapjához kapcsolódik, az örömöt szimbolizálja. Az elmúlt század ötvenes éveitől az adventi koszorú készítése általánossá lett, sőt mára már a családi otthonokban nemcsak ünnepi jelképpel bíró asztaldíszként, hanem az ajtó díszeként is funkcionálhat. Az utóbbiak már érkezéskor ráköszönnek a hazatérőre és a vendégre. Az adventi koszorú mintegy élő naptárként segítheti elmélyedésünket, jelzi egy-egy templomi közösségnek, családnak a karácsony közeledését. Míg az adventi koszorú készítése nem a távoli múltba nyúlik vissza, maga az advent, az Úr eljövetelére való felkészülés időszaka valószínűleg már a negyedik századtól él. Feltehetően a gallikán szertartásrend honosította meg a hagyományt: a hívők vízkeresztkor keresztelkedtek, az azt megelőző három hetet pedig a felkészülésnek szentelték. Az ötödik században került az adventi időszak karácsony elé. Míg kezdetben hat héten át tartott, később négy hétre módosult időtartama. Az advent mozgó ünnep, minden évben más időpontban veszi kezdetét az új egyházi év, más időpontban éled fel az első gyertyaláng az adventi koszorún. A karácsonyt megelőző négy hétben a figyelmes, éber várakozás, a bűnbánat, a böjt időszakát éljük. Éjféli harangszó hirdeti az advent kezdetét. A hívők hajnali miséken, Szűz Mária tiszteletére szentelt rotátékon, vagyis az angyali, aranyos miséken fohászkodnak. Úrjövet első vasárnapját Szent András napjához legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Andrást a néphit házasságszerző szentnek tartja. Ezen a napon a lányok böjtöltek, remélve, hogy utána megálmodják, kihez mennek majd férjhez. Az András mellett, a Katalin és a Borbála névnap is sok helyen férjjósló, -varázsló, illetve asszonyi dologtiltó napnak számított. A Katalin névnaphoz kötődő, november 25-én vízbe kerülő Katalin-ág karácsonyra zöldült ki, csakúgy, mint a december 4-én, Borbála napkor tört és vízbe tett cseresznye-, barack- vagy mandulagallyacska. Ha kizöldül a gally, állítja a néphit, hamarosan férjhez megy a lány, öröm, vidámság lesz az élete. A Luca napján sarjasztani kezdett búza a karácsonyig kizöldellő Katalin- és Borbála-ággal egyetemben a megújuló élet jele. Karácsonykor a Luca-búza égő gyertyával a közepében kerülhet asztalra. Az adventi koszorún is ég már minden gyertya, amikor a Fiú beleszületik az emberiség családjába. Ezen időszak lezárásakor, a születés misztériumában az emberfeletti és az emberi találkozását élhetjük meg az ünnep központi szimbólumánál, az ajándékokkal körülvett fenyőnél. Talán mi, újságírók nem is sejtjük, de előfordul, hogy akár az általunk írt gondolatok, jegyzetek is ajándékká lesznek. Megérintett, amikor egy ismerősöm arról tájékoztatott, hogy az egyik írásom felesége útitársává lett. A szóban forgó Jó reggelt-et a hölgy kivágta, pénztárcájába rejtette többi személyes tárgya mellé, hogy alkalomadtán elővehesse, felidézhesse a benne szereplő gondolatokat, amelyek rokonok az általa hangosan ki nem mondott, meg nem fogalmazott saját felismeréseivel… Az ilyen és hasonló tapasztalatok miatt érdemes billentyűzetet ragadni!
