December harmincadikán főzött legutóbb birsalmából pálinkát, most kis pihenés, szünet jön – mondja a fürge mozgású 47 éves topolyai asszony, míg befelé invitál a szobába, ahol a falon se szeri, se száma a diplomáknak, meg serleg, érem is akad bőven. Bár almát még lehet venni, így megtörténhet, hogy lesz télen is munka, ha ilyen enyhe marad az idő, de egyébként júniusig jön a pihenés, illetve a téli foglalatosság a három tehén körül.
Kis nézelődés után helyet foglalunk, majd belefog a mesébe, hiszen hosszú a története annak, miként lett ő nőként környékünk legsikeresebb pálinkafőzője.
– Anyukám kezdte a pálinkafőzést, én is már több mint 25 éve ezzel foglalkozom, mint vállalkozó. Ebben nőttem fel, bár gyerekkoromban nem nagyon kedveltem, mert a tatám sokat veszekedett az ital miatt a mamámmal. A pálinkáról tehát nem a legjobb véleményem volt. Azután, hogy befejeztem a középiskolát – élelmiszeripari technikus vagyok –, szerettem volna továbbtanulni, de apukám súlyos beteg lett, ápolásra szorult. Fiatalon férjhez mentem, jöttek a gyerekek, anyukám családi nyugdíjas lett, én pedig mint vállalkozó kinyitottam a pálinkafőzdét, és azóta arra törekszem, hogy a legjobbat hozzuk ki minden évben a különböző gyümölcsökből.
A gőzölgő kávé mellett teszem fel a következő kérdést, hogy miben változott a módi az elmúlt több mint két évtizedben.
– Régebben, ami gyümölcs lepotyogott, azt összesöpörték, ami nem volt jó másra, azt dobták a hordóba. Tapasztaltam, hogy tiszta gyümölcsből más, se szár, se levél, se penész ne kerüljön a cefrébe, számomra mindig fontos volt, hogy ne legyen kaparós az ital, mint a méreg. A tavalyi év nagyon jó volt gyümölcstermés szempontjából, nehezen is lehetett nálunk sort kapni, nehéz volt beosztani a sok jelentkezőt. A szilva is különösen jól termett, de körte is volt bőven, sok cukrot tartalmaztak, jó minőségű pálinkákat főzhettünk. Szakirodalmat is olvasok, téli időszakban előadásokra is járok, a küllemre, a megjelenésre is adok, az üvegekre, címkékre is odafigyelek – mutat mindezt bizonyítandó a szekrény tetején sűrű sorban sorakozó versenyitalok hatalmas mennyiségére, majd folytatja:
– A műhely azon a helyen van, ahol anyukám is készítette a pálinkát, a kazánok újítva vannak, természetesen. Nem beépített kazánjaink vannak, hanem vastag lemezből, és azokat minden évben a szezon előtt ki kell tapasztani, ez egy külön munka, de ezt is meg tudom csinálni, ahogyan megtanultam a szüleimtől. Tavaly előtt a HACCP rendszerre tértünk, a tisztaságra nagy hangsúlyt fektettünk, fehér csempe került a falra, hogy mindjárt le lehessen törölni. Nyomdászismerősünk a diplomáimból pannót készített, az is ott van, tavaly egy asztalos barátunk berámázta.
Gépi darálót vettünk, a fiatalabb fiam besegít a darálásba, és a pálinkafőzés körül is mind többet. Tiszta hordókba gyűjtjük a gyümölcsöt, a magozásra is nagyon odafigyelünk. Kellett jó néhány év, hogy az emberek megértsek, hogy nem azért nem tesszük bele a magot, hogy nekünk legyen tüzelőnk, hanem mert a pálinka lesz jobb, gyümölcsösebb ízű. A körténél például a csumát is leszedegetjük, így a kesernyés íztől megszabadulunk.
Ezt e sorok írója is tanúsíthatja, hogy csodás, és meghatározó élmény Ibolya körtepálinkája, és nem csoda, hogy nem múlik el úgy pálinkamustra a környékünkön, hogy ne kapjon elismerést.
– Legutoljára Zentára küldtem mintát, a Mikulás- és Luca-napi pálinkafesztiválra, és Horgoson is ugyanazon a napon volt a pálinkaverseny, és mind a két helyen a meggypálinkám aranyérmet kapott. A meggyet is én szedtem, a városban sok idős ember már nem tudja leszedni a fáról, s van, akinek pálinkát adok, de volt, aki csak egy-két kosár meggyet kért. A meggypálinka egyébként a kedvencem. A körtepálinka pedig ezüstérmes lett Horgoson. A meggypálinkám megjárta Szlovákiát, Magyarországot, ott is aranyérmes lettem.
Mennyi diplomája van, számolta?
– Tavalyelőtt számoltam meg utoljára, akkor 158 volt, a tavalyiakkal együtt már 200 körül lehet a diplomák száma. Serlegeim is vannak, a Top-expón a legjobb pálinka lett az enyém, az szilvából készült. Kelebián pedig a barack lett a legjobb. Biztatást adnak a további munkához, de ami még jobb, az az emberek bizalma, nagyon jó, ha az utcán elhangzik, hogy amit kifőztünk, nagyon jó lett, mindenki dicséri...
Az is megtörtént, hogy egy asszony elégedetlen volt a pálinkájával, leszűrtem, és beneveztem Bajsára, ahol ezüstérmet kapott.
Találkozott-e más nőkkel ezeken a rendezvényeken?
– Versenyekre adnak be nők is pálinkákat, hogy mennyire ők főzték, azt nem tudom, de hogy pálinkafőzéssel foglalkozik valaki, mint én, bérfőzéssel, ilyennel még nem találkoztam.
A beszélgetésből kiderült, hogy Ibolya a kísérletező kedve sem veszett el.
– Banánból főztem egyszer, évekkel ezelőtt, mert olcsó volt, emlékszem, kézzel kevertük a cefrét, meg is kóstoltuk, 8 liter banánpálika készült. Szeretnék egyszer, mert kóstoltam és tetszett, narancsból főzni. Próbáltam a szedret, az nem igazán jól sikerült, a földieper sem.
A férfiak is elismerik szakértelmét?
– Hódságon a szilvapálinkám lett aranyérmes, és a megtermett szerb férfiak szóvá is tették, hogy lehet, ez, hogy egy nő jobban ért a szilvához, mint ők. Volt olyan hely, hogy harminc férfi volt jelen, meg én. De mondhatom, hogy most már megszokták, megszoktam.
– A pálinka iránti kezdeti idegenkedés eltűnt, szeretem, amit csinálok, az embereket is, a sürgést-forgást az udvarunkon, szerintem újra belevágnék. Voltam már bíráló bizottság tagja is, tavaly elnöknek is hívtak, de sajnos nem tudtam elmenni. Nekünk ez munka, a család férfitagjai is tudnak mértéket tartani az ivásban, a férjem munkahelyen is dolgozik. Időnként a barátnőim jönnek aranyérmes pálinka-kóstolóra, vagy verseny előtt kóstolgatjuk, hogy melyiket küldjem. Ilyenkor is egy-egy korty erejéig próbáljuk meg az italt, nem kell lenyelni a versenyen sem, az illat tisztaságát, karakterét, az íz tisztaságát és karakterét, a kettő harmóniáját kell értékelni, amikor az ember pálinkát kóstol – mondta búcsúzóul Fekete Ibolya.
