A szabadkai székhelyű Pannon Rádió és Televízió Pannon Reggeli című műsora 2009-ben indult. „A Pannon Rádió informatív, egyben szórakoztató ébresztő műsora. Ha velünk indítja a napját, nem marad le semmiről!” – mondják magukról. Kezdetben többen próbálkoztak a dinamikus és szórakoztató műsor vezetésével, de az elmúlt egy-másfél év során állt össze az a csapat, amely kikezdhetetlennek tűnik: Csernik Árpád és Kovács Nemes Andor színészek, Bajtai Kornél és Brasnyó Zoltán újságírók, valamint Zvekán Péter muzsikus, életművész.
Pannon Reggeli csapata (Fotó: Molnár Edvárd)
Hétköznaponként 6-tól 10-ig, ha éppen olyan kedvünk van, a Pannon Rádió hullámhosszán őket hallgathatjuk. Vajdaságban egyedülálló stílusban és azt is mondhatnám tartalommal töltik ki a műsoridőt. Vidáman, kötetlenül beszélgetnek nagy és kis dolgokról, fontos és kevésbé fontos eseményekről, gyakran, sőt nagyon gyakran humorral fűszerezve. Nem tudálékoskodnak, hanem elhitetik velünk, hogy amikor szürcsölgetjük otthon a reggeli kávénkat, ők ülnek az asztal másik felén, és velünk beszélgetnek. És ettől jó ez a műsor. A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete az elektronikus sajtó kategóriában ezt a műsort díjazta.
Bár (ha mi is úgy akarjuk) naponta az éter hullámain megérkeznek otthonainkba, ténylegesen egyszerre találkozni velük szinte lehetetlen. Valamennyien meglehetősen elfoglaltak. Elkészítettem hát nekik néhány kérdést, és arra kértem őket, válaszoljanak rá.
Íme:
Hogyan állt össze a csapat?
Brasnyó: Nehezen. Azóta viszont nincs megállás. Szerintem így jó, ahogy van. Ha bárki is hiányozna, már nem lenne fünf, csak vier. Az meg hülyén hangzik.
Bajtai: Igazából megidéztük Fluor Tomit, és megkértük, olvassa ránk slágerének módosított változatát, mely szerint „álljunk össze, mint fünf kicsi legó”. Mondjuk, ez se ment olyan egyszerűen, mert ő nem ért rá, ezért maga helyett az öccsét küldte Neon Ácit.
Csernik: Nincsenek varázspálcás történetek. Ez sem az. Lassan alakult ki a jelenlegi felállás, nem lehet két perc alatt egy jól működő ötöst kialakítani. De szerintem sikerült.
Kovi: 2009-ben indult útjának a reggeli műsor ezen a néven, és én akkor ott voltam. Akkor még fele-fele arányban volt a nemek képviselete a műsorban. Bő egy év után én kiszálltam, mert más elfoglaltságaim ellehetetlenítették a koránkelést. Mikor 2013 októberében Zeci felhívott, hogy volna-e kedvem folytatni, kicsit szájhúzva, de belementem, mondván, ott segítek, ahol tudok. Már bánnám, ha nemet mondtam volna, hisz három kiváló embert ismertem meg nagyon közelről. Csernik Árpit pedig már nagyon rég ismerem.
Zvekán: Zvekán és Csernik már ős reggeliseknek számítanak. Hozzájuk csapódott Kornél úr, majd sikerült kilobbizni magunknak a Brasnyót. Kovi volt az utolsó tag, akivel tavaly októberében kiteljesedett a jelenlegi csapat, a Pannon Fünf.
Ki a legviccesebb közületek?
Brasnyó: Aki kialudta magát, és nem kettőkor feküdt le, hogy ötkor keljen.
Bajtai: Mindig az, akit kérdeznek, természetesen. No, de komolyra fordítva, attól komplex ez a csapat, hogy ötünk közül mindenkinek más típusú a humora, és ezek aztán összeállnak, mint az a két kicsi…
Csernik: Mindegy. Nem ez a kérdés, hanem, hogy kivel a legjobb együttműködni. De nem tudok válaszolni. Mindenkivel.
Kovi: Mindenki másképp vicces. Ami a legviccesebb mindannyiunkban, az a fejünk reggel 6 előtt 10 perccel, mikor találkozunk odabent a stúdióban.
Zvekán: A lényeg, hogy történjen valami a két műsorvezető között. Fontos a labdadobálás, valamint a labdák lecsapása. Kemény lecsapása... Ez az öt ember mindig kihozza a legjobbat egymásból, és ez a lényeg. Nem önmutogatás, hanem csapatmunka.
Hogyan lehet már hajnalban jókedvűnek lenni? Ti ezt gyakoroljátok?
Brasnyó: Mindannyiunknak megvan erre a módszere. Nekem a jó erős kávé, és ha reggel Korda Gyurit dúdolok.
Bajtai: Korda Gyuri persze alapvetés a reggeli indításhoz, meg a kávé is. De egyébként mikor legyünk jókedvűek, ha nem hajnalban, amikor még sejtelmünk sincs róla, mi vár ránk a nap folyamán? Hiszen a mondás szerint is, Ki Korán kel, Biblián fekszik.
Csernik: Nem jókedvűek vagyunk, hanem szórakoztatunk. Ez fontos különbség. Ez pedig mindannyiunk szívügye.
Kovi: Amikor műsor van, lehet egyikünknek kicsit borúsabb kedve, a másik ezt mindig oldani tudja. Ez az életben is így van. Nem számít az időpont, ha a társaság jó, a kedv is jó.
Zvekán: Az ébredés sokszor kínkeserves, de a stúdióba éréssel egyidejűleg viszont beindul valami extra energia, amelynek töltete egészen 10 óráig tart. Jómagam rögtön jó kedvű leszek, amit a kolléga és a hallgatók folyamatosan fokoznak.
Mi a közös bennetek?
Brasnyó: Az, hogy piszok jók vagyunk. És az alázat, azt hiszem.
Bajtai: Hát, elsősorban, hogy imádjuk, amit csinálunk, másodsorban meg, hogy fáradhatatlanul tudjuk egymást szívatni.
Csernik: Talán a vágy, hogy tessünk a hallgatóknak. De sok más is. Például kedveljük egymás társaságát.
Kovi: A hihetetlen pozitivitás, a nyitottság mindenre, az irónia és az önirónia, de lehetne ezt sorolni.... Mikor először találkoztam Brasnyóval vagy Bajtaival, a műsor végére az volt az érzésem, mintha már mintha évek óta ismernénk egymást.
Zvekán: Mindenki nehezen kel fel reggel. Senki sem tud időben lefeküdni. Egyikünk se tudja elviselni a negatív hallgatói visszajelzést, mert néha bizony ilyen is van. Van olyan, aki napokig beteg emiatt.
Miben különböztök?
Brasnyó: A magasságunkban. Olyanok vagyunk, mint a Dalton fivérek.
Bajtai: Ja, ja, Zvekán, a legmagasabb, már kora reggel majszol valamit. Afféle ultrarövid hullámú gengsztertestvériséget alkotunk.
Csernik: Rengeteg mindenben. Például a nevünk se ugyanaz.
Kovi: Öltözködés, italfogyasztás, nők, lakcím, név, munkahely, hajszín, szemszín, étkezési szokások (kivétel ez alól a „töpörtyűs” pogácsa).
Zvekán: A humorunk és a karakterünk teljesen eltérő, és szerintem pont ezért érdekes a műsor. Például Bajtai tele van szörnyű viccekkel, Csernik olyan, mint egy tanár bácsi, Brasnyó pedig intelligensen szórakoztató. Gondolom én...
Mit üzentek a hallgatóknak, akik már hallottak benneteket, és azoknak, akik eddig átaludták a műsoridőtöket?
Brasnyó: Aki rendszeresen hallgat bennünket reggelente, az tudja, hogy nélkülünk üres a plaszpigál. Akik inkább alszanak... nos, igazuk van.
Bajtai: Hát én leginkább azt tudnám üzenni, amit Batman a bőregereknek: Folyjon bármi, denevér.
Csernik: Köszönjük a megtisztelő figyelmüket. Előre is.
Kovi: Akik eddig hallgattak bennünket, és kibírták velünk a reggeleket, nekik köszönjük szépen, le a kalappal, akik ezek után kapnak kedvet, azoknak sok szerencsét és kitartást...
Zvekán: Köszönjük, hogy nap mint nap bennünket választanak. Írjanak minél többet, hiszen akkor igazán interaktív a műsor!
Szeretitek-e a madártejet?
Brasnyó: Csak ha én fejhetem meg a madarat.
Bajtai: A madártej éppen olyan átverés, mint mondjuk a székelygulyás. Az utóbbiban még nem találtam székelyek maradványait, mint ahogy a madártejben sem akadtam még nyomokban sem madarakra. Még egy megveszekedett verébre sem.
Csernik: Igen.
Kovi: A madártej nem a kedvencem, na persze attól is függ, melyik madártól származik. Én a somlói galuskára esküszöm.
Zvekán: Csak ha a nagyi csinálja.
Hát a paradicsomlevest cukorral?
Brasnyó: Nem kell a cukor, éppen elég cukik vagyunk.
Bajtai: Én megmaradok a töpörtyűs pogácsánál.
Csernik: Sósan.
Zvekán: Talán semmilyen körülmények között sem lennék képes letolni a torkomon.
Kovi: Gyerekkoromban cukorral ettem, de abban a korban az édeset favorizálja az ember... A paradicsomleves az sós!!!!!!!
