A zentai Kommunális Vállalat keretében működő szennyvíztisztító telepet 2006-ban adták át rendeltetésének, azóta tisztítja a lakosság szennyvizét. A rendszer úgy működik, hogy először leválasztja a nagyobb, gorombább szemetet, utána következik a homok és a zsírfogó, majd két levegőztető medencébe kerül a víz, ahol nitrifikáció, denitrifikáció történik, majd utóülepítésen megy keresztül, ahol elválik a tiszta víz és az iszaprész.
Az iszap egy részét visszateszik a rendszerbe, másik részét pedig préselik, majd a szeméttelepre viszik, nem káros ugyanis a környezetre. Állítólag erdőgazdálkodásban folyékony trágyaként is hasznosítani lehetne, de a vállalat ezzel eddig nem foglalkozott. A hetedik éve működő szennyvíztisztító telepen eddig csak folyó karbantartásokat kellett végezni, erre az évre viszont egy nagyobb összegű felújítást terveznek. Korponai Tibor, a Kommunális Vállalat műszaki igazgatója elmondta, hogy a vállalat a tevékenységéből befolyó pénzéből kétmillió dinárt irányzott elő erre a célra.
– A beruházással az üzembentartást biztosítjuk. Nem arról van tehát szó, hogy valami annyira tönkrement, hogy már nem is tisztítjuk meg rendesen a vizet, hanem arról, hogy idejében akarjuk lecserélni azokat a részeket, amelyek elhasználódtak, vagy amelyeknek várható az elhasználódásuk. A nyolc méter hosszú csigaszivattyú lesz az első dolog, amit lecserélünk. A terelője amortizálódott, megette a szennyvíz, ezért most kétszer annyi energiát használ a víz felemeléséhez, mint kellene. Többet kell forognia ahhoz, hogy ugyanannyi vizet felemeljen, mint korábban. Cserélnünk kell továbbá bizonyos szondákat, mérőeszközöket, és a vezérlőberendezés egy részét is fel kell újítani. Ezeket a legnehezebb beszerezni, ezek ugyanis mind külföldi gyártmányok, tehát idejében meg kell őket rendelnünk, hogy pótolni tudjuk.
A szivattyúállomáson is folyamatosan cserélni fogjuk a szivattyúkat, a szivattyútelep ugyanis már harmincéves. Egy nagy szivattyú akkor lett beszerelve, amikor kiépült a szennyvíztisztító, de a többit újítani kellene. A szivattyútelep a szennyvíztisztító legvége, és a Tisza magas vízállása esetén az evakuálja a város most már megtisztított szennyvizét. Az egyik, kisebb szivattyút a község finanszírozza, erre már ki is írták a pályázatot, így azt a tavasszal kicseréljük. Egy másik, nagyobb szivattyúba pedig a tartomány ruház be, azt is remélhetőleg még az idén üzembe tudjuk helyezni.
A szennyvíztisztítónk egyébként jól működik, eddig még soha nem állt le, tehát a szennyvíz azóta, hogy megépült, csak tisztított formában megy a Tiszába. A kifolyó szennyvízből évente négyszer vesznek mintát az ellenőrök, de saját laboratóriumunkban folyamatosan kísérjük a szennyvíz minőségét, és eddig semmilyen probléma sem volt a tisztítással. Ez egy jó tisztítórendszer, a technológia kiépítését az osztrák kormány finanszírozta, és ők is határozták meg a technológiát. Akkor azt mondták, az ilyen fajta szennyvíztisztítók körében ez az egyik legkorszerűbb, az egészet számítógép vezérli. Az összes adatot számítógép tárolja, és azokon az adatokon nem lehet változtatni, tehát nem lehet manipulálni az értékekkel. A tisztítás hatásfoka 88 százalékos, és ez jónak számít.
Korponai elmondta, hogy a zentai szennyvíztisztító telep kapacitását úgy lehet bővíteni, hogy kiépítik a második fázist is, de arra egyelőre se tervük, se pénzük nincs.