A zentai Thurzó Lajos Általános Iskola betlehemes csoportja az adventi időszakban iskoláról iskolára, óvodáról óvodára jár, és betlehemes pásztorjátékával örvendezteti meg közönségét. A tizenhét tagot számláló lelkes csoport néhány hét leforgása alatt 35 helyszínen lép fel Zentán, Adán és Felsőhegyen.
– Ahová hívtak bennünket, mindenhová elmegyünk – kezdte Horváth László hittantanár, a betlehemesek vezetője. – Habár már így is nagyon sűrű volt a programunk, az iskolákon, az óvodákon és különböző ünnepváró rendezvényeken kívül még idős emberekhez is ellátogatunk, hogy az ő szívükbe is elvigyük a karácsony fényét. Senkit sem utasítottunk vissza, hiszen a betlehemezés pont szeretetre, odafigyelésre tanít, növeli a gyermekekben a hitet, és ha a pásztorjátékunkkal beragyoghatjuk egy idős ember napját, akkor persze, hogy meglátogatjuk.
A Thurzó Lajos Általános Iskolában azóta, hogy bevezették a hittant, vagyis 12 éve van betlehemezés. A csoport négy évvel ezelőtt egy betlehemes versenybe is bekapcsolódott, melyet minden évben az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány SzékelyKapuk – ZöldKapuk elnevezéssel hirdet meg. A magyarok lakta vidékeket felölelő megmérettetésbe a betlehemezésen kívül környezetvédelmi témát feldolgozó vándorkiállítással is be lehet nevezni, és a zentaiak abban is részt szoktak venni.
– Mi tehát már korábban is betlehemeztünk, de mióta bekapcsolódtunk a SzékelyKapuk – ZöldKapuk programba, melybe több ezren vesznek részt, azóta tétje is van a munkánknak – folytatta a csoport vezetője. –
A betlehemezéssel évről évre jobb eredményt érünk el, tavaly már ún. Aranycsapat díjat kaptunk, és tengerparti nyaralással is jutalmazták a csoportunkat, a gyerekek egy hetet töltöttek Baška Vodán. A fellépéseinkről naplót vezetünk, a szerepléseinket jeles funkciót betöltő személyek és a közönség is véleményezik, fotókkal igazoljuk, hány helyen mutattuk be betlehemes játékunkat, majd az egészet elküldjük a verseny bírálóbizottságának. Mivel a betlehemezés decemberben zajlik, a dokumentációt januárban küldjük el, és februárban várjuk az eredményhirdetést. Idén is reménykedünk benne, hogy valami szép díjat kapunk, hiszen a gyerekeink nagyon ügyesek, és olyan rengeteg helyen betlehemezünk, hogy ezt kevesen tudják utánunk csinálni. Néha sajnálom is őket, mert van olyan napunk, hogy 2-3 helyszínen is szerepelünk. Az egyik oviban befejezzük a fellépést, és már megyünk is a másikba. Ez a gyerekeknek is megterhelő, ugyanakkor akkora szeretettel csinálják, hogy nem bánják, ha elfáradnak. A taps, a kisgyermekek ragyogó tekintete boldoggá teszi őket. Kemény munka áll mögöttünk, hiszen novemberben heti három alkalommal próbáltunk. A betlehemező csoportban egyébként minden évben más tagok vannak, főleg ötödikes és hatodikos hittanosok alkotják, de én néhány olyan diákot is bevettem a csoportba, aki ugyan nem jár hittanra, de nagyon szeretett volna betlehemezni.
Így több angyal vagy több pásztor van, de ez senkit sem zavar, a lényeg, hogy a szeressék, amit csinálnak. A gyerekek több szerepet is tudnak, így ha valamelyikük esetleg megbetegszik, vagy valamilyen oknál fogva nem tud jönni a fellépésre, akkor egyikük a helyébe lép, és a közönség észre sem veszi, hogy kevesebben vagyunk. A csoportban egyébként mindig van 1-2 olyan személy, aki előző évben is betlehemezett, ezt azért tartom fontosnak, mert akkor ők már húzóerők lehetnek. Minden évben más táj pásztorjátékát elevenítjük fel. Tavaly a két világháború között Zentán járt betlehemesek betlehemezését mutattuk be, idén pedig Szeged és Baja környéki betlehemi játékkal ismertetjük meg a közönségünket, melyben nem a királyok, hanem a próféták jövendölték meg Jézus születését.
A csoport tagjai: Nagy Áron, Csizmadia Márk, Zörgő Csilla, Csabai Zsófia (pásztorok), Megyeri Márk (Szent József), Nagy Boglárka (Szűz Mária), Törtelyi Roland (Mózes), Pósa Boglárka (Izajás próféta), Szabó Emese (Mikeás próféta), Lakatos Bence (Dávid király), Mucsi Krisztina, Mikovity Enikő, Szabó Ledenyi Nikolett, Csontos Éva, Sóti Nikolett (angyalok), László Árpád, Pásztor Teréz (zenélő angyalok).