Vannak emberek, akik egyszerűen kortalanok. Ilyen Bada István, akit szinte az egész Vajdaság ismer. Vagy azért, mert még gyermekkorában találkozott vele az iskolában, vagy azért, mert felnőttként részt vett valamelyik rendezvényén. Bada bácsi ugyanis mindenütt ott volt az elmúlt évtizedekben, és most is ott van, szervez, kitalál, megvalósít. Bada bácsi, mondom, de nem azért, mert bácsinak tartom, ő maga hívja így önmagát. Nekem a kora dacára is fiatalos, tele energiával, ötlettel.
Bada István nyolcvan éves. Életeleme a szervezés, az olvasás, a könyv, a vers megszerettetése, a hagyományok ápolása meg a gyűjtőszenvedély ébren tartása továbbá a fiókok mélyén rejlő értékek, gyűjtemények bemutatása. Dolgozott a Jó Pajtásban, a Képes Ifjúságban meg a Magyar Szóban, volt a Forum könyvterjesztő osztályának igazgatója is. Bármilyen munkát végzett, mellette megállás nélkül utazott, szervezett.
Fáradhatatlan munkája elismeréséért megkapta a Magyar Kultúra Lovagrendjének Lovagja címet 2004-ben és 2009-ben. Amikor felhívtam telefonon, hogy beszélgessünk mozgalmas életútjáról, azonnal szabadkozni kezdett: nem ő csinálta, mindent közösen csináltak feleségével, Johannával. S valóban, szinte nem is emlegetik őket külön-külön, csak együtt, úgy, mint a Bada házaspárt. Ők ketten a hatvanas évek elején fogtak hozzá az olvasás megszerettetéséhez. Johanna akkor az Újvidéki Rádió Gyermekrádió műsorának főszerkesztője volt, István pedig éppen leszolgálta katonaidejét. Abban az időben még Szlovéniában is 18 iskolában volt magyar oktatás. Ők a legkisebb iskolába is elmentek, könyvet vittek, olvasási, versmondó versenyeket szerveztek, vagy toborozták a kis tudósítókat. Kisdiákként én is emlékszem rájuk.
1970-től máig 415 000 könyvet hordtak szét az iskolákba. 1998-ban átköltöztek Magyarországra, de semmit sem adtak fel abból, amit addig végeztek. Tovább folytatták az olvasási versenyek szervezését, továbbra is cipelték a könyveket, és ajándékozták az iskolákat, könyvtárakat, és a ma már 42. évében lévő MIRK-et is életben tartották, sőt évről évre egyre népszerűbb a gyűjtők nemzetközi kiállítása. Palánkán például 4124 kiállítójuk volt.
Bada István alapította meg Európa egyetlen minikönyv-múzeumát, amely a mi székházunkban, az újvidéki Fórum házban van. A Bada-Forum Minikönyv Múzeum idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Összesen 5114 minikönyv kapott ebben helyet.
Bada bácsi minden két hétben megfordul Szabadkán, ha csak egy kis időre is, de benéz a szerkesztőségünkbe. Igaz, rajtam kívül a régmúlt időkből kezdetben senkit sem ismert, de ma már úgy parolázik bármelyik fiatallal, mintha harminc éve ismerné őket, akárcsak engem.
– Mi soha sem szakítottuk meg a kapcsolatunkat Vajdasággal. Budapesten élünk, de még mindig fontos nekünk a Vajdaság. Budapesten is évente megszervezzük a délvidéki magyarok találkozóját, meg persze továbbra is hazajárunk szervezni. Azt kérdezed, hogy beilleszkedtünk, megszoktunk-e Magyarországon? Nem illeszkedtünk be, és nem is szoktunk meg. Próbálunk tartalmasan élni – mondta a tőle megszokott vehemenciával Bada bácsi.
Amikor azt kérdeztem tőle, hogy mivel tölti szabad idejét, azonnal rávágja, egyszerre 5-6 könyvet olvas, meg persze most is szervez. Jövőre Adán lesz a 42. MIRK, közben megszerezte a világ 200 postájának bélyegét, abból szeretne kiállítást szervezni, s sorolta még a tennivalókat.
Félve tettem fel a kérdést, vannak-e tervei.
Fotó: Dávid Csilla
– Johannával azt tervezzük, hogy bejárjuk Magyarországot. Még Budapestet sem sikerült „belaknunk”, mert itt 25 múzeum van, és még 16-ban nem voltunk, meg 25–30 színház között válogathatunk, naponta több tárlatmegnyitó meg könyvbemutató van, ezekről is gyakran lemaradunk, de nem azért, mert nem akarunk elmenni, hanem mert nem hirdetik meg az eseményt, s csak későn értesülünk egyik vagy másik érdekes megmozdulásról. Van tehát tennivalónk, a már bejáródott munkák mellett.
Nem állhattam meg, hogy ne kérdezzek rá, hogyan bírja energiával.
– Te ezt komolyan kérdezed? Hiába mondjátok, hogy én nyolcvanéves vagyok, én magamat még hatvannak se érzem – mondja bámulatos derűvel.
S az egészség?
A válasz komolytalan. Mindent elviccel, ami kicsit is az intimitását érinti, mintha ő nem is lenne fontos, csupán az, amit tesz.
S hogy milyen értékes munkát végeztek, arról a 116 aranyérem tanúskodik, amit a gyűjtők kiállításának szervezéséért kaptak, Életfa-díjjal tüntették ki őket, a Szenteleky Kornél Irodalmi Díjat is megkapták, tovább a VMMSZ plakettjét és még számos más elismerést is. Bada bácsi például Spartak-díjas. Mert nemcsak szervezett az elmúlt évtizedekben, olvasásra buzdított, verset népszerűsített, hanem klarinétozott is – azt mondják nagyon jól –, és sportolt is. Most nemrégiben fedezte fel lakóhelyén, Rákoskeresztúron, hogy van egy céllövő-egyesület. Évtizedekig nem volt a kezében puska. Három próbalövés után megnyerte a Sólyom Kupát. Azóta minden hétfőn eljár az egyesületbe.
Ha jobban belegondolok, én őt még szomorúnak soha sem láttam. Ha megpróbálom felidézni arcát, kizárólag a jellegzetes Bada bácsi mosoly jelenik meg előttem.
Isten éltessen, Bada bácsi.
