Aki múlt szombaton a Duna Televízióban nézte a Fölszállott a páva népzenei vetélkedőt, az már megcsodálhatta a zentai Németh Antal tánctudását, a 21 éves zentai fiú ugyanis olyat produkált, hogy a zsűri csak dicsérni tudta.
Németh Antal nem a semmiből tűnt fel hirtelen a Fölszállott a pávában, pontos és szemet gyönyörködtető szólótánca hosszú évek kemény munkáját, kitartását, szorgalmát és a néptánc iránti végtelen szeretetét tükrözi. A vele készült beszélgetésben többek között arra kerestünk választ, hogyan kezdődött néptáncos pályafutása, mit jelent számára a tánc, miért jelentkezett a televíziós vetélkedőre.
– Másodikos kisiskolás voltam, amikor megkértem a bátyámat, vigyen el engem is néptáncra. Ő már akkor táncolt, és ez nekem is fúrta az oldalamat, én is menni akartam – kezdte Antal a tánccal való kapcsolatának ecsetelését, majd így folytatta: – Azonnal megtetszett, magával ragadott a tánc, a társaság, az élmény, amit csak a néptánc nyújthat. Nyolcadikos koromig ez volt az egyetlen dolog, ami igazán érdekelt és lekötött, ezért kézenfekvő volt, hogy ebbe az irányba orientálódjak. Az interneten böngészve három középiskolát néztem ki magamnak, végül a Zentához való közelsége miatt a békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakközépiskolát választottam, ahová fel is vettek. Az ott töltött öt év életem legmeghatározóbb évei voltak. Az iskolának a nevelése, főleg a néptáncra vonatkozó része és kimondottan Szarka Zsoltnak, a tanszakvezető tanáromnak a munkája olyan úton indított el, amelyen most már boldogulni tudok. Persze ehhez az is hozzájárult, hogy Zentán Baji Endre tanáromtól olyan alapokat kaptam, amelyekre a középiskolás éveimben aztán könnyen építeni tudtam. Én nagyon jól éreztem magam Békéscsabán, mert azzal foglalkozhattam, amit a legjobban szeretek. Rengeteget táncoltam és annak eredménye is lett. Próbáltam ott a környéken táncegyesületet keresni magamnak, de mivel egyik sem fogott meg igazán, úgy döntöttem, oktatás után minden este magam gyakorolok a középiskola gyakorló termében, és ez így is volt. Ha éppen buliba voltunk hivatalosak, persze én is mentem, de ha nem volt más dolgom, órákat táncoltam esténként. A középiskola után a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc szakára felvételiztem, így most ott vagyok első éves. Esti tagozat lévén ez azt jelenti, hogy ismét Zentán lakom, csak szerdánként és szombatonként járok konzultációra Pestre.
Most jóval kevesebbet táncolsz, mint a korábbi években?
– Igen, sajnos ez így van, és nehéz is volt feldolgoznom, de a jó oldalát kell nézni. Arra kell gondolnom, hogy most már a magam útját kell járnom. Nekem magamnak kell egyesületet keresnem, ahol táncolhatok, vagy egyesületet alakítanom, ahol oktathatok.
Melyik vonz jobban?
– Egyszer majd táncpedagógus szeretnék lenni, de úgy gondolom, arra ráérek negyvenévesen is. Most inkább még magát a táncos létet szeretném megélni, színpadon szeretnék lenni. Szívesen táncolnék egy hivatásos egyesületben. Remélem, szükség lesz rám valahol.
Ezért is jelentkeztél a Fölszállott a pávába, hátha könnyebben felfigyelnek rád?
– Már nem is tudom miért jelentkeztem, egy kicsit talán azért is, mert mégiscsak sokan látják. A profi egyesületek esetében azért lehetek egy kicsit hátrányban, mert túl alacsony vagyok, 168 cm. Talán ha a pávában nem csak a magasságomat látják meg, hanem a tánctudásomra is felfigyelnek, akkor lehet, hogy nagyobb esélyem lesz egy profi egyesületnél.
Nagyecsedi cigánytánccal mutatkoztál be a vetélkedőben. Érezted, hogy esélyes vagy a továbbjutásra?
– Ez a produkció már egy országos első helyezést hozott nekem, így tudtam, hogy ha én ezt ott úgy táncolom el, ahogy azt kell, akkor nagy valószínűséggel bejutok az elődöntőbe.
Mikor láthatunk az élő adásban?
– Március 15-én, legényest fogok táncolni. A részleteket nem árulhatom el.
Erre egyedül készülsz?
– Igen. A békéscsabai középiskolában olyan irányba orientálják a diákokat, hogy mire negyedik-ötödik évesek lesznek, addigra saját maguk is fel tudjanak készülni egy adott versenyre. Ha a diák kezébe vesz egy táncanyagot, akkor azt föl tudja dolgozni, le tudja vetíteni magának, elő tudja adni, és adott esetben egy jó produkciót tudjon nyújtani. Ez nagyon fontos ebben az iskolában. Persze ez nem mindig sikerül, de igyekszik az ember, és azért vannak ott a tanárok, hogy segítsenek. Én egyébként a mái napig sokat feljárok Békéscsabára gyakorolni is, feltöltődni, meg találkozni a barátokkal, tanárokkal.
Szólótáncosként indultál a versenyben. Ezt jobban szereted, mint a páros táncot?
– Nem, én nem tudok a kettő között választani, mindkettőt nagyon szeretem. Ha egy ügyes lánnyal táncolok, az még felemelőbb érzés, mint egyedül táncolni. A Fölszállott a pávára azért jelentkeztem szólótánccal, mert a lány, akivel szívesen táncoltam volna párosat, tavaly már nem volt Békéscsabán, már Pestre költözött, én meg még ott voltam, így nehéz lett volna összehozni a próbákat.
Mit érzel amikor táncolsz?
– Hú, ezt sose tudom megfogalmazni. Csak kimegyek, elönt a hév, és úgy tűnik, hogy egy pillanat az egész, és már azon kapom magam, hogy jövök le a színpadról. Kimegyek táncolni, és nem gondolkodom mit kell tennem, hogy kell megcsapnom, csak megtörténik. Minden egyes alkalom élmény.
